Pesti Srácok

Azbej Tristan: A keresztényellenes erőszak is elérte Magyarországot

null

Megdöbbenésünket fejezzük ki amiatt, hogy a hazánkban elfogadhatatlannak tartott, eddig verbális sértésekre korlátozódó, mesterségesen szított keresztényellenes gyűlölet immár tettlegességig fajult, és szent helyeink megsemmisítésével, valamint szent tárgyaink meggyalázásával fenyeget – idézte fel közleményében a KDNP, utalva arra, hogy hétfőn vandál cselekedet során majdnem lángokra lobbantották a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templomot.

A közleményben felidézik, hogy a március 15-i nemzeti ünnepünkön ismeretlen tettes baltával felfegyverkezve betörte a gödöllői Szent Kereszt görögkatolikus templom zárt ajtaját, festékkel leöntötte a 2020. szeptember 19-én felszentelt ikonosztázt, megrongálta a Krisztus ikont és megkísérelte az épület felgyújtását. Az elkövetőt vandál cselekménye közben megzavarták, ennek köszönhetően a templom megmenekült a tűz pusztításától.

– olvasható a KDNP közleményében.

PestiSracok facebook image

– szögezték le Azbej Tristan és Vejkey Imre által aláírt sajtóközleményben.

Forrás: OS; Fotó: MTI