Ahhoz képest, hogy a demokraták egy jelentős része hisztérikus rohamok közepette buzdított a Joe Biden melletti szavazásra (majd ugyanilyen lelkesen álltak ki az éppen aktuálisan legjobb jelöltnek vélt Kamala Harris mellett), valójában az amerikai társadalom, és benne a demokraták is nagyon gyenge elnöknek tartják Sleepy Joe-t. A Gallup közvélemény-kutató minap közzétett felmérésében az amerikai felnőttek mindössze 6 százaléka válaszolt úgy, hogy a történelem „kiváló” elnökként fog emlékezni Bidenre, 13 százalékuk pedig úgy vélte, hogy örökségét „átlagon felülinek” fogják tekinteni – számolt be a Magyar Nemzet.
Az amerikaiak 37 százaléka ugyanakkor arra számít, hogy Bidenre „átlag alatti” elnökként tekintenek majd, míg 17 százalékuk jelezte, hogy a 82 éves elnökre „gyenge” amerikai vezetőként fognak emlékezni – hívta fel rá a figyelmet a New York Post amerikai hírportál. A felmérésben részt vevők 26 százaléka szerint Biden csupán „átlagos” elnökként fog bevonulni a történelembe.
Bidennél csak Richard Nixon volt elnöknek – aki a Watergate-botrány idején a vád alá helyezés veszélye miatt lemondott hivataláról – volt rosszabb a megítélése, mint Bidené.
Biden értékelése még akkor is gyenge volt, ha csak a demokraták válaszait vették figyelembe. A demokraták többsége (54%) szerint az elnökre „átlagos” és „gyenge” között emlékeznek majd, míg 44 százalékuk szerint öröksége „átlagon felüli” és „kiemelkedő” között lesz.
A demokraták kevésbé lelkesek Biden elnökségétől, mint más közelmúltbeli demokrata elnökök kapcsán, és Biden az egyetlen közelmúltbeli demokrata elnök, akinek jelenleg nettó negatív az értékelése a függetlenek körében
– közölte a közvélemény-kutató.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI/EPA pool/Michael Reynolds
Sanyáta
2025-01-09 at 16:40
Biden a legszarabb és leghülyébb elnök volt!!! Miért vállalta ezt a szerepet? Paprika jancsit csinált magából!!!
Talpra magyar!
2025-01-09 at 11:44
Azzal hogy a milliárdos Rothschildék Rockefellerék Sorosék …. súlyos szenilis beteg Binent rakták elnöki posztba és helyettesévé az alkoholista Kamala Harrist ezzel is megmutatták hogy a választópolgárok ellem cselekedne és egyben az ellenségeik. – Mint Magyarországon az alkoholista Gyurcsány után nyakunkra akarják hozni a szintén alkoholista M. Pétert.
primitiv "2025-01-09 at 10:11"
2025-01-09 at 11:17
Méltányos Mari
2025-01-09 at 10:11
PRIMITIV ! Buta bunkó tahó tapló drogos IQ hulla !
Biden féreg !
2025-01-09 at 11:12
1) Biden aktiv szervezö és támogatója volt (már 2011-2014 a kijevi Bandera ukran náciknak és a euromajdan kormány puccsnak!
2) A Rebublikános Mc Cain szenátorral és Nulandal közösen !
3) Mc Cain usa napalmbombázó navy pilota vietámban ! Mázlista mivel lelöték de a fogságból egy fogolycsere keretében elengedték!
Usa hős lett és szenator szoros családi kapcsolatok a Soros családdal!
4)Biden Hivatalba lépés: 2021. január 20. három héttel a beiktatása után kiadta a soros GAYROPA brüsszelnek csicskáknak a parancsot:
5) “Kinát és az oroszokat meg kell büntetni ” Ez az akkori Covid Vakcina híány közepében (kinai és orosz már volt) Ezért nem kaptak EU engedélyt és Leyen már akkor az EU nevében megrendelte a BioNTech (német)/Usa Pfizer vakcinákat !
Igy a több Milliardos vakcina profit német-usa kézben maradt!
6) “Kinát és az oroszokat meg kell büntetni ”
7)Ez a Biden parancs az EU cselédeknek már egyévvel elöbb mint a ( 2022. február) , amikor Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen.
8) Ezt követte a német NORD2 gaz vezeték EU engedély üzembehelyezés tiltása illetve kösöbb a robbantása !
9)Büntetetés nélküli terrorista cselekmény
10)Az USA demokraták soros pénzekböl kampányoltak és a soros- GAYROPA EU-is hemzseg a Soros buzi Globális terrorista szekta zsoldosok katonáktól
Méltányos Mari
2025-01-09 at 10:11
Biden remek elnök volt. Rendbehozta és növekedési pályára állította a gazdaságot a trumpi mélyrepülés után, kovid-támogatást adott a rászorulóknak, kiterjesztette az egészségügyi ellátást, felszámolta az erőszakos utcai demonstrációkat, fokozta az USA klímapolitikai erőfeszítéseit, és háborúba sem keveredett, mint korábban Bush vagy Trump. Ha ez nem volt jó az amerikaiaknak, akkor megérdemlik a balsorsukat.
Piroska
2025-01-09 at 08:32
Megoldás: nem kell egy szenilis vén embert választáson elindítani, mert még megválasztják,aztán jönnek a problémák és a hatalmas bukta.
lecsó
2025-01-09 at 07:44
na42025-01-09 at 06:58
Sztem Pressmantól kérdezd meg! Az biztos tudja, hiszen ő nevezte ki.
De Biden vajon tudja-e még, hogy ki az a David Pressman?
na4
2025-01-09 at 06:58
Ki ez a Biden?😲