Elképesztő módon trükközhetnek a közbeszerzéssel a Szaniszló Sándor vezette kerületben, hogy valahogy elkészülhessen a szakrendelő felújítása, amire a kormány 1,7 milliárd forint támogatást adott az önkormányzatnak – szúrta ki a PestiSrácok.hu. Az Akta arra vállalkozott, hogy kibogozza, hová tűnt el több mint egymilliárd forint, amit a polgármester bevallása szerint már elköltöttek. Hogy mire, annak nem igazán van nyoma. Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló rekonstrukciónak eredetileg 2022 decemberére kellett volna elkészülnie. A kivitelezés több mint fél éve áll. A zűrös közbeszerzés nyertes kivitelezővel – amely a kispesti korrupciós botrányokban híresült el – szerződést bontottak, majd a közelmúltban újra kiírták a közbeszerzést, úgy mintha az második ütem lenne. Csakhogy az elvégzendő feladatok jelentős részben fedik egymást és más törvénysértés-gyanús problémák is felmerülnek az eljárással. Az Akta megkereste a projektbe belebukott cég állítólagos alvállalkozóit és azt is kiderítette, hogy a másik, kiemelt állami finanszírozással megvalósuló helyi beruházásban ugyanazok a szereplők jelentek meg… és ott sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene.
Korábbi riportunkban bemutattuk, hogy teljes káoszba fordult a XVIII. kerület legnagyobb egészségügyi intézménynek, a Zsebők Zoltán Szakrendelőnek a felújítása, amelyre az önkormányzat – kiemelt kormányzati beruházásból, a Horizon 2020 Program támogatásából és saját forrásból – összesen 2,3 milliárd forintot költhetett el.
Az 1,7 milliárd forintot két részletben, 2022-ben és 2023-ban megkapták. A közbeszerzést az APCOA Kft. nyerte, annak ellenére, hogy korábban a teljes éves bevétele töredéke volt e beruházás összköltségének, nem végzett korábban hasonló építési munkát, s telephelyük, saját eszközeik sincsenek, a székhelyük egy székhelyszolgáltatónál van, ott csak a postát veszik át. A tulajdonos ügyvezető az a Kormos Gábor, akit Lackner Csaba a titokban készült hangfelvételeken más olyan vállalkozókkal együtt emleget, akiktől a pénz visszafolyik hozzá.
Ahogy az várható volt, az APCOA nem is tudott megbirkózni a feladattal, az EKR rendszerben szereplő szerződéshez csatolt nyilatkozatokból kiolvasható, hogy minden részmunkát alvállalkozókkal készültek megcsináltatni. Érdekesség, hogy a megjelölt alvállalkozók közül többen is megkeresésünkre azt mondták, ők nem dolgoztak a projektben. Szigetelésre, homlokzat kialakításra egyébként a Lackner-féle hangfelvételben szereplő másik vállalkozó, Somogyi László cége, az ANILDIA Kft. volt megjelölve. Ez a cég nyert amúgy a másik kiemelt állami támogatással megvalósuló beruházásban közbeszerzést, bontási munkákra. A Fáy utcai rehabilitációs program is mellesleg ezer sebből vérzik. Erre összesen 2 milliárdot kaptak, mégis messze nem teljesült az, amit a forrást megszerző előző kerületi vezetés tervezett. Miközben Szaniszlóék a nagy nehezen felújított Fáy utcai lakásokba kerületen kívüli lakókat is költöztettek – a városrész fideszes képviselője, Kádár Tibor szerint – addig mind a mai napig élnek családok emberhez méltatlan körülmények között önkormányzati ingatlanokban,
Az Akta is felkeresett egy ilyen családot. “Cili” évtizedek óta neveli a fogyatékos lányát egy olyan lakásban, amiben még fürdőszoba sincs, csak egy lavórban tudja fürdetni az önellátásra képtelen gyermekét. Ők például nem is tudtak arról, hogy lehetőségük lenne minőségi cserére. De a kerületben állítólag már nem találtak rászorulót, így kaphatott felújított önkormányzati lakást Pestszentlőrincen még egy gyáli lakos is.
Laposa Hedvig
2024-05-07 at 11:09
Mo cskos egy bolsevik,kommunista harácsoló csürhe, eltakarítani őket, de mielőbb és szégyen,hogy a Kormány eddig nem tette meg, pedig biztos tudtak ezekről a dolgokról, vagy köztük is maradt maradék ócska szar komcsi? XCak kérdezem, de az ördög bennem van.
Hedvig dr. Horváth
2024-05-07 at 09:40
Miért nincsenek ezek börtönben?!
Budapesti
2024-05-06 at 18:48
Szeretném megélni mikor az ilyen magukat politikusoknak mondott figurákat börtönbe csukják
Csak szándék kérdése az hogy büntető jogi eljárást folytassanak le az ilyen ügyekben
De sajnos egyik pártban sem látom ennek a szándékát
Mert mindegyiknek van mit takargatni
Ebben egyesség van köztük
De hol vagyunk mi egyszerű emberek