A kutya...
Szegény kutyák! Ha tudnák, hányféleképpen folytathatnám ezt a szót, mondatot, hiszen a magyar nyelv gazdag a szólásokban, ami a kutyákkal kapcsolatos: a kutyafáját, a kutyaúristenit, kutyahideg van, a kutya ugat, a karaván halad, a kutyából nem lesz szalonna, és még vagy száz ilyen mondásunk van. Most Bródy János zenész mondott nagyot egy Heti Válaszban készült páros interjúban, ami a migrációról, a bevándorlásról is szólt. Ime: „Nem leszünk bevándorló ország. A kutya nem akar ide jönni. Cserébe kivándorló ország lettünk, ami viszont baj.” Szörényi Levente sem hagyta annyiban: „Mégsem látom, hogy olyan sok cukrászdát nyitottunk volna Bécsben”
Hát igen. Ilyenek vagyunk, kétfélék, többfélék. S ez talán nem is olyan nagy baj. A probléma akkor kezdődik, amikor a más véleménnyel, a mássággal ártanak Magyarországnak.
Az említett esetben: tragédia lenne, ha bevándorló ország lennénk.
Ha a tízmilliónyi magyarság etnikai összetételét a többszázezres, vagy akár több milliós afrikai, ázsiai tömeg megbontaná, szétzilálná az ország hagyományát, összezavarná a történelmét, vallását, az ezeréves keresztény hitet és kisebbségbe kerülne saját hazájában a magyar nyelv. Közönségesen nem igaz, hogy ha hagynánk – ha nem lenne kerítés, határzár –, akkor a kutya nem jönne ide. De még mennyien jönnének ide! Mindig is célország voltunk és vagyunk. Különböző népeknek már másfélezer év óta fáj a foguk a Kárpát-medencére, az egész térség feletti uralomra. A besenyők, a német fejedelmek, a német királyok és császárok, osztrák hercegek, tatárok, törökök, Habsburgok, szlávok, oroszok, szovjetek, románok, szerbek, horvátok mind-mind a magyarok helyére törekedtek, ácsingóztak.
Hogy még mindig miénk az ősi föld egyharmada a folyamatos nyomás, hódítás, cselszövés, pénzügyi manőver ellenére, az köszönhető a magyar vitézségnek, a bátorságnak, a furfangnak, a bölcsességnek, a hitnek és a hazaszeretetnek.
Ezért, aki azt mondja, hogy senkinek nem kell Magyarország (nem kell az Alföld, Békés, Szatmár, a Dunántúl, a Balaton, a Mátra, a Bükk, a Hortobágy, Tokaj, Zemplén és számtalan ősi kultúrát hordozó tájegységünk, hogy nem kellenek a vizeink, az ezer számra földből felbugyogó gyógyforrásaink), az hazudik, az valótlanságokat állít. Ellenkezőleg! Ugrásra készen állnak különböző népek, népcsoportok, politikai-pénzügyi erők, hogy helyünkbe üljenek, hiszen mi sem lenne üdvözítőbb számunkra, ha egy kész országot vehetnének birtokba.
Ha hagynánk!
Nem akartuk, de ezt tették a trianoni békediktátum után. Jól „felszerelt”, közlekedésileg, iparilag modern, kulturálisan felbecsülhetetlen értékű országrészeket kaptak a románok, a csehek, a szlovákok, a szerbek, a horvátok, a szlovének, az osztrákok és később a szovjetek is. A kérdés csak az, hogy aki ilyet állít, hogy nem jönne ide a kutya se, az vajon miért teszi? El akar altatni bennünket, vagy csak egyszerűen hülyének nézi a magyarokat?
Sajnos egyfolytában, éberen kell őrködnünk a még megmaradt hazánk függetlenségéért. A magyarság elleni támadások nem hagytak alább külföldről és belföldről egyaránt. Az igazi mételyt azok okozzák, akik belülről próbálják megosztani és bizonytalanná tenni a magyar társadalmat. Akik szét akarják verni a magyarság önbizalmát, az identitás tudatát.
Ennek számtalan formája van.
Például, amikor a belvárosi értelmiség egy része leminősíti, lenézi honfitársait. Kéri László, az egyik legkérlelhetetlenebb ellendrukkere a jobboldali kormányzásnak –valamikor a Fidesszel együtt gondolkodott –, a 168 órának nemrégiben a többi között azt nyilatkozta, hogy:
A magyar nép a giccseken nőtt fel... a lakosság több mint nyolcvan százaléka nem tud más nyelven beszélni. Így bármit el lehet vele hitetni, főleg azt, hogy a külvilág amúgy is ellenséges a magyarral... Orbán szereti a Ludas-Matyi mitológiát: háromszor verjük vissza az IMF-et vagy Brüsszelt... meg vagyunk győződve a hősök igazságáról, amely hitalapú kulturális kód, a magyar nép ezeken a giccseken nőtt fel.”
Magyarán Kéri hülyének nézi a magyar népet és műveletlennek.
Kérinek giccs Fazekas Mihály Ludas Matyija és feltehetően giccs a hun-magyar legenda és minden, ami nép száján forgott az évszázadok alatt. S azt akarja elhitetni, hogy a külvilág pártpolitikai alapon nem ellenséges Magyarországgal. Az érdekes az, hogy a félig-meddig eszmetársa Spiró György pont az ellenkezőjét állítja ugyanabban a folyóiratban a „buta” népről:
„(…) a hetvenes években egy kiváló ellenzéki barátom arról próbált meggyőzni, hogy csak az értelmiségi tudja, mi van az országban. Azt feleltem: mindenki tudja, a segédmunkás is, legfeljebb nem képes egzakt módon megfogalmazni. Szerintem az értelmiségi tudja a legkevésbé, mi folyik, mert a saját szűkös világában él, és fogalma sem lehet, mi történik azon túl.”
Hát ez az! Addig, amíg ezt a fajta értelmiségit nem érdekli népe sorsa, nem érdekli, hogy mi történik Magyarországgal, nem érdekli az sem, hogy lesz-e több magyar vagy sem, nem érdekli a család, nem törődik azzal sem, hogy a külhoni magyarok egy nemzetet képeznek az anyaországgal, és azon dolgozik, hogy ellepjék hazánkat a migránsok milliói egy hamis szolidaritási eszme alapján, akkor nem kell azon csodálkozni, hogy a véleményüket sokszor számba se veszik. Mert, amit mondanak, már a kutyát sem érdekli.
