Pesti Srácok

Belehalt a koronavírusba a szerb ortodox egyház feje

Belehalt a koronavírusba a szerb ortodox egyház feje

Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Irinej pátriárka, a szerb ortodox egyház feje – erősítették meg hírt orvosai a belgrádi sajtónak pénteken. Az egyházfő halálhírét már egy nappal korábban is több szerb médium megírta, majd visszavonta. A 90 éves egyházfőt november 5-én szállították kórházba. Állapota szerdáig stabilnak volt mondható, a múlt éjszaka során azonban sokat romlott.

Irinej pátriárka november elsején részt vett a montenegrói ortodox egyházfő, Amfilohije temetésén, aki a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele. Amfilohijét nyitott koporsóban ravatalozták fel, a hívek a homlokát és a kezét csókolgatták kegyeletük lerovásának részeként. A gyászszertartáson, amelyen több ezren vettek részt, szinte senki nem viselt maszkot, és a kötelező távolságot sem tartották be.

A 12 milliós szerb ortodox egyház legtöbb tagja Szerbiában, Montenegróban és Boszniában él.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sóki Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.