
Az álszent Gyurcsány-show mai adását láthattuk – reagált a Fidesz hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelöltjének aznapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A milliárdos Gyurcsányné síró hangon képes kiállni aznap, amikor Gyurcsányék fővárosi embere éppen a tengerben lovagoló luxusnyaralásával henceg – fogalmaztak.
Dobrev Klára a sajtótájékoztatón a nyugdíjak és a fizetések elértéktelenedésének megállítását sürgette, és ezzel kapcsolatban bírálta a kormányt. Vissza kell adni a munka becsületét, meg kell állítani a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedését, fel kell készülni az euró bevezetésére, valamint be kell vezetni az európai minimálbért és minimálnyugdíjat – mondta Dobrev Klára. Elmondása szerint míg közel nyolcszázezer magyar család egy hét nyaralást sem engedhet meg magának, addig azt látjuk, hogy a fideszes kevesek gondtalanul mulatnak magánrepülőgépeken Dubajban vagy éppen jachtokon az Adrián. A miniszterelnök-jelölt ezt elég rosszkor időzítette, ugyanis mint portálunk ma reggel beszámolt róla, az MSZP-s Tüttő Kata pont egy görögországi luxusnyaralásról posztolt Instagram-oldalán.
Forrás: MTI ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Papa Lima Papa
2021-08-03 at 12:57
Nem károgni, nem rivákolni! Elzavarni ezeket 2022-ben! Nagyon messzire. Vissza soha se találjanak. Zabrált, lopott vagyon marad, Dobrev/Gyurcsány klán megy.
Kup Ica
2021-08-03 at 10:57
Etel
2021-08-02 at 20:38
Úgyse láttunk még ? milliárdost.
Tutto Kata pedig miután elbukta a busztendert, világpremieren mutatta be az új és sokoldalú közlekedési eszközt.
Karacsony meg felfesteti a ló sávokat. A Széchenyi térről a Dunán át ?-val lehet felvágtatni a Várba. A turisták meg fognak őrülni, nem fogjuk tudni hazazavarni őket.
És ha ez kevés fellithatnank a síró milliárdos szobrát, mert ilyen sincs sehol máshol.
Kimaradt: Jó magyarként ? mongolként? szőr mentén üli meg a lovat!
aladin
2021-08-03 at 10:45
Már csak azon csodálkozom, hogy hogy van még meg ennek a ganéj párnak Gyurcsánynak és feleségének Gyurcsánynénak mind a két szemük, pdig jobban néznének ki eggyel.
ómió
2021-08-03 at 10:40
Úgy, bizony! És arról, hogy “jól álljanak”, Böszme férj-ura tett a legtöbbet! Ejh, azok a legendás efftársi népzsebik!
klárifári
2021-08-03 at 10:02
Úgytűnik,a tüttői mutatvány,öngóllá vált-bár nemannak szánták…-,annak kontraproduktivitása okán! elislett távolítva!,
Judit
2021-08-03 at 08:08
Dobrev Klára= DK= DögKeselyű== soros-sátáni–böszmék-böszméje már kezdtem sajnálni aztán eszembe jutott kik is ezek a rémísztő képződmények, hát ezek azok akik a Magyar Népet Magyarországot tönkre teszik amikor hatalomra jutnak.!!!
Na ebből soha többet nem kérünk és nem is engedjük hogy ez megvalósuljon.!!!
Isten látja lelkemet.!!!
Isten engem úgy segéljen.!!!
Jóska
2021-08-03 at 07:21
Színház az egész világ! S benne a ripacs Dobrev, a milliárdos, aki a
betanult szöveget könnyek között rebegi el: “európai minimálbér, európai minimálnyugdij”. Persze ezt csak olyanoknak tudja elsütni, akik olyan sötétek, mint Klára asszony lelke. No és az euró bevezetése, ami jól hangzik, csakhogy az tenne be csak igazán a magyarnak. Ébresztő emberek! Ez a vén fillantróp által kilóra megvett brüsszeli képviselő havonta kap annyit, mint egy dolgozó tisztességes munkáért kapott egész évi jövedelme. De a hatalom megszerzéséért mindent megigér, pedig azzal ő is tisztában van, hogy nem mond igazat. Hazudik, mint a vízfolyás.
Szerencsi Veronika
2021-08-03 at 00:29
2002-ben már közel volt az EURO bevezetése. Aztán az új választás hazavágta minden eredményünket. Almunia a szőnyeg szélére állította Gyurcsányt amikor már végleg nem lehetett a disznóságaikat elviselni. Mit akar ez a némber? Talá ha elmondaná – mint közgazda – az embereknek, hogy miként lehet ezt elkövetni. Csak egyet ide – hátha valaki tud nekem is válaszolni – ezen a forint árfolyamon, mennyi EURO is nyomná a zsebünket???? Mondjuk egy 100 000.-Ft-os nyögdij esetén? Mennyire váltanák át? (314….)Mi lenne a piaci árakkal? Ja, és a böszme család milliárdjaiból, hány garasocska ? Színészkedjen csak ez a barom milliárdos.
helena
2021-08-02 at 22:36
Ezt az eszelos, gyulolkodo ronda nembert meg hallgatni is megprobaltatas. Olyan hazug, hogy, ha hazudozas fajna, ez a no uvoltene. De boldog lennek, ha ezt megerhetnem… Takaritsuk mar ki az orszagunkat ezektol a fergektol!! A jovo evi valasztasokon ezekre szavazni hazaarulassal er fel!!
Mutant Pig
2021-08-02 at 22:07
Klárika, te képmutató, hazug, kommunista tehén!
Nem sírni kell a szemlőhegyi villában, hanem megkeresni Sebestyén Aladár és Grünwald Róza leszármazottait, átadni nekik a kulcsokat és hazatakarodni Bulgáriába!
aladin
2021-08-02 at 21:39
Gyurcsßanyné gyilkos Apró Antal unoka ha sir kevesebbet pisil, de ne engedjük ettöl a dögtöl magunkat félrevezetni, ez nála nem sirás csak szinészet félrevezetés.
Esvány
2021-08-02 at 21:38
Sírni azt tud ez a Bulgár Tehén! Hogy nem szakad rá a rablott villa mennyezete!
khm
2021-08-02 at 20:59
Nem kicsit hülye a gyurcsányiné.
Poppy
2021-08-02 at 20:41
Ja, azért van annyi jó autó, nyaralás, dugig a plázák, épülő házak. Éheznek, ezért olyan túlsúlyosak emberek és gyerekek. Szóval éhen halunk, ja nem.
800 ezer szegény, akkor 92% nem az, ez meg sem olyan rossz mutató.
Katimama
2021-08-02 at 20:40
Klára asszonyság! Én már idős, nyugdíjas vagyok. Elmondhatom, hogy életemben 2010. óta élek gond nélkül, megfelelő anyagi háttérrel. Amire szükségem van meg tudom venni, nyaralni is elmehetnék, de már jobban érzem magam az otthonomban. Nem kell értem aggódnia!
Etel
2021-08-02 at 20:38
Úgyse láttunk még ? milliárdost.
Tutto Kata pedig miután elbukta a busztendert, világpremieren mutatta be az új és sokoldalú közlekedési eszközt.
Karacsony meg felfesteti a ló sávokat. A Széchenyi térről a Dunán át ?-val lehet felvágtatni a Várba. A turisták meg fognak őrülni, nem fogjuk tudni hazazavarni őket.
És ha ez kevés fellithatnank a síró milliárdos szobrát, mert ilyen sincs sehol máshol.
Mária néni
2021-08-02 at 20:22
Most már valami utcafórumon kellene jó messzire elzavarni, hogy
ne legyen kedve a következőre elmenni.
Nagy Péter
2021-08-02 at 20:10
Nos első kérdésem: DK (btw lehet innen jön a Demokratikus Koalíció elnevezés, Dobrev Klára kezdőbetűiből? Lehet nem is Gy.F. többszörösen szarházi saját találmánya…vagy csak túlgondoltam, és nem hiszek a véletlenben???) nő vagy ifinek látszó nő, vagy ifi, vagy ami semmilyen fehérje halmaz?
Második: ez is be van szíva, mint a férje, vagy segédanyag nélkül szimplán magától retardált barom??
Most jöttem Balatonról, nos full-house van, a stradok dugig…miről beszél ez a rusnya némbőr? Ki lehet az 800e család, 2 gyerekkel számolva az, 1,2M ember? Nos van ötletem, hogy kikre gondol, de azok sokkal többen vannak…Azt azért megkérdezném, hogy kedves DK-s, DK, a házi cseléd-jobbágyot felszabadította már a budai lopott villában, vagy még mindig tart cselédeket, mint minden rendes szociálisan érzékeny bolsevik? …vagy befizetett nekik egy balatoni nyaralásra? …vagy másmilyenre? …vagyelől járt jó példával, és a személyzetet az Adriára küldi, hogy lássanak világot?
JóIstenem az égben, csak ezektől ments meg minket, szegény magyarokat!
Amarna
2021-08-02 at 19:24
Semmi más megoldást nem látok a ceaucescu és neje liqvidálására mint azt amit a román névrokonai esetében valósítottak meg.
Nem hiszem el hogy nincs egy végstádiomu magyar rákos hazafi …aki ezt megtenné a hazájának!!!!
Barátaim…nagyon durva a vízióm?????
Amarna
2021-08-02 at 19:04
Annyira de annyira gyűlölöm a részeg disznajával együtt…hogy. NINCS RÁ SZAVAM !!!
TalEle
2021-08-02 at 18:45
Fidesznek, ha nyerni akar jövőre, kevés lesz csak „öszödi beszédeznie”, migránsokkal, meg azzal riogatni, hogy Soros tanítja majd maszturbálni a magyar óvodások! Ha Orbán valóban nyerni akar 2022-ben, akkor mindenképpen, attraktív ajánlatot kell kínálnia a választóknak! Például: a régóta ígért, de valahogy sohasem megvalósuló, „egyszámjegyű” SZJA bevezetését, a családtámogatási rendszer ostoba korlátainak lebontását – ilyen, pl: a nők 40 éves korhatára, a gyermeküket egyedül nevelők diszkriminálása – a nyugdíj „prémiummal” való bohóckodás helyett a ballibek által elvett, 13. havi nyugdíj azonnali, egyösszegű bevezetését! Különben, feltöltött államkincstár trezorkulcsát fogja átadni a profi tolvajoknak jövőre…..
Katalin
2021-08-02 at 18:29
Csak Magamról beszélve.
Amikor Hornék voltak hatalmon sokszor hó végén a gyerekeim kaptak csak fehérje tartalmú kaját, azaz tejet, margarint. Azután Orbánék alatt egy kicsivel jobb volt, de nekik négy év alatt nem lehetett bizonyítani a sok elhibázott lépés miatt amit az elődök elkövettek.
Jöttek újra a szocik. Minden megtakarításunk, amit Orbánék alatt gyűjtöttünk oda lett, mínuszba mentünk.
2010-2012 igencsak meghúztuk a nadrágszíjat, de azután évről évre egyre több megtakarításunk lett.
Hó végén nem mínuszban ha nem pluszban vagyunk.
Ez mindent elárul. Plusz és megtakarítás és persze jobban élünk.
Már csak az egészségügy rendbetétele ami nagyon fontos lenne és akkor elmondhatnánk MI Magyarok hogy jóléti társadalomban élünk!
Mi a jó francos baja van ennek a nőnek nem nevezhető egyénnek?
Elment a józan esze, hogy ilyeneket állít sírva?
Torockó
2021-08-02 at 18:28
Őrült szöveg. Ígérgetni meg hazudozni tudnak a liberálbolsik, meg Magyarországot rendre csődbe vinni. Még mindig nyomja a “minimál” szöveget, amikor Brüsszel rég elvetette. Egy idetelepített idegen(majmoló) érdekeket képviselő oligarcha költözzön végleg Brüsszelbe, vagy ahova akar, csak minél távolabbra…
kokárda
2021-08-02 at 18:26
Dobreva egy globalista fizetett ügynő/k/.Harsogja a hülyeségeket amit előírnak neki:
eu bevezetés, európaí ügyészség, migráns befogadás, hitelfelvétel, melyek mindegyike kommunista találmány a nemzetek tönkretételére
Ugyanezt tette a Vettel nevű sofőrjózsi, aki szivárványban pompázott az F1- ben./vajon mi érdeke lenne ez a csuklóztatás pont neki, aki szépen él párkapcsolatban./
El fogják ö-ket zavarni a 2022-es általuk vesztett választás után, A globalista nagyhatalom új generációval jelentkezik majd,akik ugyanazt a mantrát fújják majd mint dobreva klárisz./elnézést, főnév lenne de csak kisbetűkkel/
Vízöntő
2021-08-02 at 18:11
”… fel kell készülni az euró bevezetésére, valamint be kell vezetni az európai minimálbért és minimálnyugdíjat”
Az euró bevezetése 1,5 millió nyugdíjast és vagy 2 millió munkavállalót (családostól) azonnal végzetes nyomorba döntene, é akkor még nem beszéltünk a kiszivárgott, a családtámogatási rendszer átrendezési valamint adóemelési (+ 2 kulcsos) terveikről, amelyek Dobrev vagy Karácsony esetén is ugyanúgy élnek!
Ja, és mellékesen olyan, hogy európai minimálbér vagy európai minimálnyugdíj nincs!
Profi hazudozók. Ha nyernének bevezetnék az 50 ezrest, Rózsa Sándor képével, és akkor jönne csak az igazán betyár qrva világ!
angelblind652
2021-08-02 at 17:52
Ezt a dumát csak a bolsik szopják be, milliárdosként elég GÁZ, nem gondoljátok???
aladin
2021-08-02 at 17:44
Komolyan mikor fogunk ettöl a Gyurcsányné-Apró- Dobrevátol megszabadulni, úgy néz ki mikor bekövetkezik a dögvész.
obsitos
2021-08-02 at 17:41
Csak a szépre emlékezem:
Az Orbán – Kormány 1999-ben szemrebbenés nélkül végrehajtotta a fegyveres testületek jelentős béremelését, amelyet az előző MSzP-mittudoménkicsodák Kormány bejelentett!
Az Orbán – Kormány felemelte a minimálbért 25,000.-Ft-ról 40,000.-Ft-ra 2000-ben,
Az Orbán – Kormány felemelte a minimálbért 50,000.-Ft-ra 2001-ben!!!!!
Utána tetszettek következni, Klára néni kérem, lehetett volna nyócév alatt bármit tenni, nem három (3) miniszterelnököt cserélgetni, egyik hulladékról a másikra!!!!
Polgar
2021-08-02 at 17:41
Ja, hát a galiciaiak mind jol elnek nalunk! Lehet, hogy bolgardobrev anyja, piroska nyomorog!?
Tudományos libsizmus
2021-08-02 at 17:21
Ahogy ez a nőimitátor bájolog meg színészkedik, az a világ vége. Nem csodálom, hogy férjeura Vadainál keres vigasztalást, habár az is egy hulladék nő.
Poroszlai Róbert
2021-08-02 at 17:12
a kurva anyádat te mocskos tolvaj!
Novák
2021-08-02 at 17:08
Most már csak az a kérdés; ő és a családja vajon milyen nyaralást engedhet meg, állandóan az alacsony fizetésüekért, nyugdíjasokért aggódik, de soha nem adományozott senkinek. Mire Klárika “elintézi” az eu-s minimálbért+nyugdíjat, az még
kevesebbet fog érni, mint most.
Ne aggódjon már ennyire a szegényekért, tegyen értük, ne csak szájaljon.
Patriot
2021-08-02 at 17:02
Mocskos hazudozó rikács banya!
A tetű férje ura meg a facebookon fenyegetődzik megint börtönnel a hülye kémügyük kapcsán.
“Akkor most csendesen megjegyzem: börtön lesz ebből fiúk és lányok. Megérdemelten. Aztán majd meséltek egymásnak a polgári erkölcs felsőbbrendűségéről.”
Mániályuk “csendesen mondani” meg “csendesen megjegyezni” . DK- s konda.
Karóval kéne ezeket tisztességre okítani!
Bressa
2021-08-02 at 16:59
Én is legszívesebben sírhatnák, ha arra gondolok, hogy ez a tetű a Rózsadombon “sínylődik” a lopott 30 szobás villájában, a lopott milliárdjaival!
Zia
2021-08-02 at 16:54
Most mondhatnám , hogy a k… a…t! De nem mondok ilyet! Csak gondolom!
Valaki
2021-08-02 at 16:43
A növekedés szó lemaradt.
Szocik alatt: 7 év alatt 13,7 % reálbér növekedés.
Fidesz alatt: 7 év alatt 58,1 % reálbér növekedés.
Box Hill
2021-08-02 at 16:40
Igaza van. a kommunisták nem adták vissza amit elraboltak. Az áldozataik meg nem vették vissza azt.
Más ennek nem lehet a kimenetele, csak amit állított.
Valaki
2021-08-02 at 16:40
“meg kell állítani a fizetések és a nyugdíjak elértéktelenedését”
8-10 % reálbér növekedéssel értéktelenednek el a fizetések.
Ez a nő (??) teljesen meghibbant. Bár gyurcsányi mellett ez nem csoda.
év nettó reálbér növekedés
2011 102,4
2012 96,6
2013 103,1
2014 103,2
2015 104,4
2016 107,4
2017 110,3
2018 108,3
2019 107,7
2020 106,2
szoci kormányzat
2003 – 2010 kummulált 113,7 % azaz 7 év alatt 13,7 %
Fidesz kormány
2013 – 2020 kummulált 158,1 % azaz 7 év alatt 58,1 %
Hát ha valakinek a szocik teljesítménye tetszik lelke rajta, szavazzon a moslékra.
Poppy
2021-08-02 at 16:36
Hazug.
László
2021-08-02 at 16:33
Klára te is deliriumban vagy?
László
2021-08-02 at 16:32
Nos delirium-né ezt most miért mondod?
Iszákos férjed inkább segíthetne azokon az embereken, van neki elég pénze.
Vélemény
2021-08-02 at 16:27
Mint Magyarország egyik milliárdosa akar műkönnyekkel választást nyerni??? Tényleg ő aggódik értünk??
sanyi Mano
2021-08-02 at 16:14
Ez a nő meghibbant .