
A magyar határon jelentős a határsértők okozta nyomás: 2015 óta idén a legmagasabb az elfogott határsértők száma, továbbá körülbelül 1200 ember ellen indítottak embercsempészés miatt eljárást – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán szerdán.
Bakondi György hangsúlyozta: mindezek miatt szükség van a magyar rendőrök és katonák példás helytállására a határon.
Továbbá szükség van a jogi határzárra és arra a költségvetési forrásra, amely a rendszer működtetéséhez kell
– fűzte hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 2015 óta Magyarország segítséget nyújt a határaitól távolabb védekezőknek is. Példaként említette Észak-Macedóniát és Szlovéniát, ahová rendőröket küldenek, hogy segítsék a határőrizet megszilárdítását.
A román hatóságokkal első osztályú a határ menti együttműködés
– jelezte. Bakondi György szólt arról is, hogy Európa szempontjából Törökország kulcsfontosságú biztonsági tényező; az ország a szír és az iráni határon is falat épített azért, hogy akadályozza a tömeges átjutást; Törökországban több százezer afgán tartózkodik.
Rendkívül fontos Európa szempontjából a török partneri kapcsolat
– mondta. Az Alkotmánybíróságnak a magyar migrációs politikát érintő döntése kapcsán kijelentette, hogy a kormány nem tud és nem is akar azon a határőrizeti rendszeren változtatni, amely 2015 óta példásan szolgálja a magyar és az európai emberek biztonságát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Orientál
2021-12-23 at 11:57
Szívesen azt olvasnám hogy a szegedi Botkánál és Karácsonyéknál ,Gyurcsányéknál ,Márki-Zayéknál ,Cseh Katalinéknál az összes ellenzéki elvtársaiknál nagy a migránsaik tülekedésük.
benzoli
2021-12-23 at 09:32
Hihetetlen. Hogy mik vannak. Evente 56 szor.
úgyahogyvan
2021-12-23 at 02:25
magyarország és európa ellen ugyan nem hivatalos amerikai,nem amerikai állami,de
amerikai rasszista agresszió folyik-ami folytatása/továbbfejlesztése nyugat-európa 1945-ös elfoglalása-mint szintén rasszista agressziónak!(az agresszorokat amerikai magánszemélyek és szervezetek/hálózatok pénzelik)
moliere
2021-12-23 at 00:38
A múltkor nagy volt a büszkélkedés, hogy a buta mazeppa buta plakátkampányán szereplő buta adatokkal szemben milyenek a valós bevándorlási adatok.
Még azt is (nyilván büszkén) lehozta a kormánysajtó, hogy 1200 osztrák állampolgár telepedett le nálunk, hiszen nagyon nyilvánvalóan náluk már elviselhetetlen az élet, nálunk meg csodálatos. 🙂
Nekem már csak egy kérdésem van a kávé mellé: ebből az 1200 osztrákból hány a mohamedán? Mert tudom, hogy a soproni járásban minimum több száz. Van valami terve a kormánynak? Egyáltalán értesült róla a helyi képviselőtől, hogy Bécs immár magyar területen szuburbanizálódik, kiemelten a mohamedán török prolik révén? Kihaló falvainkat már nem csak az eltűnés, és az elcigányosodás fenyegeti, hanem az iszlamizálódás is. Lehet utánanézni!