Pesti Srácok

Ellenzéki műbalhé – Karácsony Gergely: A DK háza tájáról alacsonyan szállnak a stukkerek felém

Ellenzéki műbalhé – Karácsony Gergely: A DK háza tájáról alacsonyan szállnak a stukkerek felém

Vasárnap délben sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely. A főpolgármester értékelte az előválasztás eredményeit, és beszélt a DK-tól kapott támadásokról, továbbá bejelentette, hogy Márki-Zayra, mint helyettesére gondol a jövőben, Jakab Péterről és Fekete-Győr Andrásról azonban – talán nem meglepő módon – nem ejtett szót.

A főpolgármester sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „elmondhatatlanul” boldog, hogy az összefogás és az előválasztás összejött, illetve hogy több mint hatszázezren szavaztak. Úgy véli, „az előválasztás a lavina első hógolyója, ami elsöpri a rendszert”. Karácsony szerint nemcsak egy rendszert akar leváltani, hanem vissza kell adni a politikát az embereknek. A hat pártnak együtt kell kormányoznia, és a szövetségeknek nagyjából ugyanannyi képviselőjük lehet, de még a Momentum is szükséges a változáshoz – írja a Blikk. Bár mindenki visszafogottnak gondolja, és ezzel kapcsolatban korábban ő maga is becsomagolta a mondandóját, most azonban kijelentette: csak ő tudja leváltani Orbán Viktort, de ehhez mások is kellenek. Karácsony tiszteli is a többi miniszterelnök-jelöltet, és úgy gondolja, Dobrev Klára csak „egy párt jelöltje”; Márki-Zay Pétert egyik párt sem támogatja, sokszor jogosan kritizálta az ellenzéki pártokat is. Karácsony szerint ahhoz, hogy a Fidesz leváltása után újra egyesíteni lehessen a hazát, először újra kell egyesíteni az ellenzéket.

– mondta az ellenzéki oldalon tapasztalható feszültséggel kapcsolatban, ugyanakkor ő büszke a DK-val kötött szövetségre, azt nem akarja megtagadni. Úgy véli, a kormányváltással együtt rendszerváltás is jár, az elszámoltatás és az alkotmányosság helyreállítása érdekében pedig szintén az ellenzéki szövetségeire támaszkodna.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Karácsony, aki ha miniszterelnök lesz, Hadházy Ákost fogja felkérni, hogy koordinálja az elszámoltatással kapcsolatos feladatokat. Az alkotmányozást Márki-Zay Péterre, mint miniszterelnök-helyettesre bízná, külügyminiszterként pedig Dobrev Klárára számítana.

Forrás: Blikk; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.