Pesti Srácok

Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval elstartolt a IV. Tisza-tavi PET Kupa

null

Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok vasárnap a IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről. Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána–Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből három napon át.

Tamás Zsolt, a Tiszai PET Kupa versenyigazgatója elmondta: a hagyományos felső-tiszai versenyek után, öt évvel ezelőtt elsőként a Tisza-tóra terjesztették ki környezetvédelmi munkájukat, négy évvel ezelőtt megkezdték a Bodrog takarítását, idén májusban pedig első alkalommal látogattak a Marosra. Hozzátette: a háborús helyzet ellenére komoly erőfeszítéseket tesznek a határon túl a Tisza forrásvidékének megtisztítására is. A Tisza-tó partján legutóbb a Környezetvédelmi Világnap alkalmából szerveztek interaktív, szemléletformáló Műanyag Műhely (MüMü) foglalkozásokat öt iskolából csaknem kétszáz gyermek részvételével. Az idei nyár PET Kupa versenyprogramjai során háromszor is mennek a Tisza-tó vidékére: a hétvégi, hagyományos verseny után két héten belül, július első hetében rendezik meg az Ifjúsági PET Kupát, majd július végén onnan indul a szezon főfutama – mutatott rá Tamás Zsolt.

Molnár Attila Dávid, a Tiszai PET Kupa társalapítója méltatta a petkalózok munkáját, kiemelte a szelektív hulladékgyűjtés mellett az önkéntesek szerepét a környezet megóvásában.

A szervezők korábbi tájékoztatása szerint több mint tíz éve szervez folyami pethajós hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin a PET Kupa. Ez idő alatt összesen 182 hulladékhajó épült, és 317 tonna hulladékot szedtek össze a környezetvédelmi aktivisták, gyakorlatilag több mint kétszer annyit, mint az óceáni szemétszedéseiről közismert Ocean CleanUp. A versenyeken összegyűjtött hulladék 60 százalékát újrahasznosították. A hulladékhelyzet felderítése során a PET kupa szakemberei és önkéntesei a Tisza és mellékfolyói mentén összesen 5759 szennyezett helyszínt vittek térképre, amelyek közül 828 területet sikerült megtisztítani.

PestiSracok facebook image

– mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára Tiszafüreden, a Morotva Kerékpáros Pihenőben tartott ünnepélyes megnyitón. Keszthelyi Nikoletta közölte, hogy a kormány támogatja az illegális hulladéklerakók felszámolását, a körforgásos gazdaságra való áttérést, illetve a lakosság, a következő generáció környezettudatos szemléletformálását.

Hozzátette: a Tisztítsuk meg az országot! programban már csaknem félmillió tonna hulladéktól mentesítették az országot. A HulladékRadar applikációval a lakosság is segíteni tudja a hatóságok munkáját a hulladék felszámolásában, a mai napig csaknem 28 ezren töltötték le az applikációt. A tavasszal rendezett TeSzedd! akció során az országban kétezer gyűjtőponton 1700 tonna – 85 ezer zsák – hulladékot gyűjtöttek össze az önkéntesek.

– mondta.

– jegyezte meg a helyettes államtitkár.

– hangsúlyozta, hozzátéve: a hulladékhasznosítók és a közszolgáltatók is partnerek ebben. Kiemelte: a PET Kupa hulladékkezeléssel kapcsolatos "jó gyakorlatát" hat ország másolja, az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése pedig 2023-ban díjra jelölte a PET Kupát.

Virág Tibor, Tiszafüred alpolgármestere megköszönte a petkalózok munkáját, akik megtisztították a Tiszát és a Tisza-tavat. Mint mondta, a szemét nem helyben keletkezik, de a Tisza-tó az elszenvedője. Kiemelte: jövőre is "hazavárják" a petkalózokat. Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság (Kötivizig) igazgatója példaértékűnek nevezte a civil és állami terület együttműködését a természet védelme érdekében, amelynek köszönhetően "óriási eredményeket" sikerült elérni. Az illegális hulladéklerakás azonban sajnos nem szűnt meg – tette hozzá.

A rendezvény az Energiaügyi Minisztérium főtámogatásával valósul meg. A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Tiszanána–Dinnyéshát partszakaszon levő kikötőben lesz június 20-án, kedden.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mészáros János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.