Pesti Srácok

Az ELTE egyik dékánját is magával rántotta a #metoo kampány

null

Kirúgták az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának dékánját, Mikonya Györgyöt. Az egyetem egy panasz nyomán folytatott le etikai vizsgálatot az oktatóval szemben.

Az ügy előzménye, hogy két, név nélküli posztban beszámolókat közöltek az ELTE hallgatókat és a kollégákat szexuálisan zaklató, professzor emeritus címre is esélyes oktatójával kapcsolatban. A posztokban az is szerepel, hogy a zaklatott lány segítséget kért a karon belül, és egyik tanárnőjének is elmesélte a történetet, de hülyének nevezték, és falaztak a professzornak. Az egyik poszt arra utalt, hogy az elhíresült gólyatábori erőszakkal azonos karról, azaz a Tanító- és Óvóképző Karról van szó. Szerdán aztán Mikonya György dékán neve lekerült a kar honlapjáról, és dékánként Márkus Éva neve szerepel ott, aki egyben tudományos ügyekért felelős dékánhelyettes is. A hvg.hu értesülése szerint a lefolytatott eljárás nem hallgatói bejelentés, hanem a TÓK dékáni hivatalában dolgozó, zaklatott munkatárs jelzése alapján indult. A lap egyébként legalább négy másik áldozatról tud, és a személyes beszámolók alapján nem egyszerű visszaélések, hanem szexuális zaklatások történhettek.

Az ELTE honlapja szerint egy panasz nyomán etikai eljárást folytattak le egy vezető státuszú oktatóval szemben. Az indoklás szerint

PestiSracok facebook image

Az egyetem a „legsúlyosabb etikai szankciókat” alkalmazva, de a neve közlése nélkül kirúgta Mikonyát. A pedagógia, neveléstörténet és reformpedagógia terén elismert Mikonya György dékáni mandátuma 2018 júniusáig szólt. 2013-as megválasztásakor a dékánválasztást előkészítő bizottság elnöke, Mészárosné Darvay Sarolta úgy méltatta, hogy

forrás: index.hu

Ajánljuk még