Pesti Srácok

Befejeződtek az Északi Áramlat-2 első vezetékének csőfektetési munkálatai

null

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében jelentette be, hogy befejeződtek az Északi Áramlat-2 első vezetékének csőfektetési munkálatai. Az orosz elnök szerint nem csak orosz, de német oldalról is odaért a cső a vezetékhez, mint mondta: fel kell emelni és össze kell hegeszteni őket, de maga a fektetés befejeződött.

A héten befejezték és gázzal töltötték fel a vezeték orosz szakaszát Szlavjakanszkaja kompresszorállomásig, a Gazprom így felkészült az Északi Áramlat-2 feltöltésére is. Putyin közölte, hogy a második vezeték fektetése még folyik.

– hangoztatta Putyin. Az Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós projekt, amelynek keretében két új, összesen évi ötvenötmilliárd köbméter – a már meglévő vezetékpárral azonos – szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat-1. Nyomvonala az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig tart, hossza mintegy 1200 kilométer. Pénteki beszédében Putyin egyebek mellett azt mondta, hogy az orosz gazdaság kezd visszatérni a járvány előtti szintre. Az orosz GDP tavaly három százalékkal csökkent. Azt is közölte, hogy utasította az orosz hatóságokat: készítsék elő annak feltételeit, hogy külföldi állampolgárok térítés ellenében beoltathassák magukat a COVID-19 ellen Oroszországban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jens Büttner

Ajánljuk még