Pesti Srácok

Pénzjutalmat kapnak az árvíz idején védekező állami alkalmazottak

null

A kormány a keddi közlönyben megjelent határozatával elismeri az árvízi védekezésben részt vevő emberek munkáját, amit fejenként 200 ezer forinttal jutalmaznak.

A határozat kimondja: a kormány egyetért a védekezésben részt vett állami alkalmazottak munkájának elismeréseként azzal, hogy akik nem önkéntesként – a terepi védekezésben a helyszínen közvetlenül részt vettek, valamint a terepi védekezést közvetlenül irányították, nettó 200 000 forint egyszeri pénzügyi elismerést kapjanak.

A határozat szerint az érintett területekért felelős négy miniszter – a belügyminiszter, az energiaügyi miniszter, a honvédelmi miniszter, valamint a közigazgatási és területfejlesztési miniszter – október 25-ig kapott határidőt arra, hogy felmérjék, kik jogosultak a jutalomra. Az érintettek számára, a felmérést követően azonnal folyósítják a juttatást.

A polgárőrök és az önkéntes tűzoltók munkáját is elismerik

PestiSracok facebook image

A kormányhatározat kimondja azt is, hogy más állami szervek alkalmazottainak is kezdeményezik a pénzügyi elismerését, amennyiben közvetlenül részt vettek az árvízi védekezésben, vagy annak irányításában. Emellett az illetékes miniszterek feladata, hogy indokolt esetben a polgárőrök, önkéntes tűzoltók és más tűzoltósági szervezetek tagjait is bevonják az elismerésbe, ha azok a szervezetük illetékességi területén kívül részt vettek a védekezésben.

Varga Mihály pénzügyminiszternek október 31-ig kell biztosítania a forrásokat a kifizetésekhez. A kormány emellett rendeleti úton módosította az SZJA-törvényt is, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva, így adómentes lesz a védekezésben résztvevők számára a Magyar Államkincstártól kapott összeg.

Egy másik határozatban a kormány 4,4 milliárd forintot csoportosít át az Energiaügyi Minisztérium számára, hogy fedezze a 2024. szeptemberében a Duna és mellékfolyói mentén lezajlott árvízi védekezés és vízminőség-kárelhárítás költségeit.

Forrás: Mandiner, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.