Pesti Srácok

Az Európai Ügyészség felfüggesztené két EP-képviselő mentelmi jogát is

Az Európai Ügyészség felfüggesztené két EP-képviselő mentelmi jogát is

Az Európai Ügyészség főügyésze két görög európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista Eva Kaili és a néppárti Maria Szpiraki mentelmi jogának felfüggesztését kérte – közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű ügyészsége csütörtökön.

A közlemény szerint a két görög EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Csalás Elleni Hivataltól (OLAF) kapott, a korrupciós ügyben indított vizsgálati jelentés alapján kérte Laura Kövesi főügyész. Az indoklás szerint az OLAF úgy látja, fennáll az uniós költségvetésre nézve hátrányos csalás gyanúja a parlamenti juttatások kezelésével, különösen az akkreditált parlamenti asszisztensek javadalmazásával kapcsolatban.

– tették hozzá.

PestiSracok facebook image

Eva Kaili szocialista európai parlamenti képviselőt, az EP leváltott alelnökét, valamint három társát pénteken tartóztatták le a belga hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupció vádjával indított nyomozás részeként. A gyanúsítottak azóta vizsgálati fogságban vannak. Meghallgatásukat december 22-én tartják. A belga rendőrség Twitter-oldalán szerdán megjelent közlemény szerint közel 1,5 millió eurót foglaltak le a brüsszeli régióban házkutatások során a korrupciós ügyben. Az EP kedden, strasbourgi plenáris ülésén Kaili alelnöki megbízatásának megszüntetése mellett döntött. Emellett kizárták a görögországi szociáldemokrata PASZOK pártból és az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciójából is.

Kaili őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi egy belga szocialista EP-képviselő, Marie Arena asszisztenseként dolgozott. A vádlottak között van továbbá Nicolo Figa-Talamanca, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatója, valamint egy volt olasz szocialista EP-képviselő, Pier Antonio Panzeri is, aki jelenleg a Fight Impunity nevű, brüsszeli székhelyű civil szervezet elnöke. Kailinak és társainak szerdán kellett megjelenniük egy előzetes bírósági tárgyaláson, meghallgatásukat azonban december 22-re halasztották. Az ügyben eljáró vizsgálóbíró döntése szerint addig vizsgálati fogságban kell maradniuk. Arról, hogy egészen a per kezdetéig őrizetben maradnak-e, jövő heti meghallgatásukon döntenek. A vád ellenük bűnszervezetben való részvétel, pénzmosás és korrupció. Információk szerint Katar nagy összegű pénz- és áruajándékokkal próbálta befolyásolni az Európai Parlament politikai döntéseit.

Görögországban is nyomoznak

Eközben az athéni pénzügyi ügyészség előzetes vizsgálatot indított korrupció és pénzmosás gyanújával a Belgiumban őrizetbe vett Eva Kaili európai parlamenti képviselő ellen – jelentette az ERT görög közmédia-társaság.

– idéztek egy ügyészségi illetékest. Hrisztosz Bardakisz két ügyészhelyettest bízott meg a nyomozással, és kérte a belga igazságszolgáltatást a Kaili-üggyel kapcsolatos dokumentumok másolatának átadására és a görög fél tájékoztatására a nyomozás előrehaladásáról. A görög illetékes szerint azonban a görög ügyészeknek meg kell várniuk a brüsszeli vizsgálat eredményeit, mielőtt megkezdik az esetleges görögországi bűnvádi eljárást. Kosztasz Ciarasz görög igazságügy-miniszter hétfőn kijelentette: egyértelmű, hogy Görögország szükség esetén "segítséget nyújt a belga hatóságoknak". Az őrizetbe vett EP-alelnök athéni ügyvédje, Mihalisz Dimitrakopulosz szerint védence nem tudott a nagy mennyiségű készpénz létezéséről, amelyet brüsszeli lakásán találtak a belga nyomozók.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.