Pesti Srácok

Kásler: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását

Kásler: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatását

170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri, rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.

Kásler Miklós a Semmelweis-nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány – ígéretéhez híven – meghálálja az egészségügyben dolgozók áldozatvállalását. A juttatást Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be március elején a Kossuth Rádióban. Rendkívüli juttatást kapnak mások mellett a kórházak, a szakrendelők, az egynapos sebészeti ellátást nyújtó szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és az Országos Vérellátó Szolgálat dolgozói, köztük orvosok, ápolók, asszisztensek, takarítók, valamint a műszaki és adminisztratív területen dolgozók, háziorvosok, fogorvosok, védőnők, főállású iskolaorvosok. A miniszter közölte azt is, hogy a kormány korábbi döntése értelmében júliustól 10 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, ágazati szakmai pótlékként. Emlékeztetett: 2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, és 2010-hez képest 355 milliárd forinttal költenek többet a pedagógusok bérére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?