
A bírói korrupció nem csak a városi legendákban létezik: két komoly ügyben talált erre bizonyítékot a Debreceni Törvényszék. Egyiküket vesztegetés miatt ítélték hét évre, a másik tíz évet, miután első fokon vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében találták bűnösnek – írja mai cikkében a hvg.hu.
Előzetes letartóztatásban töltötte a múlt hétvégét egy még aktív címzetes törvényszéki bíró. Történt ugyanis, hogy a Nyíregyházi Törvényszék felszámoló bírájának, Kántorné Juhász Juditnak a felfüggesztését az akkor hatályos szabályok szerint csak az után kezdeményezte a bíróság elnöke, hogy a Debreceni Törvényszék tíz napja vesztegetés miatt hétévi börtönbüntetésre ítélte, és a szabadságvesztés mértékére tekintettel ott helyben döntöttek az előzetes letartóztatásáról is. A bírói tisztségéből azonban csak hétfőn függesztették fel – írja a hírportál.
Debrecenben nem ez volt az egyetlen bíróbotlási per tárgyalása: az előző ítélet másnapján újabb, ezúttal szegedi bíró kezén kattant bilincs. A Szegedi Törvényszék büntetőbíráját, Németh Norbertet is csak azt követően tartóztatták le, hogy szabadságvesztésre ítélték, 10 évre. Ő legalább már nem ítélkezett, mivel a szolgálati bíróság már 2012-ben felfüggesztette a tisztségéből.
A felszámolási ügyekkel foglalkozó Kántorné ellen – aki húszéves bírói munkája alapján tavaly január első napjától viselheti a törvény által automatikusan megítélt címzetes táblabíró címet – még 2009-ben titkos lehallgatás és a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése nyomán indult nyomozás. Ám meglehetősen ügyetlenül: a lehallgatási jegyzőkönyveket nem használhatta bizonyítékként a bíróság, mivel azt nem bűnüldözési céllal folytatták le, ráadásul a feljelentést is megkésve, az utolsó, 2009. május 1-jei lehallgatást követően csaknem három hónappal tették.
A vádhatóság szerencséjére azonban a vádlottak és a tanúk többet is elismertek a lehallgatási anyag írott változatában szereplő beszélgetések közül, ezek alapján találta bizonyítottnak a Debreceni Törvényszék, hogy Kántorné 2008–2009-ben különböző ellenszolgáltatások fejében kivételezett egy felszámoló céggel Nyíregyházán. A bírónőt – aki fellebbezett az ügyben – most fontosabb ügyekben intézkedő, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében találták bűnösnek.
A másik említett ügy vádlottja, Németh Norbert a Csongrád Megyei Bíróságon volt tanácselnök, később a büntető ügyszak csoportvezető bírája, 2011-ben pedig néhány hónapig a büntetőkollégium megbízott vezetője is volt. Korrupciós bűncselekmények miatt 2011 karácsonyán vették őrizetbe, azóta nem is tárgyalhatott. Némethet első fokon vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében találták bűnösnek, amiért 10 év börtönbüntetést kapott és 8-8 évre eltiltották a közügyektől és a jogi foglalkozás gyakorlásától.
A Debreceni Törvényszék Bakó József vezette tanácsa bizonyítottnak látta, hogy Németh 2009–2011 között elfogadta barátja, egy szegedi sztárügyvéd, Krajkó Zoltán ajánlatát, és esetenként 300–500 ezer forintért „kedvező” döntéseket hozott annak védencei számára. Csoportvezető bíróként, tanácselnökként házi őrizetre vagy lakhelyelhagyási tilalomra változtatott másodfokon előzetes letartóztatást, s volt, hogy végrehajtandó szabadságvesztést felfüggesztettre, vagy éppen felfüggesztett szabadságvesztést pénzbüntetésre mérsékelt. Előfordult az is, hogy ítélkezési szünetben „szembeötlő sietséggel” helyezett hatályon kívül ítéletet, és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot.
Az eljárás kezdetén még gyanúsított volt az ügyvéd is, ám ellene már csak közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat, s bár az ügyfeleket ő hajtotta fel, csupán tanúként szerepelt a bírósági eljárásban.
A teljes cikk itt elolvasható.
Fotó: Paraméter
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:26
Anatole Hongrois
VASÁRNAP, MÁJUS 4, 2014 @ 8:31 DE.
Dohányon vett bírók?
Posted on 2014/01/03 by Nifadmin
Voltam már életemben – mint minden ember – olyan helyzetben, hogy szerettem volna a velem történteket elfelejteni, másnap úgy ébredni, hogy csak rossz álom volt az egész – de másnapra kiderült az, hogy sem nem az álom, sem a felejtés nem segít – a valóságot éltem át.
Így vagyok az alábbi üzenetben írtakkal is:
From: ………..[mailto:………………[email protected]]
Sent: Monday, December 30, 2013 4:14 PM
To: Dr. Léhmann György
Subject: Devizaalapú hitelezés:Járai: “alapvet˝o a pénzéhes magyar bankárok felel˝ossége”. Hvg.hu, 2009. URL Beérkező levelek x
Tisztelt Léhmann dr!
Tudom nagyon sok a munkája! Mégis szeretnék Önnel közölni több dolgot, ami a mellékletekben van és azon kívül még egy olyat ami soha nem volt publikus és nem is sokan tudtunk róla,még a banki hitelintéző mobilbankárok sem:
2007-2010 között a közalkalmazottak kiemelt kölcsönt kaphattak ÖNRÉSZ nélkül, a bank teljes 100% hitelt nyújtott nekik, állami támogatott kamatokkal.
A BÍRÓK is részesei voltak ennek csak őket mint VIP ügyfeleket a Bankok belső központi vezetői keresték fel, és a Bírók hiteleit csak Ők értékesíthették! Elsőként az OTP volt a kiszemelt erre, a többi bank kevésbé. Én mobilbankárként dolgoztam az UNICREDIT Banknál ebben az időben, és véletlenül hallottam róla, valaki engem akart elküldeni egy Bíróhoz, de aztán lefújták… mintha nem történt volna meg a hitelfelvétel, csak később véletlenül jöttünk rá, hogy a KP-i vezetők intézték el.
Horváth András féle nyomozati eljárások ismeretében az ilyen fajta tájékoztatás közreadását kétszer is illik mostanában meggondolni, ezért igyekszem a Fővárosi Ítélőtábla által jóváhagyott alábbi Törvényszéki megállapítások alapján véleményemet kifejteni:
Kis János azt állította, hogy Polt Péter “Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.”
A Fővárosi Törvényszék 2012. június 25-én első fokon már elutasította a felperesek keresetét, amely ellen a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter fellebbezett. Az ítélet indokolásában a bíró kimondta, hogy Kis János politikai véleményt fogalmazott meg, közszereplővel, sőt közhatalmat gyakorló szervezettel és személlyel szemben, amely nem lépte túl a szabad véleménynyilvánítás jogilag megengedett határait, s az Alkotmánybíróság 36/1994. számú határozatában foglaltak szerint az éles, erőteljes kritika is megengedett, ha az nem becsmérlő, nem öncélúan gyalázkodó.
Ezt az első fokú ítéletet helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla, és a felpereseket kötelezte a perköltség fizetésére.
Ennek megfelelően politikai véleményt fogalmazok meg azzal, hogy véleményem szerint a részemre üzenetet küldő levelezőm igazat mond az üzenetében akkor, amikor azt állítja, hogy
– 2007-2010 között a közalkalmazottak kiemelt kölcsönt kaphattak állami támogatott kamatokkal annak ellenére, hogy átlagpolgároknak tekinthető fiatal házasok, vagy gyermekeket nevelő családok és más rászorulók csak elviselhetetlen kamatozású, államilag nem támogatott forinthitelhez, vagy devizában nyilvántartott forintkölcsönhöz jutottak,
– 2007-2010 között a bírók is kiemelt kölcsönt kaphattak állami támogatott kamatokkal,
– 2007-2010 között a bírók kiemelt kölcsönhöz juttatása végett őket a Bankok belső központi vezetői keresték fel,
– 2007-2010 között bíróknak juttatott kiemelt kölcsönt biztosító bankok vezetői saját bankjuk alkalmazottai előtt is titkolták azt, hogy ilyen hitelfelvétel történt.
——————————
Tekintettel arra, hogy a véleményem szerinti fenti körülmények között több bíró is kiemelt kölcsönt kapott bankok belső központi vezetői közreműködésével, kézenfekvő annak felvetése, hogy a kiemelt kölcsönben részesülők miként gondolkodtak a kölcsönnek igénybevételénél a legalapvetőbb polgári jogi alkotmányos alapelvről 2007-2010 között:
201. § (1) A szerződéssel kikötött szolgáltatásért – ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik – ellenszolgáltatás jár.
A törvény e rendelkezése a szerződésekre az egyenértékűség elvének vélelmét mondja ki. Az egyenértékűség magában foglalja a visszterhességet, de a Ptk. 201. § (1) bekezdése nem kizárólag ellenértéket, hanem megfelelő mértékű ellenértéket kíván meg. Kivételes tehát az a szerződés, amelyben a szolgáltatásért ellenszolgáltatás nem jár, azaz amikor a szerződés ingyenes.
Mit gondoltak vajon a kiemelt kölcsönt elfogadó bírók akár erre a jogszabályhelyre tekintettel arról, hogy a bankok vezetőinek közvetlen segítségével nyújtott nagy értékű, másokat meg nem illető ajándékért mi lesz majd az a megfelelő ellenérték, amit viszonzásként majd nyújtaniuk kell a bíróknak akkor, ha a bank vezetője, vagy reá tekintettel más a banki ajándékért a számlát benyújtja.
Két eset képzelhető el a kiemelt kölcsönt igénybevevő bíró részéről a kölcsön elfogadásakor. Vagy megkérdezte azt, hogy ezért mivel tartozik, és ez esetben a közbenjáró banki vezetője közölte azt, hogy reméli fennmarad a barátság, vagy ami valószínűbb, hogy a kiemelt kölcsönt igénybevevő bíró nem kérdezett semmit, mert tudta mi a dolga, mivel kell viszonoznia az akár több millió forintot érő banki kedvességet.
Nekem ezzel kapcsolatosan a színpadi gonoszság jelképe, III. Richárd jut eszembe, aki országát egy lóért akarta odaadni. Csakhogy III. Richárd élete akkor közvetlen veszélyben forgott, míg a kiemelt kölcsönt elfogadó bírók semmiféle életveszélyben nem voltak, sem egyéb jelentős problémájuk nem volt. Azaz nincs mentség a hazát, magyar emberek sorsát semmibe venni hajlandó, az igazságszolgáltatásba vetett hitnek lerombolására kész bírói magatartásra. Mint mára kiderült, még az ördögnél is rosszabbakkal cimboráltak nyomorult néhány millió forint elérése végett.
—————————-
Nézzük meg közelebbről azt, hogy a kiemelt kölcsönt igénybevevő bírónak esküszegő cselekedete miért súlyosabb annál is, mint ha a közhatalmat gyakorló más személyek járnak el hasonlóan.
Ehhez ide másolom egy Járai Zsigmonddal készült HVG-s cikknek alábbi – összefoglaló – megállapításait:
„Ha tudták volna az adósok, ahogyan nem tudták, nem is tudhatták, és ahogyan a bankok tudták, és ennek a hitelezési konstrukciónak éppen az adósok kifosztása árán, a minél nagyobb banki haszon elérése, a bankok devizához juttatása volt a célja, akkor egyetlen adós nem írta volna alá a reálszerződést.
A fentebb leírt „hitel-swap” atipikus szerződés teljesült a valóságban. A reálszerződést csupán kölcsönnek ajánló (és álcázó), és megszövegező bank szerződéskötési szándéka, célja, akarata nem az, amit az adóssal aláíratott, éppen ezért, és nem mulasztásból nem tájékoztatta az adóst az általa aláírt reálszerződésnek az adóst fenyegető, határok nélküli kockázatáról, hanem kifejezetten árfolyamnyereség generálása, és minél nagyobbá tétele volt a szándéka.
A határ nem a kockázat ésszerű mértékében keresendő, hanem az adósnak abban a képességében, hogy meddig képes a bank adósi deviza-nyilvántartásából eredő haszonszerzését 7.9 a c 604/11. sz. ügyben a bíróság ítélete (negyedik tanács) 2013. május 30. 42 finanszírozni. Aki végtörlesztett, az addig, és elbocsátják.
Aki árfolyamgátas bankmentésben vesz részt, annak deviza-nyilvántartásával a bank tovább folytathatja a mögöttes szerződésbeli játékait és haszonszerzését, amelyet majd az állam a költségvetésen keresztül, azaz az adósok, és az adós, személy szerint fog tovább finanszírozni.
Aki forintosította a hitelét, az a magas kamatokkal fizeti meg azt, hogy a bank már nem juthat a deviza-nyilvántartáson keresztül extraprofithoz, ellenszolgáltatás nélkül.
A bíróságok, törvényszékek megtisztelő és különös feladata, ennek megismerése és a bankon való számonkérése.
A független magyar bírósági szervezet, beleértve ebbe a Kúriát is, ma már az egyetlen olyan hatóság és állami intézmény, amely erre képes és amelyre felhatalmazást kapott az Alaptörvényben.
Ezzel jogot, de igazságot is szolgáltathat a rászedett, nem ostoba, tisztességes adósoknak olyan ellenféllel szemben, amely csak azért merte a hitelnyújtás álcája alatt EZT a tevékenységet kifejteni, mert
bízott abban, hogy soha nem jönnek rá az adósai, soha nem derül ki, de ha mégis, soha nem lesz olyan hatóság, bíró, bíróság, amely ezt megértené, felfogná, el merné ítélni, és az áldozat adós javára meg merné állapítani a bank felelősségét.
————————
Ezért. Ebűl szerzett néhány millió elfogadott forintért készek voltak ráutaló magatartásukkal egy csaló, mindenre kész társaságnak megígérni és eddigi tapasztalataim alapján teljesíteni azt az elvárást, hogy különös és megtisztelő feladatuk teljesítése helyett rútul félrevezetik magyar honfitársaik százezreit.
Megvetem őket.
Ez az én véleményem. Politikai véleményem.
Siófokon 2014. január 2. napján.
Léhmann György
Nemzeti InternetFigyelő
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:25
Keller
SZERDA, FEBRUÁR 11, 2015 @ 8:02 DU.
Remek novellát találtam az egyik angol oldalon. Kellemes szórakozást.
23/ A Szegedi Ítélőtábla hímtanga bugyisai.
Hol volt, hol nem volt, a régi Magyarország, tudják? Trianon után, ami megmaradt, a déli részen volt egy város, úgy hívták Szeged. Ebben a városkában volt egy nagy és komoly-röhejes épület, amit színháznak hívtak, de Szegedi Ítélőtábla siratónévre hallgatott. Vagy talán fordítva, azt sosem lehet tudni hogyan is állunk, belül röhejes, vagy kívül komolytalan rozoga épülettel. Történt egy nap, valami Tatárjárásos meccset írtak ki a bugyis férfibírák egy hazánkfiával, Vérfarkassal, aki néha van csak ebben a tökmag országban, amikor az ilyen tangás férfibírák becitálják. Remek számot adtak ennek a meccsnek. Fegyenc száma, PF.II.20.513/2014. És eljött az a bizonyos nagy nap. A férfibírák levetkőztek tanga bugyira és izom trikókra, majd kezdetét vette az ő szavukkal élve, a tárgyalás. Megfeszültek az izmok, a tanga bugyis férfibírák mindent beleadtak a lényegtelennek tűnő üres dumába, izzadtak ám rendesen és büdösödtek. A Tatárjárás bizony vigyorgott, nem volt igaza de ö is egy hasonló tanga bugyit vett fel gyerek ésszel, ami a bíráknak már egy jó pont lett a szemükben. A másik fél, Vérfarkasnak, akinek nem volt tanga bugyija még csak esélye sem volt a győzelemre, csak egy klott gatyája díszelgett a vasalt nadrágja rejtekén, de nem merte megmutatni, mert a bírák hülyére röhögték volna magukat. A meccs folyt tovább. A férfibírák tanga bugyiban osztották ám hazánk fiát, vérfarkast, aki messzire szakadt a hontól, mert a sok ilyen tanga bugyis férfibíró bizony kiüldözte a Trianon meghagyta országból. Hirtelen felpattant egy tanga bugyis hímbíró, mert véletlenül ráült az elöl kitüremkedő apró csomagjára, ami kukacot rejtett és elkezdett szépen beszélni, de ocsmány szavakkal, csillogó fájdalmas szemekkel közben dörzsölgette a csomagját elöl, és a kukacát. Azonnal nekitámadt a másik hímbíró, pedig neki nem is volt elöl csomagja és kukaca, aki nem az ellenkezőjét mondta, csak kiszínezte. Kicsi csend lett, a piros bugyi tangát viselő hímbíró elkezdett beszélni, feszengeni, izgatta a bugyi tangáját, mert szorította a hátsó, hm, fenekét, méltatta a Tatárjárást, hogyan sértették meg Vérfarkas módra, mivel, mennyit, hogyan, miért, és mellékelte a nagy semmit, csak a süket dumát. Hazánkfia Vérfarkas bizony a tanga bugyis hímbírák asztalára hordatta a bizonyítékait, de hiába. Szemellenzőt raktak fel ekkor a bugyis hímbírák. Hát persze nem is mondtam, a Tatárjárás valamikor ott szolgált a bugyis hímbíráknál, ( Még megvan neki a tanga bugyija bírói pecséttel ) jogot böfögött néha, és ezért muszáj volt győzelemre vinni a meccset a bugyis hímbíráknak. Hej pedig ha a Szepesi Gyuri bácsi közvetítette volna a meccset a tanga bugyis hímbírákról leégette volna a kis ruhadarabot és a farkukat lábuk közé húzva, menekülve vonultak volna vissza kis lukjukba a komédia Szegedi Ítélőtábla szegletébe. De így csak egy maradt, a hol volt, hol nem volt mesét végighallgatni, amit ítéletnek hívnak. A tanga bugyis hímbírák halk tanácskozásba fogtak, tanga bugyit cseréltek és kibökték vakarózva az ítéletet, mert valamelyik hímbíró bolhát csempészett be a tangájába. Hazánkfiát-vérfarkast megbüntették, hiába a sok bizonyíték, a tanga bugyis hímbírák nem lelkiztek, hiszen példát kell statuálniuk, mert aki jogot végzett annak biz igazának kell lennie. Aki nem hiszi, az járjon utána, sértse meg a Tatárjárást és azonnal tanga bugyis hímbírók ítélkeznek felette a nagy komédia házban, amit ítélőtáblának csúfolnak Európában.
Anatole Hongrois
Arany-gyémánt diplomás zeneszerző
Art-platina díjas író-költő.
Bayreuth, 16,01,2015
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:24
SZERDA, ÁPRILIS 22, 2015 @ 7:10 DU.
KözéletDr. Tárkány-Szűcs Babett a Szegedi Törvényszék új elnöke
2013. december 21., szombat
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke dr. Tárkány-Szűcs Babettet a 2014. január elsejétől kinevezte a Szegedi Törvényszék elnökévé.
Ma egy éve számolt be a Vásárhelyi Hírek arról, hogy 2013 január elsejétől a Szegedi Törvényszék csoportvezető bírája megbízott elnök lett. Mostani kinevezése 5 évre szól.
Dr. Tárkány-Szűcs Babett (38), Hódmezővásárhely egyik a gazdálkodásban és a közéletben is jelentős szerepet játszó dinasztiájának leszármazottja.
A Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett, majd 1998-ban szerzett diplomát a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel. 1999. február 1. napjától bírósági fogalmazó a Csongrád Megyei Bíróságon, a majd Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon. 2003. október 15. napján kiváló eredménnyel jogi szakvizsgát tett. 2003. november 4-től bírósági titkár a Szegedi Városi Bíróságon. 2006. január 1. napjától a Szegedi Városi Bíróság polgári és gazdasági ügyeket tárgyaló bírája, majd 2012. május 15. napjától polgári ügyszakos csoportvezető bíró. 2013-ban a PTE Állam- és Jogtudományi Karán fizetésképtelenségi szakjogász diplomát szerzett.
Kinevezését megelőzően egy évig a Szegedi Törvényszék megbízott elnöke.
Közzététel a Facebookon is
Hozzászólás Anatole Hongrois néven ▾
•
Anatole Hongrois • Budapest, Hungary
Nem tudom elhinni, elképzelni, hogy ez a bírósági elnöknő Dr. Tárkány-Szűcs Babett, valóban kiváló eredményt ért el a vizsgáin. Holott egy egyszerű esetet sem képes felfogni mint az eljárási szabálysértést. Nem beszélve a többi olyan bizonyítékról amit semmibe vesz. Szerinte+bíróijai szerint nem sértő a buzi, leszbikus, hülye és a többi hasonló szó amit elfogadott ez a hírhedt Szegedi Törvényszék. Természetesen leveleimet is így küldöm mert ez megengedett.
Válasz • Mégsem tetszik • 2 • Bejegyzés követése • szerkesztve • március 29.,
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:23
Anatole Hongrois
KEDD, MÁRCIUS 25, 2014 @ 8:08 DE.
Olvastam nagyon sok cikket, vagyis az összes hozzászólást. Nem esett szó a bírósági szakértőkről. Természetesen olvastam egy pár sort a a cégek felszámolásáról, de nem írtak a bírósági szakértők hatalmas hasszonjairól. Tehát, vegyük az ezüst parton a Korona hotelt ami szakszervezeti üdülőként üzemelt. Ráfogták, hogy gazdaságtalan, meg hogy nem hoz semmi hasznot. Ezért fel kell számolni vagy eladni. Itt jönnek általában a bírósági szakértők ötletei. El kell adni, vagy meg kell venni nagyon kicsi összegért. Ez esetben ?. Mihály akinek tetszett a hotel, és úgy volt vele, megveszi mert a fia és a lánya akkor biztosított jövő felé néznek. De a fiának nem kellett mert dolgozni kell benne, vele. De az apa azért megvette 6 millió forintért. Még egyszer, 6 millió forintért a kétszintes hotelt, tenisz pálya, terasz napozó, stb extrákkal. De ugyan akkor mellette finanszírozott egy foci csapatot a ? Tisza. Mellette heti 3 millió forintot költött lottóra. Érdekelt az eset, elmentem hozzá dolgozni a hotelba. Mint éjszakai recepciós. Itt szembesültem a leírt tényekkel mert ő mesélte el. Röhejes eset amit átéltem. ?Mihály megjelent a hotelban egy diplomata táskával. Letette a teraszon lévő asztal mellé ahol egy kávét ivott. Telefonáltak neki és azonnal indult. A diplomata táska az asztal lábánál maradt, senkinek nem tünt fel. Kettő óra múlva, már Szegeden volt amikor telefonált nekem, a teraszon felejtette a táskáját nézzem már meg meg van-e, ha nincs akkor nincs. Elmentem a recepciótól leellenőrizni. A táska ott volt. Bevittem a recepcióba ahol azonnal felhívtam. Itt közölte, vigyem be az irodába, tegyem be a táskát s páncélba mert 5 millió forint van benne. No kommentár!!! Na meg, lányokat kellett futtatni éjjel az akkor jelen lévő katonák számára a hotelban, 30.000Ft volt egy óra hossza. Itt a bíró is hatalmas összeget kapott a megvételért. De nagyon sok eset ami a Szegedi Bíróságot hírhedtté tette borzolta a kedélyeket. Írtam egy könyvet az Olajosok védőszentje. Ebben taglaltam az akkori olaj üzletet, de kit érdekelt, a bírók korruptak és lehetetlen volt egyetlen olajos ügyet is megnyerni. Ha megnézzük a Budapesten a híres robbantást az Aranykéz utcában akkor nem is csodálkozunk. Ugyanis a bemutatták ANNO a fotókat amiket készített az utcai kamera. Itt BEMONDTA a televízió, Pintér Sándor a fotókon szerepelt a robbanás előtt. De azóta SOSEM szerepelt még egyszer. Ha a politikai magos beosztásban levő egyedek igy viszonyólnak a bűnügyekhez akkor a kis bírók üzletein ne csodálkozzunk. Ami érdekes, sok rendőr ismerősöm van, magos rangúak is, akik Pintér Sándort maffia vezérnek tartanak és nem is palástolják. Akkor ne is csodálkozzunk a magyar igazságszolgáltatás gazságszolgáltatásán.
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:23
Anatole Hongrois · Iró-költő-operett szerző, Hamburg
Említettem az egyik megjegyzésemben a szegedi bírót dr Kádár Gábort, aki a szegedi bíróság elnöke volt. Most ” fokozták ” le, sima bírócska lett. Könyvemben is írtam: Fiatal roma gyerekeket szeretett kioktatni ítéletében. mert volt elég sok lezáratlan ügye a bírónak dr Kádár Gábornak. A fiatal roma gyerekeket rávette, hogy vállaljanak el őt hat felderítetlen lopást, rablást és pár órán belül már kint is van a szabadban. Akkor voltam bent dr Kádár Gábor jóvoltából CSŐD bűntett miatt amit hamisan hozott létre a bíró. így tanúja voltam a roma fiúnak amikor vigyorogva közölte, pár órán belül sörözni fog a haverjaival. Elkértem az akta számát, így dokumentálni tudtam az esetet. Klárafalváról behoztak egy férfit. Kapott ajándékba nyolc darab őz bőrt és egy halom lakás berendezést. Aki adta neki Kanadába költözött ki és nem volt rá szüksége. Egy rendőr aki a szomszéd volt nem kapott semmit sem és ezért feljelentette a férfit, hogy őz bőrei vannak. Dr Kádár Gáborhoz került az ügy. Nem kellett meghallgatni a férfit, azonnal kilenc hónap börtönt kapott. Utána jártam az ügynek, a férfi igazat mondott. Címekkel akta számokkal írtam meg könyvemben az esetet is. nagyon sok ilyen aljas dolgokat művelt ez a bíró. Feljelentettem, de a nyomozó hatóságoktól visszajött a válasz. Nem találtak nyomokat. Igen, mert nem akartak, de pár hétre rá leváltották a bíróság vezető tisztségből, Olvasva a sok hírt a bírókról. Szeged abban a helyzetben van, hogy van egy “erős” bíró aki a tárgyalási ítéleteket mozgatja. Ezért hívnak Szegeden a bíróságokon sok bírót “Láncos kutyának” mert azt kell tenniük amit mondanak nekik. Itt nincs igazság, ha valaki valami panaszt mert tenni a bírók ellen, vagy hasonló eset merült fel az sosem fog nyerni a Szegedi Bíróságon. Volt eset amikor a szegedi bíróságon folyt az ügy. Amikor vége lett a bíró megjegyezte mosolyogva a felperesnek, hogy maga ebben az ügyben sose fog nyerni amíg itt Szegeden ez a bíróság létezik, csak azért mert ellent mert mondani a bíróságnak!
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:22
Kömüves Nelli · Budaörs
Dr Tárkány-Szücs Babett!
Olvastam elég sokat magáról. Sőt, még írtam is jellemzést a tudásáról! Ha olyan fene nagy a tudása, válaszoljon már a sokat feltett kérdésemre, több mint száztizenhétre. Mi jogon merte a bírája tárgyalni az ügyemet. Tudja, az üdvöskéje dr Tatár Zoltán domaszéki volt ügyvéd bohózatát a PF.II.20.513/2014 aktaszámon. Tudom, sok a zsidó bíró vezér, akik saját törvényeiket követik főleg Szegeden, de Magyarországon vagyunk és ne a bevándorlok ítéletét fogadjuk már el. Tehát, Az ügy elkezdésekor Debreceni lakos voltam, majd Biharkeresztesi. Eljárási szabálysértés történt és még mellé ítéletet is produkált a lefizetett bíróijai. Természetesen Strasbourg dönt most, de a maga tudását is megkérdőjelezhetik és meg is kérdőjelezik a több mint 30 ország igazságot szerető polgárai. Adjon már egy nyavalyás választ, mért tették láncos kutya bírái ezt a bűnügyet, mert az, és maga is tudja, de mint egy hatalommal bíró és parancsot teljesítő szolga elégítse már ki a kérdésemre az óhajomat. Ezt a levelemet is felteszem a világhálóra mint az összes szegedi levelezésemet amit ez a szegedi bíróság produkált. Nem baj ha hazudik is, megszoktam, de dadogja már el, miért készültek tudatosan a szabálysértésre. Ha nem válaszol, nem baj, majd én válaszolok ön helyett is a világhálón, de azt nem teszi zsebre, azt ígérem! Várom töredelmes válaszát, csak iparkodjon mert lassan Strasbourg is válaszol és szeretném hamarabb tudni a szegedi bíróság aljas húzását, húzásait.
Kimaradt! Amit nagyon melegen ajánlok. A tárgyallást amit lefolytattak a PF.II.20.513/2014 eljárási szabálysértés miatt amit a Szegedi Bíróság, a Szegedi Törvényszék elkövettek, újra tárgyalásra bocsájtsák és az illetékes lakóhely szerinti bíróságra tegyék át! Most nem perelik be magát és hasonszőrű bűnügyet elkövető bíró társait akik felesküdtek a magyar alkotmányra az igazságra. Ja igen, igaza van, nincs Magyarországon alkotmány és demokrácia és ezt használják ki maguk bírók és Fideszes rablók. Nagyon ajánlom amit kértem, dr Tárkány-Szücs Babett aki állítólag diplomázott, csak azt nem írják oda, nem az igazság hanem a hatalom megszerzése volt a lényeg amit a magyar polgárok ellen használ fel!
Telekes Kálmán
2015-04-29 at 11:20
Újabb adalék a bírói túlkapásról. A Szegedi Törvényszéktől kaptam a minap levelet. ( mellékelem ) Dr.Tárkány-Szűcs Babett törvényszéki elnöktől. (még aláírni sem tudja a nevét)
Ebben kimossa a bíróját az eljárási szabálysértés alól. Természetesen hazudik. Mert több alkalommal közöltem a bírójával dr. Lakatos Péterrel, az ügyemet a Szegedi Bíróság nem tárgyalhatja, mert nem vagyok szegedi lakos. Az elnök asszony mosogatásában megjegyzi, Németországban laktam. Itt sem mond igazat, mert már bejelentett címem volt Debrecenben. Ez az eset kísértetiesen hasonlít a dr.Bálind Attila a Szegedi Járásbíróság Elnöke, aki dr. Lakatos bíró urat nyalta szárazra. Természetesen, amikor elmondtam a véleményemet, miért tartoztatott le, hiszen a címemet ismerte, a telefonszámaimat azonnal megfenyegetett. Tehát a Szegedi Bíróság már sportot űz belőlem, hogyan tudjuk úgy lealjasítani, hogy törvényesen nézzen ki egy-egy tárgyalás lefolyása. Mint már említettem a mélynövésű dr Kádár Gábor bírót a Szegedi Városi Bíróság elnök helyettese szintén az első sorban áll a jogsértések terén. Ítéletet hozott nagyon sok ügyben amiben bizonyítékok nélkül börtönre ítélt számtalan embert. Míg esetemben CSŐD bűntettben hozott ki barkobában bűnösnek, holott az Igazságügyi Miniszter úr levelében közölte, cégnek kell lennie, banki átfolyásnak stb, a csőd bűntett elsődleges lépésben. Nekem nem volt ilyen, és elítélt a mélynövésű. De bizony a Szegedi Bíróság annyi aljas húzást produkált már ellenem, hogy például, nemzetközi körözést adtak ki ellenem, mert nem fizettem gyermektartást. Hamburgban letartoztattak, elvittek Szegedre és ott bizonyítottam. Fizettem gyermektartást, sőt 200.000 Ft-al túl is fizettem a Szegedi Bíróság kérte összeget. Tehát szemét módón több millióval károsított már meg ez a szemét Szegedi Bírói banda. Átnyúlásai vannak, Jánoshalmán laktam, de az ügyeimet a Szegedi Bíróság tárgyalta és itt is Eljárási Szabálytalanságokat produkált, vagy amikor megfigyeléseket végeztek a lakásomnál, a Szegedi Bíróság parancsa szerint a Szegedi Olajbányásztéri rendőrséget utasítva. De a Szegedi Bíróság amúgy is híres a régi elnökeiről, bíróiról, akik a törvényt előszeretettel játszották ki. Emlékezzünk csak dr Keresztes M-re. Akinek az egyik fia nőgyógyász. A válóperét Szegeden tartották. A szerencsétlen asszony kérte a bíróságot tegyék át másik bíróságra, áttették. Ott a bíró testvére szintén bíró volt. Az asszony harcolt újabb távoli bíróságért. Harmadik város után már Pécs volt. Hát igen, itt volt bíró dr.Keresztes bíró úrnak az unoka testvére. A szerencsétlen nő elvesztette a pert, kurvának ordították ki és a fiát is elvették. No, komment. Könyvet írtam róluk. A sok szemét ítéleteikről, a visszaéléseikről. Egy Szegedi Bíróságon dolgozott bíró mondatával búcsúzok, amikor tárgyalásra mentem a Szegedi Bíróságra és letartoztattak. Idegesen jegyeztem meg, hogy ezt nem tehetik meg, és ekkor mondta: „ Mi azt teszünk, amit akarunk” ( Dr Mucsi Géza ) Nem kell, bemutatunk ezt a bírót, sem aki hál Istennek már nincs a Szegedi Bíróságon. ( Nyugdíjba ment) Kapukat gyárt és egy „tojás „pere után talán tojásokat árul. Röhejes ítéletei hírhedté tették, teli van az ökörségeivel a világháló.
Ezen levelet mellékelem az ügyészségnek, Brüsszelnek, Strasbourgnak, a Köztársasági elnök úrnak, a Nyomozó hatóságnak. Internetre feltéve majd 100 ország honlapjára.
Anatole Hongrois
Arany-gyémánt diplomás zeneszerző
ART díjas író-költő.