A székelyföldi Oklándon adták át a Tiszteletbeli székely címeket, amely közösséget Szász Jenő és Kelemen Levente oklándi...
Magyarország kormánya számos intézkedéssel támogatja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet; fő célja, hogy az erre fordított összeg 2030-ra...
Nem hagyjuk a magyar szuverenitást – jelentette ki Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója az...
A migrációs és menekültpolitikának szigorúan nemzeti hatáskörben kell maradnia, a világ országainak pedig kölcsönösen tiszteletben kell tartaniuk...
Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben...
Ne lepődjön meg, ha nem éri el a Facebook- vagy az Instagram-fiókját és nem tud beszélgetni sem...
Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe; a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között...
Az állam stabilitásának szempontjából a fő kérdés az, hogy a civil társadalmi egyesületek és kommunikációs csatornák hatásának...
A kormány és a kerület összefogásának eredményeként a Hegyvidéki Önkormányzat felújított egy, a tulajdonában lévő, ötvennyolc lakásos...
Ugyan az ellenzék folyamatosan bírálta, mégis bebizonyosodott, hogy igenis van létjogosultsága és érdekli az embereket az „Egy...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Ruszlan Kazakbajev kirgiz külügyminiszter közösen nyitotta meg Kirgizisztán magyarországi nagykövetségét Budapesten....
Nem magával a Szputnyik V vakcinával, hanem az oltóanyag dokumentációjával szemben voltak kifogásai az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO)...
A magyar vállalkozásoknak Európa legalacsonyabb társasági adóját biztosítja a kormány és számos kisadót is csökkentettek. A magyar...
Magyarország átadja családpolitikai tapasztalatait a Boszniai Szerb Köztársaságnak, és segíti az országot, hogy minél többet tudjon tenni...
Közép-Ázsia szerepe felértékelődött biztonsági és gazdasági szempontból is, ezért fontos lenne, hogy az Európai Unió is nagyobb...
A baloldal mindent újra tönkretehet az adóemelésekkel, minden eddigi gazdasági eredmény veszélybe kerülhet – mondta hétfői videonyilatkozatában...
A nagy várakozásokkal és a magyar reménnyel ellentétben nem Karikó Katalin, hanem David Julius és Ardem Patapoutian...
Magyar fejlesztésű beltéri komposztálót tekinthetnek meg a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó látogatói – mondta...
A múlt vasárnap egy korszakváltást jelzett a német politikában. A pártok közötti erőviszonyok alaposan átrajzolódtak. A legfőbb...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálat nyomán összesen 54,7 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az...
Miután a főpolgármester a vasárnapi kampányeseményén kifejtette, hogy egy Karácsony-kormányban Dobrev Klárát tudná legnagyobb eséllyel elképzelni a...
Folyamatosan romlik a helyzet Romániában, ahol elhatalmasodott a koronavírus-járvány: Bukarestben vasárnap 2443 új fertőzöttet regisztráltak. A fővárosban...
A Pesti TV új motivációs talkshow-műsorát Perutek János vezeti, aki vendégein keresztül mutatja be a küzdeni akarást...
Az elmúlt három napban 1492 fővel nőtt a fertőzöttek száma és összesen 31 ember halt meg –...
Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet...
A Kárpát-medencei magyarságnak kívánt kitartást, miután meglobogtatta a Nagyvárad feliratú magyar zászlót Varga Csaba a Dhaulagiri 8167...
„A szocializmus az emberiség legnagyobb hibájának bizonyult, amióta a kígyó becsapta Évát” – hangzott el Joshua Muravchik...
Jobbára továbbra is fennállnak a Magyarországgal szemben 2018-ban megfogalmazott aggályok – jelentette ki az Európai Parlament (EP)...
Október 4. és 11. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani...
Tizenegy éve, hogy bekövetkezett Magyarországon minden idők legsúlyosabb ipari katasztrófája, ami az Orbán-kormány komoly próbatétele volt. A...
Van utánpótlása a migrációnak; az illegális határátlépők száma az idén meghaladta a nyolcvanezret, ami több mint háromszorosa...
A kormányzó ANO mozgalom újabb győzelmét valószínűsítik a jövő hét végi csehországi parlamenti választások előtt nyilvánosságra hozott...
Visegrád jelképe annak, hogy Magyarország számára évszázadok óta fontos az egyenrangú demokratikus nemzetközi együttműködés – mondta Vitályos...
Külföldi segítségkérést sürgetett a Digi24 hírtelevízióban vasárnap a koronavírus-járvány negyedik hullámának a kórházakra gyakorolt nyomása miatt Cristian...
A Bors olvasója juttatta el a szerkesztőségnek azokat a fotókat, amiken látható, hogy a rendőrség és a...
Az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület elnökségi tagja, Kalmár László György feljelentést tett az Olaszországban meggyilkolt gyermek...
Karácsony Gergely vasárnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem enged, és nem lép vissza a Gyurcsány-show második fordulója előtt....
Hat ember életét vesztette, amikor egy kisméretű repülőgép egy elhagyatott kétemeletes irodaépületbe csapódott Milánó elővárosában vasárnap. A...
Vasárnap délben sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely. A főpolgármester értékelte az előválasztás eredményeit, és beszélt a DK-tól kapott...
Bár a LIBE-bizottság delegációjának vezetője szerint romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon, addig a küldöttség két tagja is...
Bettina Vollath, a LIBE-bizottság osztrák tagja a vártnak megfelelően támadta a jogállamiság magyarországi helyzetét. A hölgy úgy...
Magyarország felelős a határon kívüli magyarságért – közölte a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó miniszterelnöki megbízott az...
Felnőttfilmekben szerepelt, még az elhíresült producerrel, Kovival is együtt dolgozott az a magyar nő, aki nemrég Olaszországban végzett...
Politikai leszámolásra szólította fel tagjait az Antifa. A szélsőbaloldali csoport a német jobboldali párt, az AfD ötvenhárom...
Sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba; ezt mutatja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS