sajtótájékoztató
Magyar Péter feljelenti a hőn szeretett Vogel Evelint, ám Péter most a Watergate-botránynál tart és lehallgatással vádol mindenkit
Hétfőn feljelenti az általa egykor szeretett nőt, Vogel Evelint, mivel megzsarolta őt és a pártot, közölte ma soron kívüli sajtótájékoztatóján a Tisza pártot összegrundoló Magyar Péter, aki Watergate-botrányt vizionál, mert szerinte őt és körülötte mindenkit lehallgatnak a titkosszolgálatok. Az, hogy az állítólagos poloskákat magán-, vagy a hivatásos szolgálatok emberei helyezték-e el szerinte, nem esett szó. Pintér Sándor segítségét kérte, hogy a belügyminiszter küldjön szakembereket, akik megtalálhatnák a poloskákat. A háta mögött "poloska" Petinek nevezett Magyar legfrissebb lehallgatási botrányát követhetjük nyomon, amelyet látványos időzítéssel éppen akkor hozott nyilvánosságra, mikor kiderült, egyik tanácsadója a fideszesek halálával nyerne választást. Péterünk ezt a megbotránkoztató ügyet annyira erősen próbálta palástolni, hogy bemártotta saját magát a Pétergate ügybe: annak ellenére, hogy saját lehallgatásáról beszélt, ezúttal is csak egy olyan nőről került elő hangfelvétel, aki egykor megbízott benne. Skót duda: A balosok az EP-ben úgy viselkednek, mint egy mindenre panaszkodó házastárs (VIDEÓ)
A kortárs művészet ma már annyira megosztó, hogy egy brit múzeumban kidobták azokat a kidekorált sörösdobozokat, amik a kiállítás részét képezték, mert azt hitték, szemét. S bár vannak valóban a korral haladó alkotások, amiket lehet értékelni, sokszor az ember nem érti, hogy mi abban a művészet, hogy a vászonra fröccsent a festő némi festéket. Hasonló érzése támad az embernek, amikor a mai házakat nézi, melyekről egy lecsupaszított Kádár-kocka jut az eszünkbe. Erről is szólt az eheti Skót duda, de kitértünk az Orbán Viktor sajtótájékoztatóját megzavaró gyurcsányfiókára is, aki Kötcsén ugyanezt a performanszot mutatta be. Vajon mit gondolt, hogy nem fogják egy másodperc alatt kidobni? Egészen érthetetlen. Végül a XII. kerület alakuló ülésére tértünk ki, ahol a Kutyapárti polgármester azzal viccelődött, hogy a Hegyvidéken legyen mindenkinek jó minőségű marihuánája, ezért nálunk a tűcsere program helyett, a fűcsere programot kellene bevezetni. Bár a kutyák viccpártnak indultak, Mogács Dánielen kívül még egyikük sem brillírozott jó poénokkal. Még Gyurcsányéknak áll feljebb, hogy leteperték az Orbán felé rohanó és üvöltöző kismunkásőrüket a strasbourgi sajtótájékoztatón (Videó!)
A Gyurcsány-szekta szeretne visszatérni a vérkeringésbe, ehhez pedig nem is tesznek mást, csak tanácsköztársasági tempót diktálnak. Orbán Viktor strasbourgi sajtótájékoztatóján ugyanis az egyik ifjú agymosottjuk, aki egyébként önkormányzati képviselő - berohant a miniszterelnök felé, üvöltözve, fenyegetőzve, számonkérve Orbán Viktort. A gonosz biztonsági emberek pedig nem gurítottak elé vörös szőnyeget, hanem fogták, leteperték és kivezették a teremből. A rosszarcú bolsevik párt hangadóinak ez nem tetszett, Molnár Csaba, Dobrev és Gyurcsány is fel van háborodva. Az akció pedig biztos véletlen volt, ne legyen senkinek illúziója, a belépőt Dobrevék szerezték Gyekiczki Mártonnak, aki jó kommunistaként végrehajtotta elvtársai parancsát. Orbán Viktor Strasbourgban: félre kell tolni a brüsszeli elitet, ha nem fogják fel, hogy Európa változást akar (VISSZANÉZHETŐ)
Csak az a migráns nem marad itt, akit nem engedünk be – sokkolta a nyugati újságírókat Orbán Viktor miniszterelnök, aki a soros uniós elnökség programját ismertette a média képviselőivel Strasbourgban kedden. A hosszúra nyúlt sajtótájékoztatón Orbán Viktor többek között arról beszélt, "Brüsszelnek döntenie kell, hogy fenntartja a jelenlegi helyzetet, vagy készen áll arra, hogy meghallgatja, elfogadja az emberek véleményét. A patrióták csak egy tünet. Változásra van szükség, és hogyha a brüsszelita buborék nem hajlandó ezt megcsinálni, akkor egyszerűen félre kell tolni őket". Orbán Viktor: 2024-ben az a cél, hogy a családok legyenek a középpontban (Videó!)
A 2023-as év a nagy küzdelmek éve volt, a 2024-es év politikai célja pedig az EP-választásokon keresztül felnyitni Brüsszel szemét - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön, a Karmelita kolostorban tartott hagyományos év végi sajtótájékoztatón. A miniszterelnök kiemelte, nyilvánosan elismert tény, hogy Brüsszel zsarolja Magyarországot, egyes EP-tagok még Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét is megfenyegették, hogy lemondásra kényszerítik, amennyiben hazánk a most beígért 10 milliárd euróhoz hozzájut. A miniszterelnök kitért arra, a magyar lélektől idegen, hitvány dolog a magyar fiatalokat büntetni a hazánk és Brüsszel közötti vita miatt, illetve ilyen eszközöket a nyomásgyakorlás eszközeként bevetni. Ehhez képest hazánk konstruktívan próbált a brüsszeli elvárásokhoz viszonyulni, és minden igény teljesített, amelyet hazánk alaptörvénye lehetővé tett. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.