Vágó István ismét talált kivetnivalót Magyarország koronavírus-járvány elleni védekezésében. A kvízmester ezúttal Facebook oldalán helyteleníti, hogy nem...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 43 790 pontos záróértéke 0,7 százalékkal volt magasabb a januári...
Mire megérkezne idén decemberben a Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc által várt plusz vakcina, a baloldal már...
A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat, amelynek hatását az egészségügy is érzi – hívta...
Egy kínai szállítmányt leszámítva, soha akkora mennyiségű oltóanyag nem érkezett egyszerre Magyarországra, mint amennyit két, Moszkva mellől...
Befejezte az ügyészség a nyomozást az Újpesten megkéselt rendőr ügyében, a rendőrök jogos védelmi helyzetben voltak, a...
Meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4326 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Minden eddiginél több pénzből gazdálkodhat Józsefváros 2021-ben, amíg a korábbi években átlagosan huszonnégymilliárd, úgy idén huszonnyolcmilliárd forint...
A hazai háziorvosok egy része, megszegve a hippokratészi esküjüket, tudatlanságuktól, vagy a kormány sikeres munkája elleni bosszújuktól...
A baloldal érdeke egyértelműen az, hogy az előválasztás komoly nézeteltérésektől mentesen, botrányok nélkül valósuljon meg, éppen ezért...
Mától kikerül a rendszerből a hálapénz, emelkednek az orvosbérek, valamint a döntéshozói szándék szerint méltóbb, egyben átláthatóbb...
Szlovákiában a következő napokban tovább szigorítják, illetve módosítják a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére szolgáló óvintézkedéseket – döntött vasárnap...
A csaknem félmillió hazai vállalkozásnak eddig mindössze alig három százaléka élt a szellemi tulajdonának levédésével. Ezt az...
Új helyet keresünk a 100 Tagú Cigányzenekarnak – írta Kásler Miklós Facebook-oldalán. Mint megírtuk, a zenekar a...
A police.hu oldalán olvasható tájékoztatás szerint 2021. február 28-án 11 órára Budapesten, a Hősök terére egy magánszemély...
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szakértői bizottsága is jóváhagyta vasárnap a Johnson and Johnson által...
Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha – mondta...
A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel azonnali kérdéseket és kérdéseket ma az Országgyűlésben. Az előző héten...
Járványügyi szakemberek szerint aggályokat vet fel Ferenc pápa tervezett iraki látogatása, mivel az biztosan tömegeket fog vonzani...
Folyamatosan romlik a helyzet a magyar kórházakban, ismét egyre több a súlyos megbetegedés. Szlávik János vasárnap az...
Mianmarban a fegyvertelen tüntetők elleni fegyverhasználattal a biztonsági erők semmibe vették a nemzetközi jogot, az elkövetőket felelősségre...
Egy pakisztáni étteremtulajdonos Magyarországra csalta, majd a fővárosban éhbérért dolgoztatta pakisztáni szakácsait – közölte a rendőrség vasárnap...
A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára, Facebook-oldalán kommentálta Gulyás Gergely mai, szintén közösségi oldalán közzétett...
A következő napokban erősödik a nappali felmelegedés, de a hét második felében ismét hidegfront érkezik. Emiatt a...
Meghaladta a húszmilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában – jelentette be vasárnap Matt Hancock brit...
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester vakcinaügyben tisztességtelen politikát folytat – hangsúlyozta...
Minél több embernek akarják beadni az első koronavírus elleni oltást, ezért változik a Pfizer-Biontech és az AstraZeneca...
Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a...
Az Európai Uniónak (EU) fel kell gyorsítania a koronavírus-oltóanyag beszerzési eljárásokat – mondta Bojana Beovic, a szlovén...
A védőoltások felgyorsítása érdekében a kormány kiegészítő díjazást biztosít a háziorvosok oltási tevékenységéhez, és az általuk végzett...
A védőoltás jelenti az egyetlen lehetséges védelmet a koronavírus-járvány ellen – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalára...
Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Facebook-oldalán osztott meg egy rövid videót, amelyben Clement Kjersgaardnak, a...
Romániában a héten huszonöt százalékkal több ember tesztje mutatta ki a koronavírus-fertőzést, mint a megelőző héten, és...
2021 februárjában az egymillió főre jutó Covid-haláleseteket tekintve Szlovákia világelsővé vált – a koronavírus-járvány súlyos helyzetbe sodorta...
A mianmari rendőrség megölt hét tüntetőt, és sokakat megsebesített vasárnap a tüntetések oszlatásakor, három városban – közölték...
Péter Gábor, Janikovszky Béla, Bálint István – mindhárman az ÁVH meghatározó tisztjei voltak, számtalan koncepciós perben és...
Karácsony Gergely ismét közösségi oldalán osztotta meg legújabb gondolatait, ezúttal az oltási ütemtervvel kapcsolatban jutottak eszébe ötletek....
Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók ellési időszaka miatt. Az AM vasárnap a Facebook-oldalán...
Szegeden több, a fertőzésen átesett orvos, illetve az egyetem jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója is felvette a...
Végső fázisába érkezett Magyarország eddigi legnagyobb külföldi fejlesztési programja Ugandában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap,...
A tervezettnél lassabban, és további korlátozással nyithatják meg a vendéglőket és kávéházakat Izraelben, ha az országban tovább...
Szellősen álló emberekkel, de kis túlzással megtelt a Hősök tere Oktogon felőli része – írta a Telex...
A baloldal, élükön Gyurcsány Ferenc pártjával tudatosan félrevezeti a közvéleményt. A járvány kezdete óta folyamatosan hazudnak és...
Megkapta a koronavírus elleni védőoltást Orbán Viktor. Az erről készült fényképeket a kormányfő Facebook-oldalára töltötték fel. Beoltották...
A baloldali pártok parlamenti magatartása és nyilatkozataik mind abba az irányba mutatnak, hogy elbizonytalanítsák az embereket a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS