Pesti Srácok

Az ellenzék október 23-án is október 13. lázában égett

null

Az 1956-os forradalomról az ellenzéki pártok is megemlékeztek: az ott elhangzott ünnepi beszédekből válogattunk egy csokorra valót. Sneider Tamás elnök arról beszélt a Corvin közben, hogy a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt, amely éppen főnixmadárként éled újjá, szavait azonban a résztvevők száma nem támasztotta alá, ellenben több bekiabálás arról tanúskodott, hogy hazaárulónak tartják őket. Az egykoron nemzeti radikálisnak mondott pártból kilépett Toroczkai László és a Mi Hazánk megemlékezése viszont békésen zajlott, a mozgalom elnöke pedig arról beszélt, hogy az a „sátáni erő”, amelyet 1956-ban bolsevizmusnak neveztek, ma a balliberalizmus, ám a magyar olyan nemzet, amely azt is képes legyőzni. Az MSZP megemlékezésén Kunhalmi Ágnes ezúttal nem mutatott be semmilyen performanszot, ellenben úgy fogalmazott, hogy október 13-a megmutatta azt, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását. A Demokratikus Koalíciónak a hősök emlékezete helyett valamiért fontosabb volt Orbán Viktor rendszerének lebontását emlegetnie, mert Gyurcsány Ferenc azt mondta: a jelenlegi kormányt „a politika poklára kell küldeni”.

MSZP: Demokratikus forradalom volt 1956

– közölte az MSZP választmányának elnöke szerdán, az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának 30. évfordulóján, Budapesten. Kunhalmi Ágnes a közelmúltban a Jászai Mari térre áthelyezett Nagy Imre-szobornál újságíróknak azt mondta: ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy október 13-án – az önkormányzati választáson – is tömegek mozdultak meg az „elnyomó, orbáni önkényuralmi rendszerrel” szemben. Úgy fogalmazott: október 13-án sikerült megakadályozni azt, hogy nyílt diktatúrává váljon Orbán rendszere, és ez a nap megmutatta azt is, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását. Az ellenzéki politikus azt mondta, ez nehéz feladat lesz, és csak a demokraták képesek végrehajtani, mert a Fidesz mostanra minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság felépítéséhez. Közölte: politikai irányzattól függően ma is jelentősen eltér 1956 értékelése.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki. Hozzátette: visszautasítják a Fidesz újabb és újabb kísérletét a XX. századi történelem átírására, meghamisítására és azon belül 1956 kisajátítására.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke, parlamenti képviselő (j2) és Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, országgyűlési képviselő (k) koszorúz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén, a főváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál, 2019. október 23-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Gyurcsány: A jelenlegi kormányt „a politika poklára kell küldeni”

A DK elnöke szerint október 23-ának sok arca van, a különböző hagyományokat pedig meg kell próbálni elfogadni. Hazafias ellenzék létrehozására szólította fel az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló politikai erőket és civileket a Demokratikus Koalíció elnöke szerdán, pártja fővárosi ünnepi megemlékezésén. Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy ez a hazafias ellenzék természeténél fogva éppen olyan színes lesz, mint 1956.

– közölte a Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál tartott rendezvényen.

– jelentette ki. Hozzátette: azokkal lehet és kell együttműködni, akik erősebb Európát akarnak, akik úgy gondolják, hogy Európa jövőjét az egyesült nemzetek európai szövetsége jelenti. Második pontként hangsúlyozta: azt kívánják, hogy Magyarország újra jogállam legyen, ahol nem az állam ellenőrzi a népet, hanem a nép az államot. Úgy fogalmazott: ehhez a jelenlegi kormányt „a politika poklára kell küldeni”.

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

– tette hozzá.

– mondta negyedik pontként a DK elnöke. Beszédében úgy fogalmazott: helye van a pátosznak, a szónak és cselekvésnek, de a pátosz ezekben a napokban hazug lenne, a szó kevés, a cselekvés meg kötelező.

– mondta Gyurcsány Ferenc. A kormány külpolitikáját bírálva arról beszélt, hogy aki egyetért Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és a kurd népirtással, valójában egyetért az orosz megszállással és a magyar szabadság eltiprásával.

– közölte a pártelnök.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a főváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál, 2019. október 23-án. Balról jobbra: Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője, a párt szóvivője, Niedermüller Péter (j3) és Varju László (j2), a DK országgyűlési képviselői, a párt alelnökei, valamint László Imre, a DK parlamenti képviselője. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Jobbik: Mi vagyunk a legerősebb ellenzéki párt

Kisebb balhé alakult ki a Jobbik október 23-ai megemlékezésén a Corvin közben, ahol a rendezvény közben többen a „hazaárulók, hazaárulók” szavakat skandálták. Sneider Tamás, a párt elnöke Oroszország és Törökország terjeszkedéséről is beszélt. Úgy fogalmazott: a független Magyarország üzenete a legfontosabb október 23-án. Szerinte a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt. Azt kérte, a jobbikos polgármesterek legyenek a „haza őrei”.

mondta Sneider Tamás a tömegnek még barokkos túlzással sem jellemezhető számú résztvevő előtt.

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke (b) és Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője megkoszorúzza a Pesti Srác emlékművét a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a VIII. kerületi Corvin közben, 2019. október 23-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

Toroczkai: A magyar nemzet le fogja győzni a „zuckerbergi világot” is, a Jobbik pedig hazaáruló

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke úgy látja, hogy a bolsevizmus napjainkban balliberalizmusként jelenik meg. Toroczkai László a párt ünnepi megemlékezésén, szerdán Budapesten kijelentette: az a „sátáni erő”, amelyet 1956-ban bolsevizmusnak neveztek, ma a balliberalizmus, ám a magyar olyan nemzet, amely azt is képes legyőzni. A pártelnök a forradalom emblematikus helyszínén, a Corvin közben megtartott ünnepségen úgy vélekedett, hogy a „sátáni erők célja” '56 óta nem változott, vagyis az „északi civilizáció” térdre kényszerítése, a nemzetek megsemmisítése.

– tette hozzá. Közlése szerint ma a pénzvilág modern módszereinek felhasználásával folyik a „népirtás”, amelynek célja, hogy az „​​​​​​​északi civilizáció” helyett kevert fajú népességet alakítsanak ki.

– jelentette ki.

– mondta a pártelnök a Facebook alapítójára utalva. A politikus a Jobbikról szólva úgy vélekedett, hogy a párt harminc ezüstpénzért eladta hazáját. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Mi Hazánknak az önkormányzati választáson elért szavazataránya elegendő lenne egy országgyűlési frakció alakításához.

Toroczkai László beszédet mond a Mi Hazánk Mozgalom megemlékezésén. Fotó: Mi Hazánk

A megemlékezésen Pongrátz András, a Corvin köz '56-os parancsnokának, Pongrátz Gergelynek az öccse úgy vélekedett, hogy a Jobbik azoknak a szellemi örököseivel fogott össze, akik ellen '56-ban fegyvert ragadott a nemzet. Ezért felszólította a Jobbikot, hogy ne vegyék többé szájukra Pongrátz Gergely nevét. A megemlékezésen három lövést is leadtak egy 1956-os, 76 milliméteres ágyúból '56 hősei, illetve a „​​​​​​​Gyurcsány-terrorkormány” 2006-os „áldozat​​​​​​ai” emléke előtt tisztelegve.

Párbeszéd: Felszabadítottuk Budapestet

mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a párt október 23-i megemlékezésén, szerdán, Budapesten. Szabó Tímea kiemelte: ez a győzelem nem mélyítheti tovább az árkokat, ezt a győzelmet nem követheti megosztottság. A Göncz Árpád néhai köztársasági elnök III. kerületi szobránál tartott megemlékezésen az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a volt államfő életével és munkásságával arra tanított, „hogy ne újabb árkokat ássunk, hanem temessük be azokat, és teremtsünk egységet, békét és jólétet”.

tette hozzá.

– mondta. Szabó Tímea közölte: Göncz Árpád rengeteget tanított nekünk.

tette hozzá. Szabó Tímea azt mondta: a néhai elnök azt is megtanította, hogy nincs az a reménytelen helyzet, nincs az a megtorlás és bosszú, ami okot adna arra, hogy feladjuk eszméinket, és nincs az az elnyomó hatalom, amelynek uralma egyszer ne érne véget.

mondta.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője beszél, mögötte Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke (j), Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője (j2) és Váradiné Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), az I. kerület polgármestere (b) a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésén, Göncz Árpád néhai köztársasági elnök III. kerületi szobránál, 2019. október 23-án. Fotó: MTI/Soós Lajos

LMP: 1956 üzenete a mai zöld küzdelemnek is szól

mondta Kendernay János, az LMP társelnöke szerdán, pártja október 23-ai megemlékezésén, a főváros I. kerületében lévő Mansfeld Péter-emlékműnél.

közölte.

mondta Kendernay János. Hangsúlyozta: az emberek társadalmi igazságosságérzete '56-ból is tud erőt meríteni.

közölte. Kendernay János felidézte az 1956-os forradalom legfiatalabb mártírja, Mansfeld Péter 1959-es kivégzését, valamint beszélt az 1989-es rendszerváltásról is. Utóbbiról kijelentette: a történelem kivételes ajándéka volt, hogy erőszakmentesen sikerült mélyreható változásokat elérni.

Ajánljuk még