Pesti Srácok

Peking rövidebb pórázra fogná a technológiai óriáscégeket

Peking rövidebb pórázra fogná a technológiai óriáscégeket

Szorul a hurok a kínai techcégek körül, egyre nagyobb nyomást gyakorol ugyanis a technológiai óriáscégekre a pekingi kormány, mivel a monopóliumellenes hatóság szerint túl nagyra nőtt a – főként internetes – társaságok piaci befolyása. A tervezet megszorítások főként a közösségi médiaplatformokat érintenék.

Több mint hatvanmilliárd dollárt veszített piaci értékéből hétfőre a kínai Tencent e-kereskedelmi társaság a cég részvényárfolyamának zuhanása miatt. A befektetők amiatt kezdtek el aggódni – nem alaptalanul –, hogy a kínai állami piacszabályzó hatóság (SAMR) még kurtábbra akarja fogni a nagyra nőtt vállalatok gyeplőjét. Az értékvesztést okozó piaci reakció közvetlen előzménye, hogy az SAMR múlt pénteken tizenkét technológiai vállalatot bírságolt meg egyenként ötszázezer jüanra (hetvenhétezer dollárra) a monopóliumellenes törvények megszegéséért, konkrétan illegálisnak minősített akvizíciók miatt. A kínai állami CCTV szerint Hszi Csin-ping (Xi Jinping) államfő megelőzőleg elrendelte, hogy a piacfelügyelet hatékonyabban ellenőrizze az internetes cégeket, törje le a monopóliumokat, valamint segítse elő a tisztességes piaci versenyt – írja a Magyar Nemzet.

Az általános szigorítás természetesen kiterjed a rivális Alibabára is. A két versenytársról az a hír járja, hogy feldarabolás fenyegeti őket, azaz külön holdingba kell szervezniük jövedelmező pénzügyi – banki, biztosítási, fizetési – szolgáltatásaikat. Ez utóbbiakhoz tartozik az Alibaba Ant csoportjának Alipay és a Tencent WeChat Pay nevű alkalmazása. A WeChat üzenetküldő platform egyébként a világ legelterjedtebb csevegő alkalmazása, több mint egymilliárdan használják Ázsiában, így nem véletlen, hogy a vállalat alapítója, egyben elnök-vezérigazgatója, Ma Hua-teng Kína második leggazdagabb embere lett – bár cége mostani értékvesztésével valószínűleg az ő pénztárcája is vékonyabb lett. Másik jól jövedelmező üzletág a szerencsejáték-ipar, de a Tencentnek vannak befektetései a zene- és a filmiparban is. Az Alibabára tavaly októberben kezdett rájárni a rúd, amikor a piacfelügyeleti hatóság az utolsó pillanatban megakadályozta az Ant csoport tőzsdei debütálását, pedig ez lett volna az év legnagyobb dobása. A konglomerátum alapítója, az operatív vezetéstől már visszavonult Jack Ma (eredeti nevén Ma Jün) ugyancsak Kína leggazdagabb emberi közé tartozik, ám ez a pekingi kormány véleménye szerint nem jogosította fel arra, hogy bírálja Kína pénzügyi-finanszírozási politikáját és banktechnológiai eljárásait – s emiatt kiadós fejmosásban is részesült, miközben hetekre „eltűnt”.

Kína tavaly novemberben kezdte jelentős mértékben szigorítani a monopóliumellenes törvényt és ennek nyomán az ellenőrzéseket. Egy kínai szakértő szerint az internetóriások túl nagyra nőttek, s tevékenységük eddigi húsz éve alatt hatalmas befolyást szereztek a politikában és a gazdaságban. Némelyik erőszakosan terjeszkedik és gyilkos árversenyben szorítja ki kisebb ellenfeleit a piacról, felborítva annak működési rendjét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.