lengyel róbert
Jöhet a panorámaadó Siófokon?
Panorámaadót vetnének ki Siófokon a vízparti sávban található ingatlanokra. Az előterjesztés szerint – amely a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottságban került elő – 30 százalékkal emelnék meg azok építményadóját, akiknek az ingatlana közvetlenül a Balaton-parton van. Az új adó elsősorban apartman- és nyaralótulajdonosokat, illetve vállalkozókat terhelne. Az adóemelés a következő, november 28-ai képviselőtestületi ülés napirendi pontjai között is szerepel. Gencsi Attila fideszes önkormányzati képviselő szerint kidolgozatlan, és ebben a formában elfogadhatatlan a tervezet. Ha a fejlesztésekhez forrásra van szükség, nem az a megoldás, hogy azokat sarcolják, akik eddig is tisztességesen fizettek – véli a képviselő.Így tisztogat Siófok korábban a Jobbik által támogatott, most független polgármestere
A jegyző után az osztályvezetők is cserélődnek Siófokon, Lengyel Róbert polgármester ugyanis "személyi rendszerváltást", "kádercserét" folytat – írja a sonline.hu. Az egykori rendőrkapitány, aki először Vona felkérésére vállalt politikai szerepet és a Jobbik támogatásával lett polgármester, majd függetlennek harsogta magát, miközben Botkával tárgyalgatott és Gyurcsány Ferenccel szerepelt egy szórólapon, október 13-án pártfüggetlen polgármester-jelöltként kapott ismét bizalmat, a Máki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom zászlaja alatt. Már a közgyűlés alakulóülésén bejelentette, hogy várhatók személycserék. De hogy ennyi, az sokakat meglep, ugyanis állítólag még azok is repülnek, akik nem Fidesz-barátok – fogalmaz a somogyi hírportál.Gruber Attila: Siófok az ellenzéki vezetés alatt egy identitás nélküli településsé vált
Siófok szinte pang az ürességtől: a városban az elmúlt években, Lengyel Róbert polgármestersége alatt szinte semmit nem történt. A volt rendőrkapitány érdemi munka helyett a tilosban parkoló autók rendszámát írogatja fel, mert kizárólag ehhez ért; nem tudja, mit kellene csinálni, így pótcselekszik. Erről a Fidesz-KDNP siófoki polgármester-jelöltje, Gruber Attila beszélt a PestiSrácok.hu-nak. A volt ausztrál nagykövet szerint a város az ellenzéki vezetés alatt egy identitás nélküli településsé vált, amelynek nagyon gyorsan arculatot kellene adni. Gruber Attila úgy véli, Lengyel Róbert simán meg tudná oldani a bulikatasztrófával kapcsolatos problémákat is – ha simán átmenne vitorlással Füredre, bekopogna Bóka István polgármester ajtaján és megkérdezné: Pista, hogy a fenébe csináljátok?Informátor: Siófokon is lepaktált egymással az ellenzék
Gruber Attila, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje több példával is szemléltette a Hír TV Informátor c. műsorában, hogy a Lengyel Róbert vezette Siófok mellett hogyan mennek el a komoly pénzek, és hogy miért maradt le a versenyben a Balaton fővárosa.Hazudott Márki-Zay siófoki polgármester-cimborája: nem ítélte el a PestiSrácok.hu-t az önkormányzat
Felkapta az ellenzéki sajtó Lengyel Róbert siófoki polgármester Facebook-posztját, amelyben azt állította, hogy a kezdeményezésére határozatban ítélte el a PestiSrácok.hu-t és a Ripostot az egyébként jobboldali többségű önkormányzat, amiért lejárattuk a Balaton fővárosát. "Egyes médiák (sic!) mocskolódásai már a Fideszen belül is kiverik időnként a biztosítékot. Így most fideszes felhatalmazással teszünk jogi lépéseket egyébként Fidesz-közeli sajtótermékek ellen" – írta a rendőrkapitányból lett jobbikos polgármester (manapság a Márki-Zay Péter-féle foszladozó Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője). Csakhogy portálunk elkérte az elfogadott határozat szövegét, amely nem tükrözi a polgármester és az Index által leírtakat. Megkerestük tehát Hamvas Pétert, Siófok fideszes alpolgármesterét, hogy megkérdezzük: az ő álláspontja szerint mire mondott igent a többség a tegnapi testületi ülésen?Zsebtolvajok és prostik tették élhetetlenné Siófokot a jobbikos volt rendőrkapitány polgármestersége alatt
Helyszíni riportban mutatja be a Ripost, hogy miközben Siófok saját honlapján családbarát településként mutatkozik be, sétányát ellepték a zsebesek, a prostituáltak és az erőszakos árusok, akik miatt szinte már élhetetlen a Balaton fővárosa. Bár Siófok mindig is a buli városa volt, abszurd módon a helyzet azóta csak romlott, hogy a város polgármestere a Jobbik támogatásával a korábbi rendőrkapitány lett. Lengyel Róbert ahelyett, hogy a biztonságra kiemelten költene, még a biztonsági szolgálatra költött forrást is csökkentette a portál szerint.A siófoki MSZP kizárta egyik tagját, mert az függetlenként indulna a helyi polgármester-választáson
Július elsejével kizárta a pártból Balassa Bélát az MSZP siófoki szervezete. Ezt Völgyi Lajos elnök hozta nyilvánosságra – írja a Sonline.hu. Völgyi azzal magyarázta a történteket, hogy Balassa Béla független jelöltként kívánna indulni Siófokon a polgármesteri posztért, a párt azonban Lengyel Róbertet támogatná.Ajánljuk még