lengyel róbert
A kommunizmus óta nem látott jogkört szavazott meg magának Siófok "független" polgármestere
Miközben az ellenzék a veszélyhelyzet miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt rendszeresen még a nemzetközi médiában is szörnyű diktatúráról sivalkodott – bár a parlament továbbra is ülésezett –, arról valamiért elfelejtettek szólni, hogy éppen az ő frontembereik voltak azok, akik az általuk vezetett településeken te(l)jhatalommal rendelkeztek. Érdekes módon az ellenzéki polgármesterek voltak azok, akik a közgyűlés jóváhagyása, véleményezése nélkül hoztak meg egyszemélyben fontos döntéseket, rendeleteket, miközben az általuk diktátorként aposztrofált Orbán Viktor és a kormánytagok az állítólagosan bedeszkázott parlamentben az ellenzéki képviselőkkel voltak kénytelenek vitázni. Budapest főpolgármestere vagy éppen a DK-s László Imre mellett más baloldali városvezetők is igyekeztek minél jobban kihasználni a különleges jogrendből adódó lehetőségeiket, így a magát függetlennek nevező, valójában Jakab Péterrel parolázó siófoki polgármester, Lengyel Róbert is. A "független" városvezetőnek a rendkívüli felhatalmazás utolsó napján sikerült meghoznia még egy olyan döntést is, amivel gyakorlatilag bebiztosította magát arról, hogy ő maga egyszemélyben dönthessen a különböző beszerzésekről a járványhelyzet után is. Persze felmerülhet kérdésként: vajon milyen összefüggés lehet a védekezés és a beszerzések szabályozása között a veszélyhelyzet után? A válasz viszonylag egyszerű: valószínűleg semmi. A siófoki gondozási központban is ketyeg a koronabomba? - Csoportosan levegőznek, sétálgatnak az idősotthon lakói
Egy olvasónk több fotót is küldött szerkesztőségünknek, arról, hogyan élnek a megengedett egészségügyi séta lehetőségével a siófoki gondozási központ lakói. A felvételeken azt látni, hogy az idős gondozottak csoportosan, néha már-már összeborulva sétálgatnak a szabadban, az idősotthon körüli parkban. Olvasónk szerint az otthonban lakókat minden nap sétálni viszik, még közterületre is, ráadásul alapvető védőfelszerelés nélkül, miközben a polgármester azzal kampányol, hogy ő az egész városban kötelezővé tette a maszkviselést. Ez azért is érthetetlen, mert a legtöbb önkormányzat szigorú korlátozásokat vezetett be a veszélyeztetett idős emberek védelmében, és a szociális otthonokban teljes kijárási tilalmat és látogatási tilalmat is elrendeltek. Lengyel Róbert, Siófok egykor Jobbik-szimpatizáns, ellenzéki pártok által támogatott polgármestere még ma is azzal büszkélkedik a Facebook-oldalán, hogy ő volt a polgármesterek sorában az első, aki a szabad mozgás korlátozásának szükségességére felhívta a figyelmet. A jelek szerint éppen azoknak a mozgását nem korlátozzák a Balaton-parti városban – sőt, nem is figyelnek oda, hogy a törvény által előírtakat betartják –, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Azt, hogy az új koronavírus mire képes, ha egy szociális otthonban elszabadul, jól szemlélteti a főváros Pesti úti idősotthonának esete, ahol már 151 fertőzött van és 7 ember életét követelte a vírus. Volt barátnője kitálalt a mártírt játszó, a helyi fideszes képviselőt kínzással fenyegető siófoki ápolónőről
Nem egy szegény áldozat, hanem hazug, manipulatív nő V.-né Mónika. Nem az a csoda, hogy kirúgták a munkahelyéről, a siófoki kórházból, hanem az, hogy egyáltalán kórházban dolgozhatott – ezt állítja egy most megjelent blog arról az ápolónőről, akit felkarolt az ellenzéki média, illetve az ellenzéki politikusok, miután durva, kínzással viccelődő Facebook-posztja miatt elbocsátották. V.-né Mónika, aki az ATV-nek azt mondta, "félelem, rettegés" van a kórházakban, azt találta írni Siófok fideszes országgyűlési képviselőjéről a közösségi oldalán, hogy nem bánnának kíméletesen az urológiai osztályon Witzmann Mihállyal, ha esetleg oda kerülne. Az elbocsátott nővért azonnal védelmébe vette Siófok ex-jobbikos polgármestere, azt állítva, hogy V.-nét politikai okokból rúgták ki, mert a kampánycsapata tagja volt. A "Nem a Móúnika ügyvédje" Facebook-blog szerint ugyanakkor Lengyel Róbert polgármester a barátinál jóval közelebbi kapcsolatot ápol a nővérrel. A blog szerzője, aki, mint kiderült, több, mint egy évtizeden át volt barátnője az ápolónőnek, nemcsak ezen állítását igazoló dokumentumokat, leveleket, üzenetváltásokat mutatott a PestiSrácok.hu-nak, hanem több olyan nem elhanyagolható részletet is elárult V.-né Mónikáról, ami minimum megkérdőjelezi mártírkodását és a mellette szerveződő ellenzéki kék szalagos, adománygyűjtő hisztit. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.