
A Magyar Labdarúgó-szövetség közleményben erősítette meg a történelmi Magyarországot ábrázoló molinók stadionba bevitelére vonatkozó állásfoglalást, kiemelte, hogy a döntést saját hatáskörben hozta meg az európai szövetség (UEFA) és diszkriminációellenes csoportja (FARE) “megfontolt és körültekintő nyilatkozatát értékelve”.
Ezzel – amint olvasható a tájékoztatásban – a számos országban élő többszázezres magyar szurkolói közösség egysége előtti tiszteletet kívánja kifejezni: a rasszista és kirekesztő üzenetet nem tartalmazó drapériákat beengedi a stadionba. Az MLSZ a szerda esti közleményében úgy fogalmaz, hogy “engedélyezi a rasszista és politikai tartalom nélküli molinó bevitelét, a nemzetközi szervezetek pedig továbbra is tiltják a rasszista vagy politikai üzenetet hordozó molinókat”. Emlékeztet rá, hogy korábban – Csányi Sándor elnök ígéretének megfelelően – tisztázó kérdést tett fel az ügyben érdekelt nemzetközi szervezeteknek.
Az UEFA és a FARE írásos állásfoglalását értékelve és a helyzetet mérlegelve az MLSZ azt a döntést hozta, hogy az egyértelmű vagy rejtett szövegek és szimbólumok nélküli történelmi Magyarország térkép megalapozottan nem képezi fegyelmi eljárás tárgyát, ezért engedélyezi a szövetség feltételeinek megfelelő drapéria bevitelét. A szervezet úgy érzékelte, hogy a keddi állásfoglalásában leírt helyzetet “néhány esetben félreértették, félremagyarázták”, és “a sajtóban megjelent bizonytalanságok és félreértések miatt tartotta fontosnak megismételni, megerősíteni és rövid magyarázattal kiegészíteni” a korábbi közleményét.
Az üggyel kapcsolatban a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdán közleményt adott ki, miszerint megkeresésére az európai szövetség (UEFA) cáfolta, hogy “engedélyezte volna” a történelmi Magyarországot ábrázoló jelképek használatát a magyar válogatott meccsein, ezen jelképek használatát továbbra is fegyelmi vétségnek tekinti és büntetni fogja.
A magyar szövetség az újabb közleményében hangsúlyozta, hogy a történelmi jelkép kihelyezésének engedélyezése ügyében az MLSZ az UEFA és FARE egyértelmű állásfoglalását kérte. A két szervezet az MLSZ érvelését elfogadva elismerte, hogy önmagában a történelmi Magyarország térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak, ugyanakkor a drapériára helyezett további szimbólumokra és feliratokra, a szurkolói rigmusokra ez nem vonatkozik. Mindezek alapján a szövetség engedélyezni fogja a drapériák bevitelét a soron következő két mérkőzésen.
Megismételjük tehát, hogy az MLSZ döntéséről van szó, azaz nem állítottuk és most sem állítjuk, hogy az UEFA engedélyezte, vagy konkrétan tiltotta a drapéria bevitelét. Kijelentettük és most is kijelentjük, hogy mindkét szervezet (és az MLSZ is) továbbra is elítéli a diszkrimináció minden formáját és harcolni fog a rasszista, kirekesztő vagy politikai üzenetekkel szemben. Ugyanakkor az MLSZ a két szervezet írásos nyilatkozata ismeretében úgy ítéli meg, hogy a szövetség álláspontját a szervezetek érdemben nem vitatták és nem cáfolták, ezért a szövetség az általa előírt feltételeknek megfelelő drapériát beengedi a stadionba a következő két mérkőzésre, azzal a meggyőződéssel, hogy a fegyelmi vétséget eredményező egyértelmű vagy rejtett üzenetek kizárása esetén nem lesz megalapozott fegyelmi eljárás a kizárólag a térképet ábrázoló drapériák kihelyezésével kapcsolatosan
– olvasható a tájékoztatásban. Az MLSZ úgy fogalmaz: álláspontja szerint “a fentiek egyértelműek, megalapozottak és szabálykövetőek, és a FARE, az UEFA és az MLSZ is megfelelő körültekintéssel állt hozzá a kérdéshez”.
Ismereteink szerint egyedül a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) értelmezte saját szemszögéből egyoldalúan és vélhetően korlátozott információk birtokában a tényeket, és támadta meg indokolatlanul az MLSZ döntését. Az MLSZ a maga oldaláról a román szövetséggel való együttműködését korrektnek tekinti, és a jövőben is törekszünk a jó viszony megőrzésére, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kérdésbe való beavatkozása illetéktelen és megalapozatlan. Éppen ezért levélben tájékoztattuk a társszervezetet, hogy jelen esetben nem a román szövetség kompetenciájába tartozik az MLSZ által meghozott döntés megítélése és kommunikációja
– áll a közleményben.
A szövetség egyúttal idéz a FARE leveléből, amelyben “a szervezet vezetője egyértelműen megerősíti a magyar álláspontot: a történelmi Magyarország térkép önmagában nem diszkriminatív szimbólum, amelyről a FARE jelentést készíthetne a nemzetközi labdarúgó szervezeteknek, az UEFA-nak vagy a FIFA-nak”. Ugyanakkor egyéb szimbólumokkal, rigmusokkal és bizonyos viselkedéssel kiegészülve már jelentéstételhez vezethet. A hazai szövetség az UEFA főtitkárának MLSZ-hez címzett hétfői leveléből is idéz, amelyben “megerősíti, hogy a szervezet diszkrimináció ügyében büntetés nélkül lezárta az MLSZ-szel szembeni, a molinó kihelyezése miatt indított fegyelmi eljárást a kérdésben a magyar–olasz mérkőzést követően, ezzel egyfajta precedenst teremtve”.
Vezető kép: Magyar szurkolók a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország–Olaszország mérkőzés előtt a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
angelblind652
2023-03-24 at 08:25
Nincs itt semmiféle látnivaló! Aki hazudik, az LOP is. Vagyis aki LOP AZ HAZUDIK IS!
Girolámo
2023-03-23 at 14:43
Otthagyta a faluját,a főldjét,de a fél világgal döngetné a mellét.
Ha a magyar ágyúval akar verebet fogni,kezdje talán Kárpátalján,a nagypofájú Édesanyját a kihanemő hencegő formájának.
Azzal a térképpel van egy kurva nagy gond.Horvátországgal összeugraszt És már el is buktál.
Tedd ki otthon,álmodj!
Ne légy hüle!
Senki sem lesz helyettetek magyar,ha eddíg nem esett volna le.
Kik adják a szádba a zagyvaságot?
Akik itt kazár uradalmat építenek,te szegény kipusztulásra ítélt honfitársam.
Nem a világra tartozik,akkor sem,ha ezt a románok pl nagyon megérdemelnék.
Ezzel eddíg sem ment senki semmire,csak a Jakab péterek.
Orientál
2023-03-23 at 14:32
UEFA igazságosan bebizonyította hogy ha lehet más országoknak szimbólumaikat használni akkor mi magyarok ebből ne legyünk kizárva.
agent smith
2023-03-23 at 14:10
Mi az, hogy nem lehet rajta “rasszizmus”?!!! Marxista diktatúra.
Tudományos libsizmus
2023-03-23 at 12:07
Nagy-Magyarország ezer évig állt fenn. A Trianonban egy íróasztal mellett létrehozott három műállamból kettő már nem is létezik.
A régi Magyarország szerves része az európai történelemnek. A régi Magyarország tagadása ezért egyúttal az európai történelem tagadása is.
Aki tagadja a történelmet, az meg fogja azt ismételni. Ezt hívják pótvizsgának.
Királytigris
2023-03-23 at 11:38
K2023-03-23 at 11:07!
Korrekt!
Annyi kiegészítést tennék, hogy a nacionalizmus kialakulását használta ki az Antant, hogy a Habsburg Birodalmat szétzilálja, azzal hogy a Habsburg Birodalom sok nemzetiségét a Birodalom ellen fordítsa, az anyaországoknak tett területi igényeik kielégítésének az ígéretével.
Tehát az Antant olyan területeket ígért az anyaországoknak, amivel nem is rendelkezett. Más szóval más területét ajándékozta el. Ez színtiszta imperializmus.
K
2023-03-23 at 11:07
Magyarország=Hungária.
A hunok és Attila serege rengeteg különböző népekből, germánból, szlávokból, és más népekből állt
Ugyanúgy a honfoglaláskor hét törzs hét különálló nép szövetségéből lett Magyarország.
Kossuth Lajos szlovák volt, és Zrinyi Miklós horvát volt, stb.
Mindebből következik, hogyha a Kárpát-medence népei Magyarországot támadják, akkor önmagukat támadják.
A Nagy-Magyarország térképe ezért nem sértheti Kárpát-medence népeit, mert Nagy-Magyarország történelme az ő történelmük is.
Kárpát-medence népei szövetséget kötöttek Magyarországgal a múltban és békében éltek egymással, és ezt a szövetséget nem kell letagadni, ez tény.
Ungarn über alles !
2023-03-23 at 10:58
Királytigris
10:22
az oláj az nem szakma – hanem egy büdös állatfajta
Ungarn über alles !
2023-03-23 at 10:56
kezdjük ott, hogy a rühes olájok mikor mondtak igazat
polizza
2023-03-23 at 10:49
Végül is én megértem a románokat. Meg a többit is itt körülöttünk.
Az ő érdekük a múlt eltörlése. Azon munkálkodnak.
És nem eredménytelenül. Ráadásul az idő is nekik kedvez.
(Lásd azokat a magyar állampolgár/magyar embereket, akik képesek arra is, hogy románnak titulálják az erdélyi, partiumi, székely embereket, csodálkozva, hogy ,,jééééé, beszél magyarul….”, meg ukránnak a kárpátaljai magyart, meg szlováknak a felvidéki magyart, meg szerbnek a leszakított délvidék magyarjait, stb., stb. A román megfelelője meg az udvariasan viselkedő román fiatalember taxis Kolozsváron, aki úgy érzi, idegenvezetőt kell alakítania. El is kanyarodik a magyaroktól elvett színház/opera felé, és büszkén mutatja, ,,ez a színházunk!”. Vagy fogalma sincs a múltról, vagy provokálni akart.)
Nem beszélve a nyugatról, meg az aljas, főleg belőlük álló nemzetközi szervezeteikről, amik ma is ugyanazon dolgoznak, mint a 900-as évek elején, kicsúcsosodva 907-et.
Azaz, hogy ,,a magyarok kiirtassanak”, minimum az emlékezetekből, ha már fizikailag 1100 év alatt sem sikerült, semmilyen ármány igénybevételével. Továbbra is min. kihasználandók és népként lehetőleg ne létezhessenek. Egyénként is csak akkor, ha befogják a szájukat és csendben, engedelmesen azt csinálják, amit a mértékadók megengednek, előírnak nekik.
Királytigris
2023-03-23 at 10:22
Erdélyt és a Partiumot ajándékba kapták az Antantól, cserébe, hogy kétszer is hátbaszúrtak minket 1916-ban és 1918-ban.
A harmadik hátba szúrásra is sor került 1944. augusztus 23.-án. Ezért a harmadik hátba szúrásért kapták vissza Észak-Erdélyt.
Hányinger!
A román nem nemzet, hanem egy foglalkozás. (Sztálin)
Cuki
2023-03-23 at 10:18
Horváth Attila 2023-03-23 at 10:12
?
?
Horváth Attila
2023-03-23 at 10:12
Mi viszont nem tiltakoznánk,-sőt meg is tapsolnánk őket -,ha Románokban volna annyi bátorság,hogy kivigyék a Romániát 1920 előtt ábrázoló térképet !! Ugye,kedves magyar honfitársaink !!
Nem viccelek
2023-03-23 at 10:10
Elképzeltem egy olyat, hogy a szurkolók piros-fehér-zöld magyar fehér pólóban egy Nagy-Maggyarország képet formálnak és a Nélküled-et éneklik. Na, erre vajon mit lépnének a románok, vagy az UEFA? Kitiltja a fél stadiont?
nemzeti
2023-03-23 at 09:56
Hajrá Magyarok !
Okosan igen kivisszük a történelmi MAGYARORSZÁG-ot
ábrázoló drapériákat.