
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak. Az adat megfelel az elemzők korábbi várakozásának. Az élelmiszerárak nőttek, az üzemanyag viszont olcsóbb lett.
Az éves maginfláció a júliusi 4,5 százalékról 4,7 százalékosra nőtt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció az előző havival megegyező, 4,3 százalékos maradt.
Emelkedtek az élelmiszerárak
Az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9 százalékkal nőtt, ezen belül az idényáras élelmiszereké 17,1 százalékkal drágult, a gyümölcsök árának 46,0 százalékos emelkedése miatt, míg a zöldségfélék ára 6,6 százalékkal, a burgonyáé 8,0 százalékkal csökkent. A cukor ára 13,4, százalékkal ment feljebb egy év alatt a tojásé 10,2 százalékkal, a tejé 8,9 százalékkal lett magasabb. A sertéshús 9,8 százalékkal került többe, mint tavaly augusztusban, a baromfihús viszont csak 2,3 százalékkal.
A dohány és az alkohol ára is változott
A dohányáruk 10,3 százalékkal drágultak az előző havi 9,7 százalék után. A szeszesitalok 3,3 százalékkal drágultak.
Olcsóbb lett az üzemanyag
A járműüzemanyagok ára 4,7 százalékkal csökkent, jobban az előző havi 4,2 százaléknál. A tartós fogyasztási cikkek 2,6 százalékkal drágultak, Ezen belül az új gépjárművek 12,3 százalékkal drágultak, a használtak 5,1 százalékkal olcsóbbak lettek, a számítógépek és telefonok 4,0 százalékkal kevesebbe kerültek. Az ékszerek ára 24,4 százalékkal emelkedett.
Csökkent a távolsági utazás tarifája
A szolgáltatások ára 3,5 százalékkal emelkedett, de ezen belül a háztartási szolgáltatások, javítás, takarítás, mosatás díjazása 8,5 százalékkal nőtt. A postai szolgáltatások 10,2 százalékkal a telefon és internet használat 3,5 százalékkal drágább. A távolsági utazások tarifái 6,6 százalékkal csökkentek, a belföldi nyaralás költsége 5,6 százalékkal magasabb lett.
Júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,3 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 4,4 százalékos árcsökkenésének következményeként. E nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára 0,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások 0,4 százalékkal drágultak, részben az üdülési szolgáltatások 2,2 százalékos havi áremelkedése nyomán.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Na ez
2020-09-09 at 15:15
Ja és mi a szarnak kell eltartanunk ilyeneket mint a komcsi fasisztoid színész növendékeiteket?. Máshol mint az USA-ban ilyen lumpenképző nincsen. Ilyenjeid zabálják a dolgozó adózó nép milliárdjaikat.
Na ez
2020-09-09 at 15:10
Zé pofa nagy ,képtelen vagy ilyen oldalt létrehozni az internetre. Veszélyes mert kívülről pofázod hogy ki miket írjon.?
khm
2020-09-09 at 14:33
Szóval,a “kereskedőket” illene inkább megkérdezni!
khm
2020-09-09 at 14:31
A nyugdíjasokat kérdezték-e már a “fogyasztói kosaruk” nőtt-e vagy csökkent?
Egyértelmű drágulás van az alapvető élelmiszerek piacán is. Akármelyik 27%-ról 5 %-ra csökkentett ÁFÁ-val áldott terméket nézzük ,a “kereskedők” régen eltüntették a különbözetet.
Felénk a ponty kilója 1100-tól fölfele,mert érdekes,de az interneten 6-7 évvel ezelőtti árakat hasonlítanak a mihez is?
Szexárdon 900 körül van az élőhal.
Na jó. A nyugdíjas,ne egyen halat. Baján. Mert az ország nagyobbik részén,nem szoktak.
A ponty sokkal drágább,mint amit írtam. Ha valaki azt hiszi,hogy egy hal belsőségeit is megeszi,akkor tényleg neki való hús. (nagyjából egyharmadát a bél teszi ki.)
Tudom,van az a buli,amikor veszek egy birkát.
Élősúlyban.
A bunda sem súlytalan,a belek sem. És van aki azt hiszi,hogy 30 kiló húst kimér belőle.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-09-09 at 13:00
Ajaj, szegény Zé-nek máris megártott a vírus miatti elszigeteltség.
Namond
2020-09-09 at 12:08
Okos tojások.
Ha az üzemanyag és a távolsági utazás és szállítás viszont olcsóbb lett, miért emelkedett az élelmiszer ár?
Miért nincs a PS-nek szakújságírója?
Miért nem vesz át a PS értelmes cikkeket?
Kezdek rájönni, hogy a noname írásokat nem is érdemes elolvasni, ha el akarom kerülni a gutaütést.
Qrcsányipiktor
2020-09-09 at 11:31
Ez a cikk a nap, nem is a nap, a hét, sőt inkább a hónap vicce volt. Köszi PS és KSH. Mehettek fellépni bármelyik standup comedy-be.