Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza – ebből az alkalomból bokrétát állítottak kedden a toronyház szerkezetének...
Amerikai idő szerint kedden délelőtt lezárták az Amerikai Védelmi Minisztérium épületét. Sajtóinformációk szerint azért kellett lezárni a...
A WUSA9 nevű televíziós csatorna szerint a fővárosi rendőrség hétfőn erősítette meg, hogy véget vetett életének egy...
Fesztiválszerű rendezvénysorozatra kerül sor idén az államalapítás napja alkalmából. A nemzeti ünnepre előkészített tervekről Kovács Zoltán számolt...
A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a jelenlegi szabályozás szerint az egészségügyi ellátásban halasztható műtétek esetében nem...
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletben mondta ki, hogy Budai Gyula nem követett el bűncselekményt, amikor kimondta, hogy...
Az Egyesült Államokban létezik egy olyan törvény (Title 42, vagyis negyvenkettes cikkely), amelynek értelmében kitoloncolhatják azokat a...
Boros Imre pénzügyi közgazdász és Lentner Csaba, egyetemi tanár voltak Mészáros Nóra és Stefka István vendégei a...
Minél nagyobb ellenszélben kell harcolnunk, annál többször bebizonyosodik, hogy a magyar–lengyel barátság megtörhetetlen. A nemzetközi LMBTQ-lobbi egyre...
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint hetvennégy éves korában elhunyt Furkó Kálmán, a Magyar Honvédség nyugállományú ezredese, a...
Úgy tűnik, hogy beigazolódik a gyanú, miszerint egyes baloldali erők a népakarattal szembemenve az agressziótól sem riadnak...
Annak ellenére, hogy az ország egyre inkább a tálib fegyveresek ellenőrzése alá kerül, az ENSZ Biztonsági Tanácsa...
A progresszivitás megállíthatatlan – ennek jegyében szervezik át az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős bizottságát, amelynek új...
A Századvég a főpolgármester és az ellenzéki összefogás elfogadottságáról készített felmérést. A kutatás rávilágít, hogy Karácsony Gergely...
A koronavírus-járvány egyre terjedő mutáns kórokozói miatt hamarosan elrendelhetik az illetékesek a maszkviselési kötelezettséget a bevásárlóközpontokban, a...
Egymásnak feszültek a leszbikusok és a transzok Angliában. Az ok nem más, mint hogy az egyik brit...
Az Állami Számvevőszék a Momentum 2018–2019-es gazdálkodásának törvényes elszámolásában talált problémákat. Bár Fekete-Győrék igyekeztek elhallgatni az eljárás...
Emma Hopper modell és öt további fiatal nő azzal vádolja Howard Rubin amerikai üzletembert, Soros György egykori...
A Svenska Dagbladet, Svédország egyik legnagyobb, magát mérsékeltként meghatározó újság címlapján egy érdekes toborzó képet jelentetett meg...
A szovjet lágerekbe elhurcoltakat, azok családját szoros megfigyelés alatt tartották, nemcsak hazatérésük után, hanem a Kádár-korszakban különösen...
Varga Judit közösségi oldalán reagált a gyermekvédelmi törvény kapcsán hazánkat érő legújabb támadássorozatra. Az igazságügyi miniszter bejegyzésében...
Újabb magyar vállalkozás lépte át az országhatárt. A Munch elnevezésű “ételmentő” alkalmazás célja, hogy éttermek, pékségek, boltok...
Karácsony Gergely a Die Zeitnek adott interjút a soron következő választások és az ellenzéki összefogás kapcsán. A...
Már a színek megtanulásából se maradhat ki a genderlobbi, ezzel bekebelezve az egyik legalapvetőbb tanulási folyamatot. A...
Mi, magyarok az elmúlt száz esztendőben megtanultuk, hogy csak akkor nyerhetünk igazán, ha Közép-Európában és a Kárpát-medencében...
Már három a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó intézményben látják el a poszt-Covid szindrómával küzdő gyerekeket Budapest –...
Tamás Gáspár Miklós, azaz TGM arról számolt be a Mércén, hogy mostanában – elmondása szerint – a Magyar...
Kovács Zoltán államtitkár újabb remek viszontválaszt adott az ellenzéki politikusok alantas támadására. Szél Bernadett ufóhívő alufóliasisakos propagandistaként...
Orbán Viktor hétfőn a Karmelita kolostorban látta vendégül Tucker Carlsont, aki az egyik legmeghatározóbb konzervatív médiaszemélyiségnek számít...
Több ezer euróra büntettek Németországban egy lengyel papot, mert éles hangvételű cikket közölt az egyházon belül is...
Börtönnel fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc, miután hétfőn újabb újságíróról derült ki, hogy megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel. A DK...
A nemzeti konzultációs kérdőívet eddig 547 496-an töltötték ki – közölte a kormányszóvivő hétfőn a Facebook-oldalán. Szentkirályi...
Az álszent Gyurcsány-show mai adását láthattuk – reagált a Fidesz hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében Dobrev Klárának,...
Rusvai Miklós virológus szerint az ennél nagyobb mértékű növekedés legkésőbb szeptemberben elkezdődik, így hamarosan visszatérhet a maszkviselés...
A „növényi húskészítményeket” gyártó cég, a Beyond Meat vezetője szerint különadót kellene kivetni a húskészítményekre, hogy ezzel...
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának nevezte ki L. Simon Lászlót Kásler Miklós. A korábbi kulturális államtitkár július...
Újra megtapasztalhatjuk a kettős mércét a baloldalon, ezúttal a Momentum háza táján. A párt elnöke, Fekete-Győr András...
Tudatmódosítók hatása alatt, verekedésből menekülve bemászott egy megtépázott öltözetű afgán férfi a VII. kerületi rendőrkapitányság udvarára. A...
Egy 35 éves és egy 26 éves román állampolgár 2021. július 30-án késő este egy bátyai vendéglő...
Huszonegy határsértőt találtak a rendőrök egy kisteherautóban hétfő délelőtt az M1-es autópályán. A 46 éves ukrán sofőrt...
A berlini hatóságok betiltottak három, hétfőre tervezett megmozdulást, amelyek során a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások...
Jelentősen, a korábbi két tucatról 42-re nőtt a lélegeztetőgépre szorulók száma a koronavírus-járvány negyedik, delta variáns által...
A kormány családbarát országot épít, aminek része az anyatejes táplálás támogatása is – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások...
Európának tanulnia kell a múltból, hogy harcolhasson a jelen cigányellenessége ellen, az emlékezés mellett tettekre van szükség...
Egyre gyakoribbak és kifinomultabbak a támadások a magyar határon – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS