
Az új uniós költségvetési ciklusban is jól, hasznosan és jövőbe mutatóan használná fel a forrásokat Magyarország – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Oktatási Hivatal Digitális átállás, nem formális tanulás című konferenciájának sajtótájékoztatóján, kedden.
Rétvári Bence A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kialakítása, megújítása címet viselő EFOP-programcsomaggal összefüggésben hangsúlyozta: a zárókonferencia arra is lehetőséget ad, hogy bemutassák, mennyi újdonságot, korszerű dolgot tudtak a köznevelésben megvalósítani, ami azért is aktuális, mert Magyarország és az Európai Unió folyamatosan tárgyal arról, hogy a következő, már elindult ciklus forrásai mikor hasznosulhatnak. Hozzátette: az új ciklusban a források jelentős részét pedagógus-béremelésre is fordítanák, hogy minél korszerűbb, minél inkább az életre felkészítő legyen a magyar oktatás.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb oktatási projektjének nevezte a programot. Ismertette: a projekt öt szakmai csomag köré épült fel, amely a mérésekkel, az érettségivel, a tartalmi szabályozó dokumentumokkal, a Csodaszarvas- és Jeles napok-programokkal volt kapcsolatos, valamint a járványügyi helyzet “hozadékaként” belekerült a digitális oktatás módszertana is.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
TS
2022-10-11 at 21:19
Logikus, azért nem fogjuk valószínűleg megkapni, mert -írtam itt is – az EU-s szaharhàziaknak a magyar kormány megbuktatása a célja. Ebben legfeljebb spanyolfal az a pár ülepfejű dékàs Brüsszelben.
TalEle
2022-10-11 at 19:15
Jó ötlet volt – legalább részben- az EU-s források „megérkezéséhez” kötni a tanárok béremelését! Így legalább a tanárok mindig elgondolkodhatnak a haveri, f@szopó gyurcsányista szivárványos csőcselék hazaárulásáról, amikor blokkoltatják a nekik járó fizetésemelést!
Logikus
2022-10-11 at 18:14
TS
Miből gondolod, hogy nem kapjuk meg, holott pont az illetékes uniós biztos mondta, hogy meg fogjuk…vagy te ezzel a megnyilvánulásoddal azt akarod mondani, hogy inkább ne kapjuk meg, ami megillet minket?
Inkább e erőlködj, és ne légy rosszindulatú, mert nem tesz jót a léleknek!
TS
2022-10-11 at 15:44
Orientál, nincs illúziónk a balog bandával szemben, ezért jó lenne, ha véletlenül sem kapnának esélyt.
Orientál
2022-10-11 at 15:25
Hát igen ahogy Karácsonyék Budapest milliárdjait pofátlanul saját élősködésükre pazarolják úgy ezt a rengeteg milliárdot a balliberális zöld Gyurcsányék nagy részt lenyúlnák meg gender pedofilokra Ukrajnára migránsokra költenék ,amit Gyurcsány 2006-ban fogalmazott így ,, … elk*rtuk! … ” ,tehát szétlopták hazánk milliárdjait Gyurcsányék.
TS
2022-10-11 at 15:19
Királytigris, hagyjuk már ezt az albérleti dumát az ellenzéki hazaárulókról! Ha az EU nem akarná megbuktatni a kormányt, ugathatna a Dobrev akármit, megjönne a pénz. De Kenyeresnek igaza van: ezt nem brüsszeli forrásokból kéne rendezni. Mert mi van, ha mégsem jön, vagy jövőre nem jön a pénzecske, 2029-ig mi lesz a bérekkel? Ezzel az évvel hülyítették a tanárokat, pontosabban ezt ez a Feldburger mondta. Addigra nyugdíjba megy a tanárok 60 %-a. És nem áll a helyükre a fele sem.
TS
2022-10-11 at 15:16
Fubax, hát kiütött ez a KSH-s adathalmaz; de legyünk pontosak:
A költségvetési intézmények oktatási kiadásai a GDP százalékában:
2001. 5%, 2002. 5,4% (az egy másik Fidesz-kormány volt?), 2003. 5,7% (ez még a régivágású szocik befolyása lehet Megyóval), 2006. 5,1%, 2007. 4,9% (megjött Fletó), 2010. 4,6%, 2012. 4,1%, 2013. 3,9% (állítólag rendezték a béreket, látható, hogy az önkormányzatok nélkül mekkora emelkedés van…).
Innentől állítólag “az intézményi beszámolók áttértek a kormányzati funkciók szerinti elszámolásra, ezért az adatok a korábbi évek adataival korlátozottan hasonlíthatóak csak össze” (KSH), ezt nem értem, de mit tegyünk? Csak ebből indulhatunk ki.
A GDP-arányos százalék: 2017. 4,2%. 2018. 4,3%, 2019. 3,9%, 2020. 3,8! Igaz, emelkedő GDP-vel, tehát a 2020-as 3,8 bőven jobb lehet értékében is (nemcsak nominálisan) a régi 5,2-nél, de a tendencia látható! Nem csoda, ha az emelkedő GDP éveiben a tanárok nem voltak elégedettek a bérekkel meg az egyéb anyagi forrásokkal, mostanra meg már kidőlt a liszt!
És az ellen/zék/ség benyomul a résbe! Sokat kellett ezen dolgozni, EMMI! KLIK! És a többiek!
TS
2022-10-11 at 13:06
Informatikát aztán nagyon sok szaktanár fog oktatni, mire ideér a pénz, már mind elment az IT valamelyik jól kereső munkahelyére. Vagy rég el is ment mára.
TS
2022-10-11 at 13:04
8-D! Azt, amit nem kapunk majd meg!
Sztenkjú!És ha majd nem lesz ilyen forrás, akkor mi lesz az oktatással?