Százkilencvenhatodik alkalommal rendezték meg Balatonfüreden az éves Anna-bált. A rendezvény megnyitóján Varga Judit igazságügyi miniszter is felszólalt...
Újabb tüntetések voltak szombat este Franciaországban a közeljövőben bevezetendő Covid-igazolás ellen. Országszerte összesen több mint kétszázezren vonultak...
Boris Johnson brit miniszterelnök és felesége bejelentette szombaton a közösségi médiában, hogy karácsonyra második közös gyereküket várják....
Újabb importált képviselő-jelölt-jelöltet indít a Gyurcsány-párt – ezúttal a Veszprém megyei 2. választókörzetben. Benedek Szilveszter már tavaly...
Magyarországon is fel kell készülni a negyedik hullámra és meg kell tenni minden olyan intézkedést, amit ebben...
Liszt Ferenc halálának százharmincötödik évfordulójára emlékezve a világ huszonnégy országában működő huszonhat magyar kulturális intézet a zeneszerző...
Összecsapásban meghalt négy szakadár fegyveres a kelet-ukrajnai konfliktusban az érvényes tűzszünet ellenére. Sajtóértesülések szerint a fegyvernyugvást az...
Mi is beszámoltunk róla, hogy miután nem tudták interjújukkal lejáratni Szijjártó Pétert, a BBC vezetői úgy döntöttek,...
A Le Figaro jobboldali francia napilap a minap közzétette azt az év első hat hónapját vizsgáló kutatását,...
Szabadidős programokból és strandolásból sem lesz hiány a felújított fonyódligeti Erzsébet-táborban. Az intézmény megnyitásáról Novák Katalin adott...
Lewis Hamilton nemrégiben a gyermekvédelmi törvény miatt támadta hazánkat, de nem ő az egyetlen Formula–1-es versenyző, aki...
A BBC ismét öngólt rúgott egy interjúval, amelyben megpróbálták lejáratni a magyar külügyminisztert. Mivel Szijjártó Pétert nem...
Egyre több illegális migráns szökik be embercsempészek segítségével Magyarországra, hogy aztán a szervezett bűnözői csoportok Ausztriába és...
Nem válaszol a DK arra, hogy miért támogatnak egy nácit Szegeden. Az egyik legnagyobb zsidó szervezet szerint...
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nagygyűlést hirdetett szombatra a Hősök terére. A MESZK azért szervezte meg a...
Jobb számokat produkál a magyar közoktatás, mint az uniós átlag. A tanulmányi eredményeken a járványügyi intézkedések során...
Szabó Tímea után most Dorosz Dávidról is lerántjuk a leplet; ezúttal Deák Dániel politológus, a XXI. Század...
Közeleg a nagy, helyesebben ellentmondásos nap, amikor bemutatkozik az olimpiák történetének első transznemű versenyzője, az ausztrál súlyemelő(nő),...
A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő megerősítette legfrissebb felülvizsgálatában Magyarország államadós-besorolását: továbbra is stabil kilátású “BBB” osztályzattal tartja...
Ursula von der Leyen ott rúg a kereszténységét felvállalókba, ahol tud: a magyarok elveik melletti kiállása miatt...
Különleges katonai feladatokra alakul itthon egy magánvállalkozás – tudta meg a Növekedés.hu. Külföldi katonai feladatokra, akár hatszáz...
Tekintettel a Fehéroroszországból tömegesen érkező illegális bevándorlók számára, az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) száz...
A magyar kormány közlekedésbiztonsági lépéseiről és a Hungaroring fejlesztési koncepciójáról is tárgyalt egymással Szijjártó Péter külgazdasági és...
Olimpia alatt ugyan megoszlik a figyelem, de ettől még hatalmas öröm, hogy a 14. alkalommal a házigazda...
A 2021-es labdarúgó Európa-bajnokságon Budapest négy mérkőzésnek adott otthont, ahol a játékosok és a szurkolók mellett a...
Az AstraZeneca-vakcina kombinálása a Biontech/Pfizer-oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca – állapították meg német kutatók. A Müncheni Műszaki...
A visegrádi csoport (V4) tagállamainak külügyminiszterei, Szijjártó Péter magyar, Jakub Kulhánek cseh, Ivan Korčok szlovák és Zbigniew...
Az Alapjogokért Központ jogszerű és helyes döntésnek tartja a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki határozatát, amellyel a...
Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós – jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter....
Egy újságíró azért szorgalmazza a gyermekeknek szóló pornó készítését, mert érvelése szerint a gyerekek amúgy is látnak...
Úgy tűnik, a világsajtó szemet eltakarva és fület befogva áll Magyarország előtt, ha a baloldalról van szó,...
Mesterházy Attilának és általában a baloldalnak mindig, mindenről az jut eszébe. Most is erről értekezett a szocialisták korábbi...
Halálos baleset történt a 3-as metró felújítási munkálatai közben Budapesten, a Corvin-negyed megállónál pénteken. A rendőrség tájékoztatása...
A keresetek emelkedésének májusban mért lassulása könnyen átmenetinek bizonyulhat, az újranyitás eredményeként várható munkaerőhiány és az összetétel-hatás...
Cseh László a kétszáz méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián....
Megjelent az egészségügyi dolgozók alapimmunizálásáról szóló kormányrendelet, amely szerint minden olyan egészségügyi dolgozónak kötelező lesz a koronavírus...
Návai Anikó szerint, ami vele történt, egy hónapok óta tartó kampány része, amely elsősorban a Hollywood Foreign...
Magyarország újabb nemzetközi esemény házigazdája lesz, 2022 márciusában otthont ad a Bocuse d’Or európai döntőjének – jelentette...
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén hitelesítette a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit. A...
Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon számolt be róla, hogy egyik volt munkatársát, Ressinka Imrét, aki most...
Magyarország erős növekedési jeleket mutat az idei évben – állapította meg az OECD magyar gazdasági helyzetről szóló...
Pénteken szabadlábra került és elhagyhatta Németországot az a magyar futballszurkoló, akit öt héttel ezelőtt, a német-magyar Európa-bajnoki...
Karácsony Gergely kiakadt az NVB-re. Legnagyobb fájdalma jelenleg az, hogy a Nemzeti Választási Bizottság visszadobta a Fudan-ügyben...
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt miniszterelnök-jelöltségéről, és arról, hogy „konzervatív” jelöltként ő Orbán...
Az Európai Unió illegális migrációval foglalkozó hatósági és titkosszolgálati koordináló szervezete újabb három évvel meghosszabbította a menekülőket...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS