Karácsony Gergely főpolgármester támogatja Vona Gábor kezdeményezését, amelynek tárgya, hogy a külföldön élő magyarok is szavazhassanak levélben....
Elképesztő, hogy Gyurcsányék ebben helyzetben is csak a hatalommal és a hazudozással vannak elfoglalva – reagált a...
Bauer Tamás a liberális fősodor tipikus képviselője, aki azért lépett ki a Demokratikus Koalícióból, mert túl nacionalistának...
Egy hataloméhes, piti fenyegető banda, amely Gyurcsány Ferenc vezetésével és kegyét keresve nemcsak valaha volt elveiről, de...
Megdöbbenésünket fejezzük ki amiatt, hogy a hazánkban elfogadhatatlannak tartott, eddig verbális sértésekre korlátozódó, mesterségesen szított keresztényellenes gyűlölet...
Lovász Lászlónak, a budapesti Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, a...
Tegnap én is megkaptam az oltást, ráadásul a kínai vakcinát. A kínai tudományban mindig is bíztam – közölte...
Újabb százezer kínai oltóanyag érkezett szerdán Pekingből – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára...
Őrizetbe vették az észak-kaukázusi Adigeföldön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy követőjét, aki merényletet készült elkövetni az...
A lehető legszorosabb együttműködés fenntartására törekszik Magyarország az Egyesült Királysággal, azt követően, hogy az ország kilépett az...
Most az álcivilek szálltak be a felelőtlenségi versenybe: éppen azon siránkoznak, hogy járványhelyzetben nem lehet tüntetni, gyülekezni....
Az elhibázott uniós oltóanyag-beszerzésekről, a brüsszeli vakcina-gate-ről, a magyar baloldal folyamatos hazugságairól és Fekete-Győr András fenyegetőzéseiről is...
Szerdán elindul a Lánchíd évek óta húzódó felújítása, ezért délutántól nem lehet átsétálni a hídon. A Budapesti...
Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit variánsa, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora. A...
Mind hallottunk már, sőt ne adj’ Isten magunk is skandáltunk néha nem túl szalonképes rigmusokat egy-egy focimeccsen,...
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az...
Az Országgyűlés szerdai ülésnapja napirend előtti felszólalásokkal indul, a képviselők elsőként az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL)...
Kedvező finanszírozási feltételekkel kötött megállapodást Magyarország a haderő fejlesztésére: 348,5 millió euró, azaz mintegy 130 milliárd forintnyi...
Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, a választók döntő többsége szemében a volt kormányfő...
A világon 120 666 507 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 670...
Legalább nyolc embert agyonlőttek Georgia amerikai állam három masszázsszalonjában kedden. A CNN és az NBC News amerikai...
A szapporói kerületi bíróság alkotmányellenesnek minősítette szerdán azt, hogy Japánban a kormányzat nem ismeri el az azonos...
A képviselők elsőként az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) történő magyar katonai szerepvállalásról mondhatják el a véleményüket,...
Franciaország belépett a koronavírus-járvány harmadik hullámának egy olyan formájába, amelyet számos variáns jellemez – mondta Jean Castex...
Donald Trump korábbi amerikai elnök a Fox News konzervatív hírtelevíziónak adott kedd esti interjújában élesen bírálta Joe...
Vandál támadás érte a gödöllői görögkatolikus templomot – írja a Vasárnap.hu. A portál információi szerint az elkövetők...
Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz kormányfő keddi telefonos megbeszélése során biztatónak nevezte az Európai...
Szorul a hurok a kínai techcégek körül, egyre nagyobb nyomást gyakorol ugyanis a technológiai óriáscégekre a pekingi...
Hetvenkét éves korában hétfőn elhunyt a legendás magyar zeneszerző, előadóművész, „daltulajdonos”, énekes, gitáros Dinnyés József. Halálhíréről testvére,...
A Pfizer gyógyszerkereskedelmi Kft. közleménye szerint kedden megérkezett a tizenharmadik, több mint százhúszezer adag, koronavírus elleni oltóanyagot...
A Momentum elnöke a közösségi oldalán egy kérdésre reagálva fejtette ki az álláspontját, miszerint „azokat a propagandistákat,...
Ukrajna számára folytatott kémkedéssel gyanúsított orosz állampolgárt vett őrizetbe kedden a Krím félszigeten az orosz Szövetségi Biztonsági...
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a terrorista tartalom online terjesztésének kezeléséről azzal a céllal, hogy...
Sebastian Kurz kedden a cseh, szlovén és bolgár miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatót Bécsben az európai vakcinaelosztás kapcsán....
Karikó Katalin magyar kutatóbiológusnak milliók köszönhetik az életüket. Az a technológia ugyanis, amit kutatótársaival közösen kifejlesztett, jelentősen...
Deutsch Tamás nyílt levélben fordult a magyarországi Momentum Mozgalmat is magában foglaló progresszív Renew Europe (RE) EP-frakció...
Markus Söder szerint az örökös várakozás helyett kezdeményezően kell fellépni az új típusú koronavírus ellen Oroszországban kifejlesztett...
A brit kormány kedden ismertetett felülvizsgált stratégiai tervezete alapján Nagy-Britannia visszavonja az önálló hadászati nukleáris kapacitásának korlátozásáról...
Speciális vonatot mutatott be az olasz vasutak műszaki igazgatóságának vezetője. A szerelvény, amely a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek...
Megszavazta kedden a nyugat-ukrajnai Lemberg megyei tanács azt a határozatot, amelyben a kormányhoz, valamint a sport- és...
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor), ultimátumot adott a Twitter számára: ha egy hónapon belül nem...
Az Európai Parlamenti erőviszonyokat érintő tervről beszélt még a múlt héten Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője....
Orbán Viktor arra kérte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy gyűjtse össze a gazdaság szereplőinek javaslatait a...
Elképesztő magasságokba emelkedik a baloldali hazugságkampány. A DK, amely nem is olyan régen még a kínai vakcina...
Összesen hatezer-kilencszáz eurós pénzbírsággal sújtották azt a tizenegy Erasmus-ösztöndíjas francia diákot, akik fittyet hányva a járványügyi korlátozásokra...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS