Pesti Srácok

Szlávik János: a brit koronavírus-mutáns miatt hatszor annyian vannak most lélegeztetőgépen, mint egy hete

null

Folyamatosan romlik a helyzet a magyar kórházakban, ismét egyre több a súlyos megbetegedés. Szlávik János vasárnap az ATV stúdiójában elmondta: pár nap alatt meghatszorozódott a lélegeztetőgépre kerültek száma. A brit vírus-mutáció családokat tarol le, a súlyos betegek pedig egyre fiatalabbak, már ötven év körüliek. Háromszor többen vannak most koronavírus miatt kórházban, mint egy hete.

A budapestkornyeke.hu portál a főorvost idézve azt írja: egyértelműen látszik az angol mutáns hatása. Sokkal fiatalabbak a kórházba került betegek, többségüknek semmilyen alapbetegsége sincs, mégis súlyos állapotba kerülnek. A brit vírusvariáns családokat tarol le, korábban nem volt jellemző, hogy egy családon belül az unokák, szülők, nagyszülők is elkapják a vírust, most gyakran találkoznak ilyen esetekkel. Teljesen más a viselkedése a brit mutánsnak, a tünetek is mások. Most szinte minden beteg belázasodik, izom, ízületi fájdalmaik vannak és súlyosabb a betegség lefolyása. A főorvos azt is elmondta, hogy nagyon várják a védőoltások számának emelkedését, mert ez majd a vírusmutációk ellen is védettséget ad.

Azt tapasztalják, hogy kezdődik minden elölről, hasonló a helyzet mint ősszel, viszont van már tapasztalatuk, ezért tudják mit kell csinálni és egyelőre elegendő orvos, ápoló is van a kórházban. Reméli, hogy a még véget nem ért második hullám nem fog egy az eddigieknél súlyosabb harmadik hullámba torkollni. Az országba néhány héten belül érkező Johnson&Johnson-vakcinával kapcsolatban a főorvos elmondta, a hatásmechanizmusa ugyan olyan, mint az AstraZeneca-vakcináé, de ebből elegendő egy adag és sima hűtőszekrényben is lehet tárolni. Hátránya viszont, hogy nem olyan hatásos, mint azok az oltások, amelyekből emlékeztető oltást kell beadni. Ez huszonnyolc nap után 60-70% védettséget ad és 85%-ban megakadályozza a súlyos fertőzést. Az oltást most engedélyezték Amerikában, napokon belül európai engedélyt is kap, így hamarosan Magyarországra is megérkezik.

Forrás: budapestkornyeke.hu, atv.hu, Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.