Pesti Srácok

A siófoki gondozási központban is ketyeg a koronabomba? - Csoportosan levegőznek, sétálgatnak az idősotthon lakói

A siófoki gondozási központban is ketyeg a koronabomba? - Csoportosan levegőznek, sétálgatnak az idősotthon lakói

Egy olvasónk több fotót is küldött szerkesztőségünknek, arról, hogyan élnek a megengedett egészségügyi séta lehetőségével a siófoki gondozási központ lakói. A felvételeken azt látni, hogy az idős gondozottak csoportosan, néha már-már összeborulva sétálgatnak a szabadban, az idősotthon körüli parkban. Olvasónk szerint az otthonban lakókat minden nap sétálni viszik, még közterületre is, ráadásul alapvető védőfelszerelés nélkül, miközben a polgármester azzal kampányol, hogy ő az egész városban kötelezővé tette a maszkviselést. Ez azért is érthetetlen, mert a legtöbb önkormányzat szigorú korlátozásokat vezetett be a veszélyeztetett idős emberek védelmében, és a szociális otthonokban teljes kijárási tilalmat és látogatási tilalmat is elrendeltek. Lengyel Róbert, Siófok egykor Jobbik-szimpatizáns, ellenzéki pártok által támogatott polgármestere még ma is azzal büszkélkedik a Facebook-oldalán, hogy ő volt a polgármesterek sorában az első, aki a szabad mozgás korlátozásának szükségességére felhívta a figyelmet. A jelek szerint éppen azoknak a mozgását nem korlátozzák a Balaton-parti városban – sőt, nem is figyelnek oda, hogy a törvény által előírtakat betartják –, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve. Azt, hogy az új koronavírus mire képes, ha egy szociális otthonban elszabadul, jól szemlélteti a főváros Pesti úti idősotthonának esete, ahol már 151 fertőzött van és 7 ember életét követelte a vírus.

Siófok önkormányzati tulajdonú idősotthona honlapjuk szerint 95 férőhelyes. Arra vonatkozóan nem találtunk adatot, hogy ténylegesen hány lakója van az intézménynek. Bemutatkozó szövegükben azt írják, hogy speciális feladatuk az idős emberek emelt szintű tartós bentlakásos ellátása. Lakóik önállóan, apartmanokban vannak elhelyezve, szabadidejükkel önállóan rendelkeznek.

A 95-ből 61 férőhely emelt szintű idősek otthona, további 19 hely gondozási ápolási férőhely van. Krónikus betegeknek szakgondozást is nyújtanak, kiemelten demens, Parkinson-kóros, magas vérnyomásos, diabéteszes és mozgásszervi megbetegedéssel küzdő időseket gondoznak. Mindez azért is fontos, mert pontosan ezek azok a krónikus betegségek, amelyek növelik a kockázatot koronavírus-fertőzés esetén.

A gondozási központban, ahogy a helyi kórházban is, március közepén látogatási tilalmat rendeltek el. Arra vonatkozóan azonban semmilyen közleményt nem találtunk, hogy a kijárást is korlátoznák az otthonban. Sőt, a birtokunkba került fényképek arról tanúskodnak, hogy az idősek csoportos egészségügyi sétájára még a gondozók is elkísérik őket. A felvételeken is látszik, hogy még a közelében sem járnak az előírt 1,5 méteres távolságnak. Lengyel Róbert polgármestert, aki egyébként még a maszkviselést is kötelezővé tette a városban, úgy tűnik, nem zavarja túlságosan a probléma.

PestiSracok facebook image

Állítólag az idősek az otthonból minden nap kijárnak, és nemcsak az intézmény előtti parkba, hanem a belvárosba is. Az is előfordult, hogy az intézményvezető főnővér utasításra bankautomatához is el kellett vinni a gondozottakat. Olvasónk levelében azt írta, hogy az intézmény dolgozói is félnek, de nem mernek szembeszegülni a vezetéssel, mert tartanak a szankcióktól.

A siófoki gondozási központnál tapasztalt csoportos kijárásról az Origo is írt. A városvezető Facebook-posztjában magyarázatot nem adott, és azt sem ígérte, hogy kivizsgálnák az ügyet. Helyette jó szokásához híven a sajtót fenyegette perrel. Úgy állította be a megjelent kritikákat, mintha az aljas kormánypárti sajtó most már az egészségügyben, szociális ellátásban dolgozókat is támadná. A hozzászólások, amelyek annyira egyoldalúak, hogy súlyos moderálásra utalnak, egészen elképesztő kommentárokat fűztek a történtekhez. Volt, aki felvetette, hogy a képek nem is Siófokon készültek, a polgármester más követői pedig azzal próbálkoztak, hogy a fotók régiek. Senki sem tette fel a kérdést, hogy mit keresnek a veszélyeztetett idősek az intézmény épületének falain kívül, ráadásul négyesével, ötösével, egymás mellett szorosan, helyenként szinte összeborulva járvány idején.

Megkerestük e-mailben az intézmény vezetőjét és a polgármestert is. Lengyel Róberttől azt kérdeztük, mit tud a képeken ábrázolt állapotokról? Egyeztetett-e erről az intézmény vezetőjével? Miután éppen ő az a polgármester, aki napi szinten taglalja a távolságok és kijárási korlátozások betartásának fontosságát, sőt, még a maszkviselést is elrendelte, nem tartja-e problémásnak, hogy miközben a legtöbb önkormányzat látogatási és kijárási tilalmat rendelt el az idősotthonaiban, addig Siófokon csoportosan sétálgatnak a veszélyeztetett idősek?

A Siófoki Gondozási Központ igazgatójától azt is megkérdeztük, milyen speciális intézkedéseket hoztak az otthonban? Miért nem rendeltek el kijárási tilalmat más önkormányzatokhoz hasonlóan? Arra is kíváncsiak voltunk, ki ellenőrzi, hogy a lakók betartják-e az előírt távolságokat és alapvető korlátozásokat, higiéniai előírásokat?

Fotók: olvasónktól

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.