Csókay András talán az egyik legelismertebb, de egyben legvitatottabb személyisége a magyar idegsebészetnek, a magyar orvostudománynak. A nemzetközi hírű agysebész számos bravúros műtétet hajtott végre (például a sziámi ikrek szétválasztása), számos embert mentett meg a haláltól, amit Csókay erős istenhitének, a názáreti Jézussal való mély kapcsolatának tulajdonít. Imádkozó orvosnak is nevezik – néhányan gúnyosan –, mégis, a műtétei sikeresek. Azt vallja, hogy a tudás nem hatalom, hanem alázat.
Ez alatt azt érti, hogy az az orvos, aki nem hajlandó átadni tudását (irigységből vagy a pénz miatt) a fiataloknak, az előbb-utóbb magára marad, tanítványok nélkül. Nemrég megjelent könyve, a Megbocsátás Jézus-imával azt a hitet közvetíti, miszerint
az ellenség szeretetének küzdelmes lépcsőit személyes megtapasztalásként élve át egyre mélyebb meggyőződésem, hogy e démonokkal szemben a megbocsátás és a helyesen értelmezett jézusi ellenségszeretet a leghatékonyabb fegyver, és ez lehet az egyedüli kiút korunk háborús konfliktusaiból is.
Csókay úgy látja, hogy az átélt történelem, a tudomány nem ellentétei a vallásnak, az ő esetében a keresztény vallásnak. Hiszi, hogy mély spiritualitás nélkül (legyen az a hit keresztény, hindu, buddhista vagy muszlim stb.) hosszú távon nem lehet sikeres tudományos munkát végezni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS