Pesti Srácok

Elismerések a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban: a halál kapujából hozták vissza a Pesti úton étlen-szomjan tartott időseket az egészségügyi dolgozók

null

Már csak néhány nap, hogy a közelgő július 1-én megérkezzen a kormány félmillió forintos, a járványbeli helytállásukért járó elismerése az egészségügyi dolgozók számlájára. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház Semmelweis-nap tiszteletére pedig külön elismerésben részesítette a pandémia elleni védekezésben példás teljesítmény nyújtó tizenkét osztályának százharminchárom dolgozóját. A szintén július 1-én tartandó Semmelweis-nap alkalmából mások mellett elismerésben részesült a két kórházparancsnok, Fábián István ezredes és Vadas László főhadnagy is.

A Bajcsy Zsilinszky Kórház volt az az intézmény, amelyre a járvány idején Karácsony Gergely főpolgármester és a balliberális média ujjal mutogatott, kijelentve, hogy a Pesti úti idősotthonban rekordszintet elért fertőzések a Bajcsy Kórházból indultak kiemlékeztetett szombati cikkében a történtekre a 888.hu. Karácsony természetesen akkor is csak saját felelősségének elhárítása, önnön erkölcsi tisztaságának hangsúlyozása miatt helyezte középpontba a területileg illetékes egészségügyi intézményt. Az elismeréseket, kitüntetéseket Semmelweis-nap kapcsán átadó Bodnár Attila főigazgató nyilatkozatában azonban feketén-fehéren bizonyította, hogy a kórház és a Nemzeti Népegészségügyi Központ is külön vizsgálatot folytattak az ügyben és ugyanarra az eredményre jutottak.

Kiderült, hogy az ezernyolcszáz oldalas, kontaktuskutatásokat is tartalmazó anyag áttanulmányozása után egymástól függetlenül megállapították, hogy nem kerülhetett a kórházból a Pesti útra vírus, mert a kórház belgyógyászatán talált egyetlen fertőzött beteget a kórház szakemberei az első pillanattól fogva szakszerűen elkülönítették, ellátták és környezetében senki sem fertőződött meg. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházba került betegek állapota ugyanakkor teljesen megerősítette a hozzátartozók által tapasztaltakat. Döbbenetes, de száz betegből kilencvenhét kiszáradt állapotban került az intézetbe, ami azt jelenti, hogy a betegeket rendszeresen nem itatták. Százból huszonheten csontsovány, kaheksziás állapotban, hatvanegyen alultápláltan érkeztek, felfekvésben pedig az idősotthonból érkezett betegek fele szenvedett.

A kórház dolgozói, beleértve a nővéreket és a sokat és alaptalanul támadott kórházparancsnokokat is – akik az elismeréssel visszaigazoltan értékes munkát végeztek – szakszerűen és biztonságosan el tudták látni a rendkívül rossz állapotban hozzájuk került idősotthoni betegeket. Azokat, akiket a főpolgármester arra sem érdemesített, hogy akárcsak egyszer meglátogassa őket a Pesti úton, ahol már ötvenkilenc ember vált a járvány áldozatává. Nem utolsó sorban azért, mert Karácsony ilyen mostoha körülmények között tartotta a rábízott intézményben kiszolgáltatottan élő időseket. Semmelweis Ignácnak biztosan hozzá is lett volna egy-két keresetlen szava – összegezte véleményét a 888.hu szerzője.

PestiSracok facebook image

Forrás, fotó: 888.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.