Pesti Srácok

Biden szellemi és mentális állapotát is bírálták nyugalmazott katonai vezetők

Biden szellemi és mentális állapotát is bírálták nyugalmazott katonai vezetők

Több mint 120 nyugalmazott amerikai katonai vezető, tábornokok és admirálisok nyílt levélben kérdőjelezték meg a 2020-as elnökválasztás tisztaságát és Joe Biden amerikai elnök mentális egészségét – jelentette az amerikai sajtó.

A 124 korábbi katonai vezető által aláírt és a Flag Officers 4 America nevű szervezet által még kedden a Business Insider című hírportálon közzétett – de az amerikai sajtó érdeklődését csak csütörtökön felkeltő – nyílt levélben azt írják:

Mint fogalmaznak:

PestiSracok facebook image

A Flag Officers 4 America nevű szervezet honlapján, bemutatkozásában azt írja, hogy „nyugalmazott katonai vezetők vagyunk, akik ígéretet tettek arra, hogy támogatják és megvédik az Egyesült Államok alkotmányát minden külföldi és belföldi ellenséggel szemben”. Mint írják: bár már visszavonultak az aktív szolgálattól, de kötelességüknek érzik, hogy tartsák magukat esküjükhöz, amely szerint mindent megtesznek, amire ma is képesek, hogy megvédjék a nemzetet a szabadságát fenyegető veszélyektől. A levél aláírói szintén megkérdőjelezték Joe Biden alkalmasságát az elnöki posztra. Úgy fogalmaznak:

A 2020-as választási kampány során Donald Trump volt elnök rendszeresen kétségbe vonta Biden egészségi állapotát és kormányzásra való alkalmasságát. „Álmos Joe-nak” nevezte a jelenlegi elnököt, és 2020 márciusában azt mondta, hogy „valami történt” Biden szellemi képességeivel.

Forrás: MTI; Fotó: Guardian (videó-képernyőfelvétel)

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.