Fidesz: a baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókatPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 július 1. A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókat, a 2010 előtti Gyurcsány–Bajnai-kormányok elvettek tőlük egyhavi bért, több ezer orvost és ápolót üldöztek el az országból – reagált a Fidesz pénteken közleményben arra, hogy Szelényi Zoltán sebész főorvos Ujhelyi István európai parlamenti képviselővel közösen a költségvetési források növelését, a minőségbiztosítás és átláthatóság megteremtését kérték az egészségügyben.
Pesti Riporter: akkor nem lesz plusz feladata az egészségügynek, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot (Videó!)PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 2. „Semmelweis sorsában felismerhető az emberiség értékeinek hordozása, a magyar múlt hagyományainak az őrzése” – mondta az Emberi Erőforrások minisztere az egészségügyi dolgozók napján. Kásler Miklós továbbá elmondta azt is, hogy az egész világot érintő koronavírus-járvány ismét ráirányította a figyelmet néhány alapvető emberi értékre, mint például a segítőkészségre, önzetlenségre és a felebarátaink való segítésre. A Pesti Riporter vendége a Semmelweis-nap alkalmából az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója volt, aki szerint akkor nem lesz plusz feladata az egészségügyben dolgozóknak, ha elérjük a hetven százalékos átoltottságot.
Megköszönte az egészségügyi dolgozók helytállását a Semmelweis-napon Orbán ViktorPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 1. Megköszönte az egészségügyi dolgozók helytállását és a szolgálatát csütörtökön, a Semmelweis-napon Orbán Viktor. A kormányfő Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámát közös erővel törtük le.
OGYÉI: a Semmelweis-nap miatt a gyógyszertárak többsége ma zárva tartPPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 1. A gyógyszertárak többsége ma zárva tart a Semmelweis-nap miatt, a legtöbb településen kizárólag a 0-24 órában nyitva lévő, az ünnepnapokon is üzemelő, valamint az ügyeletes vagy készenlétet tartó patikák lesznek nyitva.
Nincs új a nap alatt: az ellenzék mindent (is) jobban tud, mint a kormányPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 július 1. A Semmelweis-napi megemlékezés után az önkormányzatokról, a gazdaságról és az oktatásról is beszéltek a képviselők napirend előtt szerdán, az Országgyűlésben. Varga Judit igazságügyi miniszter pedig alaptalannak nevezte a koronavírus-járvány kezelése miatt Magyarországot ért jogállamisági bírálatokat az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán.
Fidesz: Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozókPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 1. Ma megbecsülésre, nem megalázásra számíthatnak az egészségügyi dolgozók – hangsúlyozta a Fidesz a Semmelweis-nap alkalmából kiadott közleményében.
Kásler: Szerdán kapja meg 170 ezer egészségügyi dolgozó a bruttó 500 ezer forintos juttatásátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 1. 170 ezer egészségügyi dolgozó kapja meg bruttó 500 ezer forintos juttatását a koronavírus-járvány idején tanúsított helytállásáért szerdán, illetve a napokban; az egyszeri, rendkívüli jutalomra a kormány 101 milliárd forintot biztosít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán, Budapesten.
Semmelweis-napi megemlékezéssel kezdődik a nap a parlamentbenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 július 1. Az Országgyűlés ma tizenöt olyan előterjesztés módosító javaslatairól tárgyal, amelyek elfogadása pénteken várható.
Elismerések a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban: a halál kapujából hozták vissza a Pesti úton étlen-szomjan tartott időseket az egészségügyi dolgozókPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 június 27. Már csak néhány nap, hogy a közelgő július 1-én megérkezzen a kormány félmillió forintos, a járványbeli helytállásukért járó elismerése az egészségügyi dolgozók számlájára. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház Semmelweis-nap tiszteletére pedig külön elismerésben részesítette a pandémia elleni védekezésben példás teljesítmény nyújtó tizenkét osztályának százharminchárom dolgozóját. A szintén július 1-én tartandó Semmelweis-nap alkalmából mások mellett elismerésben részesült a két kórházparancsnok, Fábián István ezredes és Vadas László főhadnagy is.
Beszólt Krúbinak, feljelentették internetes agresszióért Bayer Zsoltot Forró drót szeptember 9. Bayer Zsolt állítólag fenyegető kijelentéseket tett az akasztást szorgalmazó Krúbi rapper és édesanyja ellen.
Az üzengetések megvoltak, a világháború elmarad – Lassan mindenki túlteszi magát az orosz drónokon (Cikkünk frissül!) Forró drót szeptember 10. Vörös riasztást rendeltek el Lengyelországban, egy éjszaka alatt tizenkilenc drón sértette meg az ország légterét.
A berlini rendőrök fele nem tud németül Forró drót szeptember 9. Olvasóink elnézését kérjük, a cím kissé félrevezető. A helyes megállapítás ugyanis az, hogy a berlini rendőrtanoncoknak több, mint a fele nem tud németül.