Békeparancs

Kilencvennyolc évvel ezelőtt ránk kényszerítették ezt a döntést, ami 1920 június 4-én Magyarországot a háborúban vesztes államok között is a leghátrányosabb helyzetbe hozta. Nem elégszer elismételni, hogy a szomszédos országok javára területileg megcsonkította hazánkat. Horvátországot nem számolva, 282 ezer négyzetkilométer területéből 93 ezer négyzetkilométer területet hagyott meg. A trianoni békeszerződés aláírásával lakossága 18 millióról 7,6 millióra csökkent. Színmagyar lakosságú vidékeket csatoltak el, több mint 3 millió magyar került kisebbségi létbe.

A trianoni döntések Magyarország életképességét és nemzeti létét is veszélybe sodorták.

A második világháborút lezáró békeszerződések – Párizs környéki béke – is kisebb változtatásokkal, de gyakorlatilag a trianoni határokat állították vissza. Máig nincs kibeszélve, feltárva a történelmi Magyarország feldarabolásának igazi története, okai és következménye. 1945 után nem lehetett a gyásznapról beszélni, elhallgattatásra volt ítélve, akkor is a gyűlölet, a magyar kisebbségeket ért megtorlás volt jellemző a Magyarországból meggazdagodott környező országok részéről. A bűnös nemzet fogalma is ekkor fogalmazódott meg a Benes dekrétumokkal vagy a román nemzetiségellenes politikával. Keveset beszélünk arról is, hogy Horthy Miklós kormányzóvá választása után Teleki Pál, Bethlen István, Klebersberg Kunó, Hóman Bálint és sok más magyar politikus egy új országépítésbe kezdett. Újra talpra állították Magyarországot. A tatárjárás pusztítása, a mohácsi vereség kisebb kárt okozott a magyar nemzetnek, mint Trianon. Raffay Ernő történész elsőként foglalkozott behatóan a rendszerváltás idejétől Trianon titkaival. Ugyanis kutatásai bizonyították, hogy a nemzetközi szabadkőművességnek óriási szerepe volt az első világháború kirobbantásában és az azt követő békeszerződések, a világ területének újra felosztásának végrehajtásában.

Ennek vesztese lett az Osztrák-Magyar Monarchia és közvetlenül Magyarország.

A magyar szabadkőműves páholy tagjai – Jászi Oszkár, Lukács György, Kun Béla, Károlyi Mihály és sokan mások– felmérhetetlen károkat okoztak hazánknak, amikor kihasználva gyengeségét szétverték a honvédelmet, megszervezői lettek a patkánylázadásnak (az 1919-es Kommün) és védtelenné tették az országot a földrablók, az előre nyomuló szerbek, csehek és románok előtt.

Súlyos felelősség terheli a páholy tagjait a gyilkos béke ránk erőltetése miatt.

Óhatatlanul előkerül, hogy volt-e más lehetősége Magyarországnak a második világháború előestéjén, mint a revízió? Magyarországot nemcsak az első, de a második világégésbe is berángatták. Ebből nem lehetett jól kijönni. Hiába voltak kiváló diplomatáink, mint például gróf Apponyi Albert, aki több nyelven is tiltakozott az igazságtalan béke ellen, Magyarország durva megcsonkítása előre eldöntött tény volt. Áprily Lajos négysoros verse mindent elmond a legyőzöttek lelkiállapotáról: „Múltunk gonosz volt, életünk pogány,/ rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:/ jó, hogy nem ültem győztes-lakomán/ s hogy egy legázolt néphez tartozom.” Minden nemzetnek vannak árulói, labancai, ahogy sajnos nekünk is. A furcsa, hogy jelentős részük a balliberális oldalról kerül ki. Ez volt 1919-ben, de ez volt 1945 után Rákos Mátyással, Gerő Ernővel, Révai Józseffel az élen, majd 1956 után a megtorlás levezénylőivel és végrehajtóival, Kádár János, Apró Antal vezetésével. A rendszerváltás után azt hittük, hogy vége van az árulásnak. Azt hittük vége van a kommunista trükköknek, az átváltozásoknak, a csalásoknak: a Magyar Kommunista Pártból (MKP) Magyar Dolgozók Pártja, az MDP-ből Magyar Szocialista Munkáspárt, majd az MSZMP-ből Magyar Szocialista Párt lett.

Sajnos tévedtünk.

Nemzet idegenkedésük, nemzetgyűlöletük megmaradt. A választásokon csúnyán leszerepelt MSZP, a baloldal emblematikus pártja újabb névváltozáson töri a fejét. Pedig ők ugyanazok. Ugyanúgy árulják nemzetünket, mint elődeik. A szocialisták és szabaddemokraták 2002. december 1-én a Kempinski Hotelben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád államfő pezsgővel koccintottak Adrian Nastase román miniszterelnökkel Erdély elcsatolásának évfordulóján. Nem szép? Magyar emberek ünnepelték Erdély elvesztését, Magyarország feldarabolását. Soros György és szervezetei, a globalizációs világ támogatói éppen a nemzetállamok felszámolásán mesterkednek. A célkeresztben megint Magyarország áll, készítenék elő a harmadik Trianont a migrációs politikájukkal, a népvándorlás támogatásával. Magyar segítőik érdekes módon a balliberálisok az MSZP-vel, az LMP-vel és a DK-val az élen.

Nyíltan bevándorlás pártiak, a Soros-féle nyílt társadalom hívei.

Mindezt akkor teszik, amikor egyre világosabban látszik, hogy a globalizációs trend visszafordulóban van. Elég csak az olasz választásokra, a kormányalakításra gondolni, de az osztrák, a cseh, a lengyel, a szlovák nemzetállami politika, sőt a jelenlegi egyesült államokbeli vezetés is elutasítja nemzetük etnikai fellazítását. A jobboldali, keresztény előretörés Európát a jól megszokott civilizációs mederben akarja tartani. Nem beszélve a Fidesz-KDNP kétharmados győzelméről. Világosan lehet látni, hogy ez a kormány nem enged a külföldi nyomásnak, nem akar egy harmadik Trianont. Egyébként is, 1920 óta már nem azok az államok vesznek körül bennünket, mint azt annak idején megszabták. Határaink sem a régiek. Összeomlott a Szovjetunió, Jugoszlávia, megszűnt Csehszlovákia és Románia sem a régi. Ennek a magyar kormánynak nem a revízió az érdeke, hanem egy olyan szövetségi, szomszédsági politika kiépítése, amely a barátságon, egymás támogatásán alapul.

Ezt jelzi a Visegrádi 4-ek együttműködése. S ennek élharcosa az erős Magyarország.

Még egyszer nem húzhatnak be a csőbe, beláthatatlan kalandokba. Valahol erről szól a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a nemzeti összetartozás. Az emlékezés mellett, erről is szól ez a nap.