Pesti Srácok

Kinyílt az ellenzéki bőségszaru – egy havi munkáért egy havi jutalom is jár Siófokon az alpolgármesternek

Kinyílt az ellenzéki bőségszaru – egy havi munkáért egy havi jutalom is jár Siófokon az alpolgármesternek

Hálás dolog főállású alpolgármesternek lenni Siófokon: az új, immár ellenzéki képviselő-testület az ellenzéki pártok által támogatott Lengyel Róbert javaslatára az október 29-i alakuló ülésen választotta meg a volt rendőr Bardócziné Molnár Anitát főállású alpolgármesterré, aki a nem egészen egy hónapnyi munkadíja mellé ugyanakkora összegű jutalmat is kapott.

Még el sem telt egy hónap, Lengyel Róbert előterjesztésére most nemcsak a megérdemelt fizetését, 581 590 forintot kapja meg, hanem ezen felül még ugyanennyi forint jutalmat is kap, ha ma délután így dönt a testület – írta a Sonline.hu. Lengyel Róbert hosszasan indokolta javaslatát, amely szerint Bardócziné Molnár Anita főállású alpolgármester a megválasztása óta eltelt időszakban, az új képviselő-testület működésének megkezdésével kapcsolatos feladatok hatékony, gördülékeny lebonyolításában tevékeny szerepet vállalt, a korábban a főállású alpolgármester által ellátott feladatok elvégzésével jelentősen csökkentette a polgármester munkaterheit, ezért a képviselő-testület az említett összegű jutalmat állapítja meg számára. A polgármester érzi a bajt: a közösségi oldalán politikai hangulatkeltésről beszél, valamint arról, hogy most éppen az alpolgármester asszonyba szálltak bele, holott az ötlet Lengyel Róberttől származik; ezen nincs igazán mit félreérteni.

Forrás: Sonline.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.