Pesti Srácok

Bajban az olasz miniszterelnök, ezért a visegrádi országokon verné el a port

null

Megint a közép-kelet-európai országokkal izmozott Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki komoly pénzügyi gondokkal küzd saját országában. Ezt leplezendő beszólt Magyarországnak, Csehországnak és Szlovákiának, mert nem segítenek a migránsok befogadásában. A magyar külügyminiszter úgy reagált, hogy a migrációs nyomás részben éppen azért ilyen nagy, mert az olaszok nem tartják be a schengeni szabályokat.

Sajtóbeszámolók szerint az olasz miniszterelnök úgy fogalmazott a Rai1 közszolgálati tévé politikai talkshow-jában:

Emlékeztetett, hogy Róma nettó befizetőként évi 20 milliárd euróval finanszírozza az EU-t, és ebből Olaszország 12 milliárdot kap vissza.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Renzi. Megjegyezte, hogy szeretné, ha ebben a kérdésben Olaszországban egyetértés lenne a kormány és az ellenzék között, és „együtt mondanánk ezeknek az országoknak, hogy az eddigi finanszírozási mechanizmusnak vége”.

Pénzügyi gondok állnak Renzi dühöngése mögött

Azon dühödött be Matteo Renzi, hogy Brüsszel kedden figyelmeztető levelet küldött az olasz kormánynak, mert nem tartotta be az államháztartási hiány 2017-es évre előirányzott mértéket. A kormányfő erre azt mondta, Európa „jobban teszi, ha a szája jártatása helyett a pénztárcáját nyitja meg”, mivel Olaszország tiszteletben tartja a költségvetési szabályokat.

– kérdezte az olasz miniszterelnök.

Renzi egyébként úgy vélte, Itália jelenleg még képes kezelni a partjaira érkező migrációs áradatot abban reménykedve, hogy a téli hónapokban már nem sokan jönnek. Ugyanakkor kijelentette, hogy az EU-nak legfeljebb hat hónapja maradt a válság megoldására, mivel Olaszország nem bír ki még egy, a mostanihoz hasonló évet. Korábban Pier Carlo Padoan olasz pénzügyminiszter fogalmazott úgy, hogy az EU-nak választania kell a migránsokat befogadó Olaszország és a falakat emelő „magyar út” között.

Az olaszok nem teljesítik schengeni kötelezettségeiket

Matteo Renzi a közös szabályokat betartó közép-európai országokat támadja, miközben Olaszország nem teljesíti a kötelezettségeket, amelyek a schengeni tagságából adódnak. Ha betartaná a közös szabályokat, jóval kisebb bevándorlási nyomás hárulna az Európai Unióra – mutatott rá Szijjártó Péter külügyminiszter, aki szerint az olasz miniszterelnök teljesen félreérti a helyzetet.

Az európai uniós források ugyanis járnak a közép-európai országoknak, azokat európai jogszabályok garantálják – magyarázta. Hozzátette: a közép-európai országok európai uniós csatlakozássukkal megnyitották piacaikat a nyugat-európai, köztük az olasz vállalatok előtt, amelyek komoly profitra tettek szert ezen a piacokon.

MTI

Ajánljuk még