Pesti Srácok

V. Naszályi Márta milliókkal jutalmazta jegyzőjét és titkárságvezetőjét

null

Felháborítónak tartja a Fidesz, hogy V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere több millió forintos jutalmat adott a jegyzőnek és egy titkárságvezetőnek, miközben az önkormányzatot sorra hagyják el a magas szakmai kompetenciákkal rendelkező dolgozók – hangzott el Fazekas Csilla fideszes önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.

A képviselő a részletekről elmondta, hogy Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyző tavaly áprilisban kezdett el dolgozni az I. kerületben, és már a próbaideje alatt egyhavi, a tavalyi év végén pedig további kéthavi bérének megfelelő jutalomban részesült, ami nyolc hónap alatt 5,1 millió forintot jelent, miközben a jegyző jelenleg havi 1,8 millió forintot keres. Fazekas Csilla kiemelte: Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyzői munkásságának eredménye, hogy a törvénytelenségek miatt az önkormányzatnál sorakoznak a kormányhivataltól kapott milliós bírságok, tavaly a hivatal összes jogásza felmondott, sorban távoztak magas szakmai kompetenciákkal rendelkező vezetők, csak tavaly harmincnál többen távoztak az önkormányzattól, ami a hivatali dolgozók negyedét jelenti.

A képviselő beszámolója szerint szintén V. Naszályi Mártához köthető az a másik jutalom, amelyet az ugyancsak tavaly az önkormányzathoz érkezett Kiss Imre kapott; a titkárságvezető 3,5 millió forintban részesült. Fazekas Csilla felhívta a figyelmet arra, hogy a polgármester és köre igyekszik eltitkolni a kifizetések pontos összegeit és indokait, holott erre bírósági ítélet kötelezi őket.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Fazekas Csilla.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.