
Hosszabb időre stabil határőrizeti rendszert kell kialakítani, ezért a kormány foglalkozik azzal, hogy milyen változtatásokat hajtson végre – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 szerda esti műsorában. Bakondi György közölte: fontolgatják, milyen módosítások legyenek a határt védők számában, valamint a határőrizet módszertanában. Arról is egyeztetnek, miként lehetne jobban bevonni a polgárőrséget – tette hozzá.
A kormány hosszú távú stabil határőrizeti rendszer kiépítésére törekszik – jelentette ki Bakondi György, megjegyezve: az illegális bevándorlás belátható időn belül nem szűnik meg. A főtanácsadó közölte, hogy idén már 9500 migránst fogtak el, míg tavaly ugyanebben az időszakban csupán 6100-at, vagyis növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában. Mindeközben az embercsempészek egyre agresszívabbak – tette hozzá.
Egyre agresszívabb migránsok
Mint portálunk is beszámolt róla a police.hu alapján, a héten fadarabokkal és kövekkel dobálta meg a rendőröket egy migráns a Bács-Kiskun megyei Kunbaján. Az egyenruhások pajzsaikkal hárították a támadást. Senki sem sérült meg az eset során, de egy eldobott kő kárt okozott a rendőrautó tetejében. A rendőrség hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tesz az illetékes ügyészségen.
Nem ez az első eset, január közepén szintén kövekkel próbálták megsebesíteni a rendőröket. Erről a Magyarország Kormánya Facebook-oldal töltött fel videót ahol jól látható,a migránscsoport köveket dobál át a határkerítésen. Az incidens során egy rendőrautó karosszériaeleme megsérült, valamint a szélvédője is berepedt, személyi sérülés nem történt.
Forrás: híradó; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Bukohill
2022-01-28 at 15:09
Az a helyzet, hogy már évekkel ezelőtt volt Európában olyan ország, amely fegyverrel védte meg magát a szennyes áradattól.
Bulgária. Habozás nélkül lőttek. Szóljon, aki látta őket azóta kukoricán térdepelni.
ViAM
2022-01-28 at 08:43
Jól van “gyerek”! Egy szerencséd van, hogy vizslád van… A szófosásodból pedig annyi elég lett volna, hogy “Nógrádi sem meri megmondani…” Mondjuk ez nem merészség kérdése, de neked ezt jobban kellene tudni.
benzoli
2022-01-27 at 14:45
Semmittevesell lehet valasztasokat is vesziteni. Az allando lepesvesztes osszeadodik. Mint a hogolyo lavina.
Orientál
2022-01-27 at 14:38
Szerintem igénybe kell venni a katonai erőket és a felderítő egységeket is a honvédelemtől ,munkájukat az országhatár mentén és beljebb egyben jóval is beljebb is az országhatártól ki kellene terjeszteni működésüket ,felfegyverezve védőmellénnyel a civileket is el kellene látni.
ViAM
2022-01-27 at 13:34
Csakhogy nem csodálkozom, mert nincs min. Az, hogy “szegény” határunkat védőknek így kell küszködni, annak nyilván megvan az oka, hogy miért nincs tűzparancs. Nem nehéz rájönni, mint ahogy arra sem, miért jönnek egyre többen. A cél egyértelmű.
A mai helyzetben egyetlen lövés elindíthatná azon lavinát, amit egyesek nagyon szeretnének, Magyarországra kenni.
A jelenlegi politikai helyzetből igen nehéz lesz nyugvópontra jutni, hogy tekintve az USA hozzánk is telepítene katonáiból, miközben Putyin azt kéri, lépjünk ki a NATO-ból. Ugye még nagy vonalakban sem kell tovább sorolni az okokat?!
Bukohill
2022-01-27 at 12:56
Fegyverrel.
ViAM-nak természetesen jogában áll csodálkozni azon, hogy az emberek nem tapossák egymást azért a lehetőségért, hogy fegyvertelenül nézzenek szembe a barbár hordákkal.
Namond
2022-01-27 at 11:57
Ez a Bakondi szöveg semmit nem jelent.
Ez, egyszerű propaganda ez elégedetlenkedő kormánypárti szavazók megnyugtatására.
És rohadt mellébeszélés.
Méghogy a fegyvertelen és csak rendőri jelenlét mellett intézkedésre jogosult polgárőrök bevonása?
Nevetséges.
A határsértők okozta folyamatos problémát semmiféle szervezeti, módszertani átalakítás nem oldja meg.
A megoldás kizárólag az elrettentés.
Aki ezt nem érti, az nehézfejű, gyáva vagy mozdulni is lusta kormányzati döntéshozó.
Nincs a kormányban egy bátor, nemzetközi porondon is vitaképes bátor, harcos (nem harciaskodó, arcoskodó) partra szálló?
accept
2022-01-27 at 11:52
SolariS 🖓
➡⚫naiv tudatlan ostoba
➡atv-ellenzéki➡balkàn birka!✔
➡Takarodj a vàgóhídra✔
➡Kretén fingod nincs a realitàs és
a valö világrol!
Karcsi bácsi
2022-01-27 at 10:55
Nem értem miért nem járunk az EU kedvében ? Pénzt nem adnak a határőrizethez, ragaszkodnak a betelepítéshez akkor meg miért nem küldjük őket egyenesen tova Brüsszelbe.???
ViAM
2022-01-27 at 10:13
Naprózsa
2022-01-27 at 10:07
Ön eszembe sem jutott “kedves Naprózsa”!
Naprózsa
2022-01-27 at 10:07
Kedves ViAM!
Nincs harag, de azért megfontoltabban is nyilatkozhatott volna rólunk “nagypofájú szóban lövöldözgetőkről”. Mi legtöbben már kinőttünk kétszer-háromszor is a katonakorból, és ha megjelennénk a sorozáson, valami olyan mosollyal fogadnának a toborzók, hogy mit akar itt ez a nyanya, meg vénember, még a remegő kezében tartott puska végéig se látna el…stb.
De mi még olyan korban nőttünk fel amikor a fiúknak 2 évig tanítottak fegyverforgatást, és lőparancs volt érvényben határon meg akár őrségben is, minket lányokat is a középiskolás és egyetemi fiú társainkkal meg “Honvédelmi ismeretek” keretében minden évben vittek kötelező lőgyakorlatra. Úgyhogy mi aztán nem csak szóban lövöldöztünk.
Épp elég baj, hogy nálunk és szerte Európában olyan nyüzüge, gyáva világ tört ki, hogy már 6. éve egyetlen határőr férfi sem mert lőni, nem merte agyonütni a lányát megerőszakolókat, mert jobban fél a Soros jogászmaffiájától meg a megszégyenítéstől mint azoktól akik nyíltan mindnyájunk – amennyiben nem fogadjuk el rabszolga-kafír státuszukat – megölésére érkeznek.
Én nyugdíja özvegyasszonyként is elvállalok heti egy napi tényleges határjárőrözést…
…egyetlen felvétellel: ha kapok fegyvert, és belevaló lőszert is eleget, és rövidesen fiatal, életerős férfiaknak nem kell világszégyenére senki behatoló bűnözőt kísérgetni, az szent.
ViAM
2022-01-27 at 09:26
A civilként 8-10 órás főállásban dolgozó polgárőrök csak szabadidejükben tudják teljesíteni nem kevés feladatukat több, rájuk bízott faluban. Jogkör hiányában szerény eredménnyel.
Ha még őket is kiveszik, romolhat a közbiztonság.
Ám ezek szerint a nagy pofájú, szóban lövöldözgetők nem igyekeznek határvédő szolgálatra, mint ahogy az már többször felhívásként megjelent, elengedve a fülük mellett.
Lajos
2022-01-27 at 09:20
Meg kellene várni esetleg, amíg nem csak az autó sérül meg, v. amíg lőnek a határőrökre. Akkor az uniós meg Amnesztis elveknek megfelelően szépen felszólítani az orkokat, hogy ugyan hagyják már abba mert ez nem finom emberhez illő cselekedet!
na4
2022-01-27 at 09:15
Egyszerű: vízágyú, könnygáz, sokkoló, gumilövedék, több tank, páncélautó, helikopter és drón, magasabb, erősebb kerítés/fal, több, jól fizetett katona.
Királytigris
2022-01-27 at 09:12
Akkor lenne hatékony a határvédelem, ha a behatolók száma csökkenne. Ennek pont az ellenkezőjét tapsztaljuk, a behatolók száma folyamatosan növekszik. Tehát a határvédelem impotencát mutat.
Valami nagyobb hatékonyságú védelemre lenne szükség, ami elrettentő erővel bír a migránsok irányába!
Locksmith
2022-01-27 at 08:35
Solaris2022-01-27 at 08:11
El tudom képzelni, hogy azért hogy gratulálnál, ha egy szétvert pofával elrettentett embercsempész a Helsinki Bizottságod segedelmével beperelné a magyar államot és megítélne neki a kedvenc strasbourgi bíróságod vagy fél milliárd kártérítést. Ja, nem? Vagy, ha gumilövedékkel megsorozott migránsok szemműtétjét kéne a közös kasszából finanszírozni, makizajod indiai repülőjegyével? Ja, nem?
Egyébként is gratulálhatsz az olaszoknak is, meg a görögöknek is, de leginkább az EU-nak, ők ugyanis már teljesen elrettentették az embercsempészeket! JA, NEM? Gratulálhatsz a németeknek is. Ők már sikeresen visszatoloncolták az összes jogosulatlanul náluk lévőt. Ja, nem?
A migránsok miatt rettegőkön meg gúnyolódj csak nyugodtan. Javaslom költözz Ásotthalom környékére és onnan szösszengess ilyen bátrakat, de csak azután, ha éjszakánként letörölted az inadról a fost. JA, IGEN.
UFF
Lacus
2022-01-27 at 08:19
Egyetértve László54 el Bakondi egy igen gyenge láncszem, aki nyomja az adatokat miközben nem jön rá, miért is lettek egyre többen és miért is egyre erőszakosabbak. Nem oda való! Ide Dobó Istvánok kellenek, akik mernek lépni ha kell, legalább gumilövedékkel rájuk lövetni miközben jelezni a szomszédnak, bocsi de a területetetkről jön a támadás szüntessétek meg az ezt kiváltó állapotot!!!!!!!!!!! Ezek mint sok hasonló nép sokszor csak az erőszakból ért ha kemény választ adnak az erőszakosságukra! Előre jelezni mi vár rájuk záros határidőn belül és csodát fognak látni mert elmenekül másfelé a betolakodó horda!
Solaris
2022-01-27 at 08:12
embercsempészeket…
Solaris
2022-01-27 at 08:11
Gratulálunk, hogy sikerült elrettenteni az embervsempészeket.
Ja nem.
Gratulálunk a hazájukba visszatoloncolt tömegekért.
Ja nem.
Gratulálunk a rettegtetést kiszolgáló propagandagépezetben eltöltött csavar szerepéhez.Jó, legyen hajtókar.
Ja igen.
khm
2022-01-27 at 08:08
Fel kell állítani a határőrséget újra.
László54
2022-01-27 at 07:32
Mi ez a szarakodás történjen végre határozott intézkedés!!Bakondi elvtársat leváltani,fiatal vezetőt a helyére!!A felvételeken is látható söpredéket hazánk területére beengedni,itt hülyére verni (ez lenne a legnagyobb reklám a többi csőcselék el rettentésére)örökre el húznának a p…..a!!!
Naprózsa
2022-01-27 at 06:47
Lőparancs, lőparancs, lőparancs, lőparancs, lőparancs…!!!!!!
A kerítésre meg kiakasztani fémtáblákat egyértelműen jelezve, hogy vége a gyereknapoknak, ha bejössz, lelövünk!
Esetleg katonai disznócsordákat is lehetne legeltetni, tereltetni, hogy még haszon is lehessen ha már parlagon kellett hagyni többszáz négyzetkilométer magyar termőföldet is ezek miatt…