Pesti Srácok

A zöld energia fekete napjai - Német szélerőművek ezreit fogják lebontani

null

2019-ben 27 ezer szélerőmű működött Németországban. 2020 végére ebből hatezernek lejárt a 20 éves támogatása, amit a megújulóenergia-törvény alapján kaptak. Hiába állnak ezek a berendezések, hiába fizették már rég vissza létesítésük költségeit, legtöbbjük fenntartása támogatás nélkül még így sem kifizetődő, ezért lebontják őket.

Csak Alsó-Szászországban 2025-ig 3500 turbinának a támogatása jár le, 4,3 gigawatt összteljesítménnyel. Ez nagyjából öt szénerőműnek felel meg. A Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal tanulmányt készíttetett a felmerülő problémákról. Ebből kiderül – ami egyébként is köztudott – hogy az üveg- vagy szénszál-erősítésű, 50-60 méteres műanyag lapátokkal nem tudnak mihez kezdeni. Már a szállításuk is rendkívül körülményes, ezért a helyszínen fel kell őket darabolni, ami viszont veszélyes porral szennyezi a környezetet. A tulajdonosoknak tartalékot kellett volna képezniük a berendezések lebontására és a táj helyreállítására, amit „természetesen” nem vagy nem elegendő mértékben tettek meg. 2038-ra 300 millió eurós hiányt jeleznek előre.

PestiSracok facebook image

Öt és félmillió tonna betonról és egymillió tonna acélról van szó: ezek legalább valamilyen mértékben újrafelhasználhatóak, bár az építőipar nem nagyon fogadja el az így felkínált betontörmeléket. A transzformátorolaj, a hidraulika- és hűtőfolyadék viszont veszélyes hulladék. A legsúlyosabb problémát a lapátok okozzák. 2024-től évi 70 ezer tonnát kellene valahogyan eltüntetni. Még az elégetése sem egyszerű, mert a megolvadt üveg eltömíti az égetőkemencéket, és veszélyes por keletkezik. A szénszál viszont rövidzárlatot tud okozni.

Nem csak Németország viaskodik ezzel a problémával: egy szélerőmű élettartama 20-25 év. Európában ma 34 ezer turbina legalább 15 éves, 36 gigawatt összteljesítménnyel. Ebből 9 GW-nyi 20-24 éves, és 1 GW legalább 25 éves. Európában évente négyezer szélturbina-lapátot bontanak le, Amerikában nyolcezret.

Nálunk az ellenzék követeli folyton a "megújuló, olcsó" energiát előállító szélerőművek létesítését. Nagy kérdés, hogy miért lennének gazdaságosak nálunk, miközben Németországban – ahol az áram ára háromszorosa a magyarországinak – állami támogatás nélkül teljesen életképtelenek; és akkor még nem beszéltünk a környezeti károkról, a madárpusztulásról, a tájsebekről és a felszámolásukkal kapcsolatos költségekről és kockázatokról.

Vezető kép: szélerőmű lapátja Fotó: Paul Cryan, U.S. Geological Survey (Public domain)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.