Pesti Srácok

Az ellenzék balatoni hazugságai és a valóság

Az ellenzék balatoni hazugságai és a valóság

A magyarországi politikai ellenzék egyik legfelkapottabb témája manapság a balatoni strandok „köznép” általi használhatósága. Fennen hirdetik, hogy a Balatonon alig vannak szabadstrandok, a tó teljes partvonalának mindössze 3 százalékát teszik ki, a fizetős strandok pedig olyan mérhetetlenül drágák, hogy az egyszerű, bérből és fizetésből élő magyar családok nem engedhetik meg maguknak, csakis a fideszes oligarchák és NER-lovagok tudnak a Balaton partján pihenni, mintegy kisajátítva a tavat. Egyúttal követelik szabadstrandok nyitását, illetve fizetős strandok szabadstranddá tételét, és aláírásokat gyűjtenek, hogy minden településen legyen egy szabadstrand. Nos, lássuk a konkrét számok tükrében a valós helyzetet.

Miklay György írása

A Balaton partja mentén 2020-ban összesen 110 közhasználatú strand található (nem beleszámolva az elsősorban szálláshelynek minősülő vízparti kempingeket, a luxusszállodák saját tulajdonú strandjait, valamint a Zánkai Erzsébet Tábor strandját, amely hét közben nem látogatható).

A 110 strand ingyenes vagy fizetős volta szerinti megoszlásáról tájékoztat a következő diagram:

PestiSracok facebook image

Ennek a partszakasz-hossznak az ingyenes és fizetős strandok közti megoszlásáról tájékoztat a következő diagram:

A képet tovább árnyalja, hogy a fizetős strandok között találunk 6 olyat (összesen másfél kilométeres partszakasszal), amely a hivatalos napi nyitvatartási idő előtt és/vagy után szabadstrandként használható. A fizetős és ingyenes strandok Balaton körüli elhelyezkedését mutatja a cikk elején található Balatonról készült műholdkép (Google Earth), amelyen pirossal a fizetős, zölddel pedig az ingyenes strandokat tüntettük fel.

Ezek után tekintsük át az 57 fizetős strand árait, és hogy azok mennyire megfizethetőek. Az árak jó összehasonlíthatósága érdekében tekintsük az egyszeri belépésre, vagy ennek hiányában napi használatra feljogosító, főszezonbeli felnőtt belépőjegyek árait.

A következő diagramon láthatjuk a balatoni fizetős strandok árkategóriák szerinti megoszlását (a kategória-határok megállapítása természetesen szubjektív döntés eredménye, ám a 2. sz. táblázatban az összes ár tételesen megtekinthető):

Nos, a mai dohányárak mellett (márpedig ma sem dohányoznak számottevően kevesebben, mint a vizitdíj bevezetésekor) a 2. sz. táblázatból kiolvashatóan a balatoni fizetős strandok 95 százalékán egy főszezoni felnőtt belépőjegyért fizetendő összeg lényegesen kevesebb, mint egy doboz cigaretta ára. Pedig a Balatonban lubickolni talán nem olyan fontos, mint pl. felgyógyulni egy szívinfarktusból. Arról se feledkezzünk meg, hogy a felnőtt belépőjegyek mellett az egyes strandok számos különböző jogcímeken igénybe vehető kedvezménnyel is élnek.

  1. A legtöbb strandra 4 vagy 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.
  2. Szinte mindenhol alkalmaznak gyermek, diák és nyugdíjas kedvezményt.
  3. Sok strandon váltható kedvezményes árú családi vagy csoportos jegy.
  4. Számos strand elfogadja a SZÉP-kártyát.
  5. A komplex turisztikai szolgáltatások keretében egyes strandokra turisztikai kártyák birtokában ingyen, vagy jelentős kedvezménnyel léphetünk be.
  6. A legtöbb strand délutáni kedvezményt is alkalmaz, vagyis 16 vagy 17 óra után lényegesen olcsóbban, akár a teljes árú belépőjegy feléért használhatjuk a strandot.
  7. Szinte minden strandon válthatunk bizonyos időszakra szóló, korlátlan számú belépésre jogosító bérletet, amivel nem csak pénzt spórolhatunk, hanem a napi sorban állásból fakadó időveszteségtől is megszabadulunk.
  8. Bizonyos strandok elő- és utószezoni kedvezményt biztosítanak.
  9. Az egyes strandok nyitvatartási időn túli ingyenes használhatóságáról korábban már volt szó.

És ha valaki esetleg nem hinne a fenti adatoknak, az higgyen a saját szemének! Számos fizetős balatoni strandon napi 24 órában működő web-kamerák vannak elhelyezve, amelyek felvételei az idokep.hu weboldalon évekre visszamenőleg, napi szinten kiválasztva, gyorsított formában visszanézhetők. Az alábbiakban lássunk néhány kiragadott felvételt, amelyek többsége az összehasonlíthatóság kedvéért egyazon napon (2020. augusztus 9.) készült Badacsonytomajon,Csopakon, Gyenesdiáson és Balatonmáriafürdő strandjain. Ezek után azt állítani, hogy a balatoni strandok árait csak a leggazdagabb réteg engedheti meg magának, egészen egyszerűen olyan arcpirító és szemérmetlen hazugság, amelynek mértékére a jó ízlés határain belül nincsenek szavak.

Íme a Balaton szabadstrandjainak listája:

1. táblázat Balatoni ingyenes strandok listája.

És a fizetős strandoké:

2. táblázat Balatoni fizetős strandok listája.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.