jutalom
Lerángatta a nemi erőszakra készülő támadót a félmeztelen nőről Merena hadnagy
Merena Balázs hadnagyot neki nem tetsző hangok ébresztették hajnali negyed egykor budapesti otthonában: egy nő esdeklését hallotta a nyitott ablakon, valakit arra kérlelt, hagyja békén, engedje elmenni. A segélykérést tompa, puffanásszerű zajok váltották fel, amiből a vizsgáló tiszt arra következtetett, a hölgyet éppen verik.Évek óta osztogatja a milliós jutalmakat, most megint pénzhiányra panaszkodik Karácsony a köztévében
Nem a főpolgármester-helyettesek hiánya a legnagyobb baj, hanem az, hogy nincs pénz - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtökön.Pénzjutalmat kapnak az árvíz idején védekező állami alkalmazottak
A kormány a keddi közlönyben megjelent határozatával elismeri az árvízi védekezésben részt vevő emberek munkáját, amit fejenként 200 ezer forinttal jutalmaznak.Megbénult Budapest már az iskolakezdés első napján, hiába osztogatott tízmilliós jutalmakat a főpolgármester (VIDEÓ)
Szeptember másodika van, az új tanév első napja. S bár eddig sem kímélte az autósokat a fővárosi dugó, ilyenkor még többen pattannak autóba, hogy elvigyék a gyerekeiket iskolába, óvodába. A városvezetés természetesen idén sem volt felkészülve az ember-és autótömegre, nagy volt a káosz a reggeli órákban még a külvárosi részekben is. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mindezzel úgy tűnik a főpolgármester elégedett, hiszen ha nem lenne az, akkor nem osztogatott volna tízmilliókat a fővárosi cégvezetőknek, köztük a BKV-vezérnek is.V. Naszályi Márta milliókkal jutalmazta jegyzőjét és titkárságvezetőjét
Felháborítónak tartja a Fidesz, hogy V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere több millió forintos jutalmat adott a jegyzőnek és egy titkárságvezetőnek, miközben az önkormányzatot sorra hagyják el a magas szakmai kompetenciákkal rendelkező dolgozók – hangzott el Fazekas Csilla fideszes önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.A kivéreztetett Budapest legendája: néhány napos munkáért tízmilliós prémium a BKV vezetőjének?
Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője arra kéri Karácsony Gergelyt, hogy hozza nyilvánosságra a BKV vezérigazgatójának prémiumfeladatait.Hollik István: azért kerül többe a közösségi közlekedés, hogy Karácsony emberei jutalmat kaphassanak?
A Fidesz és a KDNP választ vár Karácsony Gergely főpolgármestertől arra: azért kellett-e megemelni a BKK-jegyek árát a harmadával, hogy a plusz bevételt jutalomként kiosztogassa a haverjainak. Erről Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt az MTI-nek csütörtökön elküldött videónyilatkozatában, amelyben azt mondta: sajtóhírek szerint Karácsony Gergely tízmilliós jutalmakat "osztogatott" a BKV-nál és a BKK-nál, amit először el akart hallgatni, majd mellébeszélt az ügyben.A balliberális újságírás mocsárba hanyatló alkonya, avagy a 444.hu esete Dézsi Csaba András szolgálati jutalmával (VIDEÓ)
Adott egy polgármester, aki 35 éves közösségi munkája eredményeként pénzdíjas elismerésben részesül, amelyet családi érintettsége okán titokban egy rákbetegeket segítő alapítványnak ajánl fel. Itt a példa, hogyan kell balliberális, jó tollú újságíró módjára bebizonyítani, hogy az illető egy szemét alak, és pont a fentiek miatt.Pénzjutalommal ösztönzi a kínai állam a besúgókat
Pénzjutalmat kaphatnak Kínában a "nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenység" lakossági bejelentői egy, a kínai állambiztonsági minisztérium által kiadott, új szabályozás szerint – számolt be internetes kiadásában szerdán a Global Times című kínai lap.Ajánljuk még