jutalom
Karácsony Gergelyék a "nagy kivéreztetés" közepette hét- és négymillió forintos jutalmakat is kiosztottak tavaly év végén a Városházán
A PestiSrácok.hu veretes lista birtokába jutott, amit közérdekű adatigénylés során kértek ki a Fővárosi Önkormányzattól, ezen pedig a Városháza összes főtanácsosa, főelőadója, fogalmazója, főosztályvezetője és mindenféle rendű és rangú alkalmazottja megtalálható – természetesen név nélkül. Mi más szerepelhetne a listán, mint a 2020-ban kiutalt jutalmak, amelyek között igen meglepő adatokat is találhatunk, hiszen vannak olyan "jómunkásemberek", akik bruttó 7, illetve 4 millió forintos jutalmat is bezsebelhettek. A lista több száz fős, a hivatal összes dolgozója rajta van, a kiutalt pénzek azonban különösen meglepőek annak fényében, hogy Karácsony Gergely kijelentette, saját magukon kezdik a spórolást, valamint erősen hitelét veszti a kivéreztetés jelige is, amire hivatkozva Budapest baloldali vezetése semmit sem akar csinálni, csak jó szokás szerint másokra mutogat. Az összegek bruttóban értendőek.Miközben megsarcolta Budaörsöt, magának háromhavi jutalmat osztott ki Wittinghoff Tamás
Most nem a botrányos szexvideó miatt került célkeresztbe a volt SZDSZ-es, balliberális Wittinghoff Tamás, aki Budaörsön kiskirálykodik. A járványhelyzetre hivatkozva komoly pénzügyi elvonásokat vezetett be a városi intézményeknél és civil szervezeteknél a helyi Fidesz elmondása szerint. Hiába Budaörs az ország egyik leggazdagabb települése, a polgármester mégis kalapozásba kezdett, azonban a csődhelyzet rémképét a falra festve maradt annyi energiája, hogy saját magának és alpolgármestereinek háromhavi jutalmat utaltasson ki a járványt követő első képviselő-testületi ülésen. Rövid baloldali erkölcstan.Fidesz: Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók
Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók – hangsúlyozta a Fidesz a Semmelweis-nap alkalmából kiadott közleményében.Kásler: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását
170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri, rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.Ismét álhírt terjesztettek a ballib portálok, nem kell külön igényelni az 500 ezres jutalmat!
A hazai balliberálisok ismét csúcsra járatták magukat álhírgyártásban: az elmúlt napokban a Népszava, a MagyarHang, a HírKlikk és a Mérce is arról írt, hogy nem kapják meg a bruttó félmillió forintos jutalmat az arra jogosultak, sőt azt is tudni vélték, hogy az összeget bizonyos határidőn belül kell igényelni. A PestiSrácok.hu megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: a megjelent cikkek csupán hangulatkeltésként értelmezhetőek. Hozzátették: bizonyos sajtótermékek a megjelent jogszabályban is csak a kifogásokat keresik, így próbálkoznak elvenni az élét annak, hogy az egészségügyi ágazat szereplői rendkívüli juttatásban részesülnek.A DK a gyógyszertáraknak is pénzt adna, amiért a járvány idején nyitva voltak
A Demokratikus Koalíció arra szólítja fel a kormányt, hogy az egészségügy összes szereplője, például a gyógyszertári és a szociális dolgozók is kapjanak 500 ezer forintos jutalmat a koronavírus-járvány idején végzett munkájukért.Kásler: 500 ezres jutalmat kap minden egészségügyi dolgozó
Nagy bónuszt kapnak az orvosok, az ápolók, az asszisztensek, a mentők, a betegszállítók, a takarítók, a háziorvosok, a fogorvosok és védőnők, valamint az orvostanhallgatók is a koronavírus-járvány alatt tanúsított helytállásukért – számolt be a Hír TV. Az egészségügyi dolgozók július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat.Pintér Sándor: Félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai
Bruttó félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai – jelentette be a belügyminiszter pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón.Kinyílt az ellenzéki bőségszaru – egy havi munkáért egy havi jutalom is jár Siófokon az alpolgármesternek
Hálás dolog főállású alpolgármesternek lenni Siófokon: az új, immár ellenzéki képviselő-testület az ellenzéki pártok által támogatott Lengyel Róbert javaslatára az október 29-i alakuló ülésen választotta meg a volt rendőr Bardócziné Molnár Anitát főállású alpolgármesterré, aki a nem egészen egy hónapnyi munkadíja mellé ugyanakkora összegű jutalmat is kapott.Ajánljuk még

















