Alulról kell építkezni, a demokrácia visszavezetése előtt szükség lesz némi intervenciós terrorra, és különben is, valakinek már csinálnia kéne valamit – derült ki Ujhelyi István május elsejei, városligeti fórumából, amelyen részt vett egy általunk korábban nem látott, fiatal szocialista is, akinek nem emlékszünk a nevére, de úgyis csak azért volt ott, hogy Ujhelyi ne úgy álljon ott egymagában, mint magányos fasz a lakodalomban.
VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ – AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu
Több neuralgikus pont okoz migrént mostanában a magyarországi baloldalnak: az Orbán-kormány nem akar csatlakozni az európai ügyészséghez, az ellenzéki pártok és civilek közt nem felhőtlen a viszony, ráadásul a választáson olyan verést kaptak, hogy még mindig inkább a Hódmezővásárhely utáni, reményteljes napok emlékébe menekül a traumától szelektívvé vált memóriájuk. Fontos lelki fogódzó ez nekik, hiszen mint megtudtuk, az Európai Parlament liftjében fejből suttogták a fülébe a vásárhelyi eredményeket az európai elvtársai, abban bízva, hogy talán mégis van remény. Ennek hevében azt is elismerte a szocialisták legharciasabb haladója, hogy Márki-Zay kampányát nagyrészt a vásárhelyi szocik csinálták. Csak nehogy jogdíjviták legyenek ebből a kampány dicsőségét szintén magáénak valló, peres bevételekre mostanság különösen rászorult Jobbikkal!
Más kérdés, hogy mit hoztak a választások
– utalt a sajnálatos április eseményekre, amelyek terhét láthatóan még mindig emésztetlenül hordozza magában az MSZP. Egyetlen vigaszként azt tudta korosodó hallgatósága elé tálalni, hogy Brüsszelben mindenki látja az orbándúlást, így tehát legalább lélekben nincsenek egyedül.
Ha Brüsszel velük, ki ellenük? – Fotó: Horváth Péter Gyula
Egy közös lyaly kéne
Az uniós főváros kivételes képességű baloldali elméi „nem értik, miért nem zavarjuk el Orbánt” – adott helyzetértékelést Európa fővárosából Ujhelyi, majd a rejtély feloldását is a közönség elé tárta. Kiderült, hogy nem elég telített még felháborodással a magyar társadalom, ezért kéne
egy közös lyaly,
ami végre megbuktatná a diktátort, ha már az égre emelt mobiltelefonok fényerejétől nem hátrált meg Közép-Európa kimdzsongunja.
Harangozó Tamás (balról), Tóth Károly és Hiller István beszélget. Ki fogja kimondani a nagy, közös lyalyt? – Fotó: Horváth Péter Gyula
Mindezeknél is nagyobb reményt fűz azonban Ujhelyi a baloldal egyetlen igazi, évszázados esélyéhez, a külföldi intervencióhoz, hiszen a progresszió a kitartó próbálkozások ellenére, mindmáig nem tudott eljutni a nép leváltásáig. Ez az intervenció lenne most a hírhedt hetes cikkely részleteiben kiszivárgott 2.0 verziója, amely már nem engedné, hogy egyetlen ország (például Magyarország vagy Lengyelország) megvétózza a jogállamiság csillogó útjáról letért bűnös EU-tagállam (például Lengyelország vagy Magyarország) elleni szankciócsomagot. Magyarra fordítva arról van tehát szó, hogy a demokrácia védelmében előbb erőszakkal, kívülről le kéne törni egy kicsit a nyolc éve egyértelmű és vitathatatlan népakaratot, és önkényesen meghatározni, hogy merre kéne haladnia a népi demokratikus progressziónak. Hát igen, a kommunizmus ideális állapotának elérése előtt sajnos szükség van némi terrorra. A hasonlóság nyilván csak a véletlen műve, hiszen már megváltoztak, és a haladó baloldal már dehogyis potenciális komcsi terroristákból áll.
Indítsuk be a magyarországi baloldalt!
A termékeny külpolitikai kitekintéshez persze annak megállapítása vezetett el, hogy idehaza végképp nincs semmi remény. Olyan, elkeseredett gondolatok hangzottak el, mint hogy alulról kell építkezni, ott lenni minden civil közösségben, népmozgalmi eszközökkel kell rákényszeríteni a kormányt az Európai Ügyészséghez való csatlakozásra, illetve, hogy bezzeg Pozsonyban vagy Bukarestben micsoda remek tüntetések voltak, és ha erőszakos tüntetések lennének Budapesten is, akkor felégetnék a Fidesz-irodákat, ami valójában nem lenne jó, de tulajdonképpen mégiscsak jó lenne, amíg Orbán ellen rendeznék őket. A kedvesen interaktív fórumbeszélgetés egyik meglepően fiatal résztvevője elsopánkodta, hogy szerte a nyugati világban, sőt az USA-ban is egyre divatosabb dolog a balra tolódás, sőt a vörös színekkel tüntetés, Magyarországra viszont valamiért nem bír bekígyózni ez a fantasztikus divat. Erre Ujhelyi azzal tudott reagálni, hogy nem elegendőek a baloldali civilek, hanem baloldali pártokra is nagy szükség van. Hiszen különben mi lenne például Ujhelyi Istvánnal?!
Nem lenne jó az erőszak, de ha Orbán ellen lép fel, akkor mégiscsak jó lenne – Fotó: Horváth Péter Gyula
Baloldali népi demokratikus összejövetel ma már elképzelhetetlen a „mi vagyunk a többség” gondolata nélkül, amely kiapadhatatlanul táplálja az „igazából mi nyertünk” tudatállapotot. Ezzel a reményhallal etette a közönségét Ujhelyi is, abban bízva, hátha valaki majd csinálni fog valamit.
Örüljünk neki, hogy ilyen nyolc év után még talpon van egy ilyen baloldali párt, mint az MSZP!
– húzta ki a talajt a diktatúra-narratíva alól a harcias szocialista politikus, aki a választási vereség felelőseként a mindent leuraló médiadiktatúrát nevezte meg, és még egy közérthető példát is hozott a melegtől kissé kitikkadt hallgatósága kedvéért. A LIBE bizottság ülésén elhangzott egyperces megszólalását állítólag úgy idézte az állítólag senki által nem nézett, de azért a választást állítólag eldöntő királyi televízió, mintha ő szégyellné a magyarságát, pedig nem, ő csak azt szégyelli, hogy Orbán Viktor miatt szégyellnie kell a magyarságát.
Kéne egy jó kis összefogás
Legvégül lincshangulat kezdett kialakulni, amikor egy idős hölgy feldúltan kérte számon Ujhelyi Istvánon, hogy hiába szavazott félig becsukott szemmel és összeszorított fogakkal a Karácsony Gergely által vezetett listára és Bauer Tamásra, most a teljes baloldal tehetetlensége miatt mégsem érezheti úgy, hogy jól hasznosult a voksa. Ujhelyi, vezető MSZP-s politikusként erre magabiztosan kérte meg a hölgyet, hogy
mondja meg, mit csináljunk!
Erre kapcsolódva felhívta a figyelmet, hogy a teljesen demokratikus EP-választás ugyanúgy egyfordulós lesz, mint a szégyentelenül antidemokratikus magyar választás, úgyhogy 2019-re már tényleg ki kéne találni valamit. Az üzenete nagyjából annyi volt, hogy az MSZP-nek le kell zárnia a súlyos vereség utáni kötelező teendőket, a sebnyalogatást, aztán kéne egy jó kis összefogás.
Csak összefogás legyen! – Fotó: Horváth Péter Gyula
Fantáziaországot elnyeli a narancssárga valóság
A Fidesz béremelései miatt úgy nyeli el a valóság nevű, narancsszínű köd a baloldal által örök szavazóbázisnak szánt, minden egyéni nyomorúságukért a mindenkori hatalmat okoló, fogatlan peremegszisztenciák ecetszagot árasztó pocsolyavilágát, mint a Végtelen történetben a semmi Fantáziaországot. Ujhelyi pedig a gyerek-császárnőként remegve várja, hogy az EU valóságából a róluk szóló könyvet/jelentést olvasó Szankciókisfiú a Hetedik cikkely nevű repülő kutyus hátán megmentse az ő birodalmát, amelyet egyre zabál fel a narancsszínű köd. Egyre kevesebben és egyre kisebb helyre szorulnak be a roncstársadalom maradványának roncsai, hiszen a devizahitelek miatt tönkrement egzisztenciák és a soha elég pénzt nem kereső melósok mára a Fidesz táborát szaporító, boldog lakástulajdonosokká és jól kereső kékgalléros (alsó) középosztállyá váltak, akik a forradalom helyett inkább azon gondolkodnak, hogy három mezővel odébb ebéd előtt vagy ebéd után üljenek-e fel a körhintára.
Ujhelyi István saját magát jön megmenteni az EU küldötteként….
Az egyre kisebb helyre beszorulókat pedig láttuk is izzadni az MSZP „Fórum” feliratú sátra alatt. Ők voltak azok, akik már túl idősek ahhoz, hogy kimenjenek Londonba biciklisfutárnak vagy Németországba követelésrendező gyakornoknak. Távozóban azt is megfejtettük, hogy hova lettek a roncsfiatalok az MSZP lassú, nehézkes, szomorú fórumának roncsidősei mellől. Ők a Liget másik pontján, nagyrészt külföldi jövevényekből összerántott anarchoszindikalista népgyűlésen ugrabugráltak (van-e 15+1 magyar antifa?), ahol (bocsánat a szó szerinti idézetért, ha gyengébb idegzetű, itt fejezze be az olvasást!) vérző pináról és péniszből előtörő gennyről üvöltött az ügyeletes punkzenekar.
- lyaly – nem elírás, Ambrózy kolléga szerint csak eltérő helyesírással lehet pontosan jellemezni a szocik nyöszörgő segélykiáltását – a szerk.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS