Benyújtom a számlát

A vasárnapi választás – a magunkfajták megelégedésére – a nemzeti oldal kiütéses győzelmével zárult. Ami egyet jelent a balliberálisok megsemmisítő vereségével. A Fidesz-KDNP hívei számítottak ugyan a győzelemre, de annak mértéke mégiscsak meglepte mind a szavazópolgárokat, mind a jobboldali politikusokat. Nemkülönben a baloldalt. Amiként a közvéleménykutatókat is.  Hozzáértők – politológusok, elemzők, publicisták, s egyébb válogatott cigánylegények – azóta is azon fáradoznak, hogy megmagyarázzák, értelmezzék a választási eredményeket. S lehetőleg helytálló konklúziókat vonjanak le a jövőt illetően. Bízzuk rájuk e feladatot.      

Közhelynek számít: a politikában mindennek – gesztusnak, ígéretnek,  kötelezettség-vállalásnak – ára van. Parlamentáris demokráciákban a politika egyfajta társadalmi szerződésen alapul. A szerződő felek pedig – politikum és köznép, másként: képviselők és képviseltek, vagy ha úgy tetszik: vezetők és vezetettek, olykor megvezetettek – egymással szimbiózisban élnek. Ami nem jó, nem rossz, hanem pusztán tény. Nos, a Fidesz-KDNP által képviselt politikai közösséghez tartozó, nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket valló határon túli, kisebbségi helyzetben élő, „nemzetáruló” – mármint nem az RMDSZ-re szavazó – magyarként bennem is megfogalmazódik az elvárás. Másként: magam is benyújtom a számlát.

Miről is lenne szó? Alig egy hete történt, az akkor még ellenzéki miniszterelnök-jelölt, ma már bukott politikus  Márki-Zay Péter marosvásárhelyi látogatása után, hogy a veszettül liberális Parászka Boróka házának közelében, egy illegális szemétlerakat területén megtalálták az óvatosan megperzselt szavazólapokat. Amire aztán – nyilván választási csalásra hivatkozva – rögtön az összes határon túlról érkező szavazat megsemmisítését követelték. Márki-Zaytól Újhelyiig, a Telexes Dull Szabolcstól – akik rejtélyes módon már február 1-jén megírták azt, ami csak március végén következett be – Parászkáig sokan bekapcsolódtak a hisztériakeltő kórusba.

Mindannyian láttuk a Fidesz-KDNP eredményváróján Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt,  amint párttársai körében örömködik a nemzeti oldal győzelmén. Vajon mennyire lehetett őszinte ez az öröm? Könnyen kideríthető. Ezért azt várom az erdélyi valóságot kiválóan ismerő Potápi nemzetpolitikáért felelős államtitkártól, de akár Semjén miniszterelnök-helyettestől is, hogy végre rákérdezzenek Kelemen Hunorra: meddig folytatja a politikai kétszínűséget? Mire gondolok? Hát arra, hogy szó nélkül tűri – a színfalak mögött esetleg még bátorítja is –, hogy elfogult balliberális alakok, közintézmények alkalmazottaiként, sőt vezetőiként évek óta Orbán Viktort diktátorozzák, miközben balliberális szennyel mérgezik az erdélyi magyar emberek lelkét.

Neveket most nem sorolok, aki valamelyest ismeri az itteni valóságot, az tudhatja, kikre gondolok.