Pesti Srácok

Karácsony Gergelyék a "nagy kivéreztetés" közepette hét- és négymillió forintos jutalmakat is kiosztottak tavaly év végén a Városházán

Karácsony Gergelyék a "nagy kivéreztetés" közepette hét- és négymillió forintos jutalmakat is kiosztottak tavaly év végén a Városházán
Karácsony Gergely Budapest Főpolgármestere FKF 2020.10.14. Fotó: Horváth Péter Gyula

A PestiSrácok.hu veretes lista birtokába jutott, amit közérdekű adatigénylés során kértek ki a Fővárosi Önkormányzattól, ezen pedig a Városháza összes főtanácsosa, főelőadója, fogalmazója, főosztályvezetője és mindenféle rendű és rangú alkalmazottja megtalálható – természetesen név nélkül. Mi más szerepelhetne a listán, mint a 2020-ban kiutalt jutalmak, amelyek között igen meglepő adatokat is találhatunk, hiszen vannak olyan "jómunkásemberek", akik bruttó 7, illetve 4 millió forintos jutalmat is bezsebelhettek. A lista több száz fős, a hivatal összes dolgozója rajta van, a kiutalt pénzek azonban különösen meglepőek annak fényében, hogy Karácsony Gergely kijelentette, saját magukon kezdik a spórolást, valamint erősen hitelét veszti a kivéreztetés jelige is, amire hivatkozva Budapest baloldali vezetése semmit sem akar csinálni, csak jó szokás szerint másokra mutogat. Az összegek bruttóban értendőek.

Külön érdekesség, hogy ugyan az igénylő névsorra is kíváncsi lett volna, hiszen több potentátot vélhetően nem csupán titulussal kellett volna megjeleníteni a listán, a Főpolgármesteri Hivatal azonban neveket nem osztott meg. Vajon miért? Így is érdemes végigböngészni a listát, hiszen van olyan főosztályvezető, aki bruttó 850 ezer forintos havi bére mellé 7,2 millió forintos jutalmat kapott – az összeg túlzó mértéke akár arra is utalhat, ha jó szándékúak vagyunk, hogy végkielégítést kapott –, de van olyan vezető-főtanácsos, aki 365 ezer forintos havibére mellé 4,2 millió forinttal gazdagodott. Az a főeladó sem járt rosszul, aki 350 ezer forintos bére mellé 3,1 millió forintot szerzett a szinte teljesen kivérzett Fővárosi Önkormányzattól. Karácsony Gergely spórolása tehát mégsem a Városházán kezdődött – és akkor ne beszéljünk a főpolgármester-helyettesekről, tanácsadókról és politikai bizalmasokról, akik ugyancsak nem virgácsot és üres mikulászacskót vittek haza karácsonykor. Természetesen a saját hazáját sok pénzért gyalázó Jávor Benedek és barátai megérdemelték a harmincmillió forintos ajándékot, – a főváros baloldali vezetése láthatóan tökéletesen hülyének néz mindenkit. Így lehet, hogy novembernél korábban fizetésképtelen lehet Budapest, de talán az ordenáré plakátkampányon is elgondolkozhatna az álságos baloldal.

Ez csak egy lap a tizenhárom közül, de itt is érdekes jutalmak találhatók. Forrás: kimittud.atlatszo.hu

Szinte szolidnak tekinthető a főjegyző duplázása, aki 1,3 millió forintot keres havonta, ezt pedig még egyszer megkapta Karácsony Gergelyéktől, de a listán található olyan tanácsos is, aki 600 ezres bére mellé kapott 1,9 millió forintot. Az összegek ugyan bruttóban értendők, azonban több száz embert végignézve azt tapasztaljuk, hogy szinte mindenki legalább egyhavi jutalmat kapott; ezek között több milliós tétel is van, egy-egy kiugró apanázs viszont sokak idegeit felborzolhatja. Aki a teljes listára kíváncsi, elérheti ITT.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.