Pesti Srácok

Bódog Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzője

null

Bódog Tamást nevezték ki a kupagyőztes Budapest Honvéd labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé. A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a Kisvárdáról érkező tréner kettő plusz egy évre írt alá.

– mondta a szerződés aláírását követően Kun Gábor, a kispestiek ügyvezetője, aki egyrészt köszönetet mondott Bódog elődjének, Pisont Istvánnak, másrészt hozzátette, hogy utóbbi a klub kötelékében marad.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– mondta a 49 éves Bódog.

Az új tréner játékosként ötszörös válogatott volt és több, mint tíz évet futballozott Németországban; edzői karrierjét is ott kezdte, a Mainz-nál. Később a Videotonnál, a Leipzignél és a Bröndbynél is dolgozott másodedzőként, első vezetőedzői megbízatását a Diósgyőrnél kapta, majd idén februárban írt alá a Kisvárdához, amelyet benn tartott az élvonalban. A Honvéd Giuseppe Sanninóval kezdte az elmúlt idényt, majd a koronavírus-járvány alatt Pisont vette át a helyét a kispadon, az együttes története során nyolcadszor elhódította a Magyar Kupát, így indulhat az Európa-liga selejtezőjében, míg a bajnokságot az ötödik helyen zárta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még