A migránsokat segítő német “civil” szervezetek abban reménykednek, hogy más irányt vesz az új olasz kormány politikája, és ismételten hordhatják az embercsempészek hajóiról átvett migránsokat az olasz partokra.
Azt várjuk az új kormánytól, hogy semmisítse meg a Matteo Salvini belügyminiszter alkotta rasszista és részben alkotmányellenes törvényeket, és azonnal vessen véget az emberi jogok semmibe vételének a Földközi-tengeren
– mondta a Sea-Watch nevű német civil szervezet szóvivője, Ruben Neugebauer csütörtökön.
A Sea-Watch ugyanakkor bizalmatlan
– tette hozzá Neugebauer.
Végül is az Öt Csillag az elmúlt évben előmozdította az alapjogok erózióját
– indokolta szkeptikus hozzáállását a szóvivő. Eközben két civil hajó, az olasz Mare Jonio és a német Eleonore keres biztonságos kikötőt sok migránssal a fedélzetén.
Egy új kormány azonnal megmutathatja, hogy az alkotmány talaján áll, vagy Salvini rasszista, embertelen politikájának felvizezett változatát folytatja
– hangsúlyozta Neugebauer.
Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga koalíciója a múlt héten bomlott fel, miután Giuseppe Conte olasz miniszterelnök bejelentette lemondását, mert a Matteo Salvini kormányfőhelyettes és belügyminiszter vezette Liga kilépett a kormányból. Sergio Mattarella olasz államfő csütörtökön újra Giuseppe Contét bízta meg a kormányalakítással az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) előző napi megállapodása alapján.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS