Pesti Srácok

Elvitte a hatóság a Petőfi sétány biztonsági főnökét

Elvitte a hatóság a Petőfi sétány biztonsági főnökét

Lengyel Róbert, Siófok polgármestere a Facebookon számolt be róla, hogy egyik volt munkatársát, Ressinka Imrét, aki most az önkormányzat megbízásából a Petőfi sétány biztonsági vezetője, éjszaka a TEK felfegyverzett kommandósai vitték el házából. A biztonsági főnököt tanúként hallgatták ki, majd hazaengedték. Információink szerint a rendőrség azért kérte fel a TEK-et az intézkedésre, mert felmerült, hogy a biztonsági főnöknél fegyver lehet.

A polgármester azt írta, Ressinka Imre

Miután egy lőfegyverrel való visszaélésről szóló ügyben tanúként kihallgatták Ressinka Imrét, a biztonsági főnök telefonon közölte a városvezetővel, hogy

PestiSracok facebook image

A polgármester közölte, hogy a rendőrségtől semmilyen információt nem adtak neki az ügyben. A 444 kérdésére a rendőrség sajtóreferense közölte:

Mindenképp jelezni kellett a TEK-nek

Értesüléseink szerint a rendőrség nem is tehetett mást, mint hogy jelez a TEK-nek, hiszen olyan információjuk volt, hogy a biztonsági főnöknél fegyver lehet, akkor pedig a TEK-nek át kell adni az intézkedést. Az pedig, hogy utána a rendőrség milyen minőségben (tanúként vagy gyanúsítottként) hallgatta meg Ressinkát, már nem a TEK hatásköre. Itt jegyeznénk meg, hogy történt már abból tragédia, hogy nem értesítették (időben) a terrorelhárítókat, elég csak a bőnyi rendőrgyilkosságra gondolni...

Forrás: PS/444/Index/24.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.