A hivatalos történelmi narratíva szerint Magyarország – illetve egészen pontosan: az MSZMP reformszárnya – ütötte ki az első téglát a berlini falból. A határnyitás egyértelműen felgyorsította a német újraegyesítést, de az elmúlt hetekben láthattuk, hogy az ide vezető folyamatok egyáltalán nem voltak problémamentesek. Nem beszélve arról, hogy a pártvezetés leginkább csak futott az események után, és minden igyekezetét arra próbálta összpontosítani, hogy jól pozícionálja magát az elkerülhetetlenül közeledő politikai átrendeződés idejére.
Sikerrel jártak. Nem pusztán azért, mert a második ciklusban már vissza is térhettek a hatalomba, hanem azért is, mert Nyugaton máig hősként tisztelik a „határnyitó” Horn Gyulát és Németh Miklóst.
Németből is megárt a sok…
1989 nyarára kezelhetetlenné vált a keletnémetek jelenléte hazánkban. A helyzet rendkívüli ellentmondásosságát jelzi, hogy miközben a magyar vezetés határozottan szembement a keletnémet érdekekkel – erről olvashattak az előző részben –, nyugatnémet részről sem kapott egyértelmű támogatást. 1989. augusztus 4-én Alexander Arnot, a budapesti nyugatnémet nagykövet látogatást tett Somogyi Ferenc külügyi államtitkárnál azzal a szándékkal, hogy rendezzék az NDK-s menekültek helyzetét, különös tekintettel azokra az emberekre, akik a nagykövetségen kerestek menedéket. Somogyi beszámolója szerint Arnot szájából elhangzott az a kijelentés, miszerint nem érdekük, hogy az NDK-ból tömegesen meneküljenek az NSZK-ba.
Sopron, 1989. augusztus 19. Magyar és osztrák résztvevők a Páneurópai Pikniken, amit a Páneurópai mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum rendezett. Az első alkalommal megtartott nemzetközi rendezvényre a határt a Sopron és St. Margarethen közötti földúton nyitották meg. MTI Fotó: Matusz Károly
A dokumentumból az világlik ki, hogy a nyugatnémet hatóságok a követségen tartózkodó emberek számára azt a megoldást tartották volna követendőnek, amelyet egy Wolgang Vogel nevű ügyvédhez kötöttek, vagyis, hogy a menekültek, amennyiben önként visszatérnek hazájukba, az NDK garantálja számukra, hogy hivatalosan kezdeményezett áttelepülési kérvényüket kedvezően fogja elbírálni. Az ötlet köztes megoldásnak tűnik, hiszen Nyugat-Németországnak tartania kellett magát ahhoz az alkotmányos elvhez, amely egy egységes Németország állampolgárairól beszél, így az országba érkező német anyanyelvű embereknek azonnal meg kellett adnia az állampolgárságot, viszont váratlanul érte őket a tömeges menekülés. Időnyerésre játszhattak még ekkor.
„Megszépült” emlékek?
A budapesti nyugatnémet nagykövetség augusztus első napjaiban már megtelt. A környező utcákon is keletnémet családok táboroztak, a helyzet tarthatatlanná vált, elérkezett az az időpont, amikor már a magyar kormánynak is fokozott figyelmet kellett szentelnie a problémára. Németh Miklóst visszaemlékezése szerint egy személyes jellegű élmény vezette rá arra, hogy elérkezett a cselekvés ideje. Július végén, augusztus elején nyári szabadságát töltötte a Balatonnál, ahol már feltűnt neki az NDK-s „nyaralók” túlzottan nagy száma, de Budapestre való visszaérkezése után, augusztus 7-én este egy baráti meghívásnak tett eleget a nyugatnémet nagykövetség közelében. Az utcákat hálózsákos németek borították, a járókelőknek gyakorlatilag át kellett lépegetniük rajtuk. Muszáj volt megoldást találni.
A visszaemlékezés egyébként kissé életszerűtlennek tűnik. A magyar miniszterelnök nyilvánvalóan folyamatosan kapta az állambiztonság és a titkosszolgálatok jelentéseit az egyre kezelhetetlenebbé váltó helyzetről. Ráadásul egyértelműen ez volt a legégetőbb külpolitikai és diplomáciai kérdés adott pillanatban, így nem valószínű, hogy egy nyáresti vacsora kellemetlen mellékzöngéje ébresztette rá a krízis súlyosságára.
Budapest, 1989. szeptember 3. Pozsgay Imre államminiszter beszél a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) reformköreinek II. Országos Tanácskozásán Budapesten, az MSZMP Budapesti Bizottságának politikai, propaganda és művelődési központjában. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
Menekülttáborok
Augusztus 13-án az NSZK külügyminisztériuma arról döntött, hogy felfüggeszti a budapesti követség munkáját, amelyet gyakorlatilag már teljesen megbénított a menekültek tömege. Útlevelet nem tudtak számukra kiállítani a továbbutazáshoz, mivel ezt a magyar hatóságok nem ismerték el a határon, és a német kormány nem akarta kockáztatni a jó viszonyt a magyar adminisztrációval. Ezzel párhuzamosan az az ötlet született, hogy felkérik a Német Máltai Segélyszolgálatot a keletnémetek ellátására.
Augusztus 16-án megnyílt az első menekülttábor a zugligeti plébánián Kozma atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítójának és vezetőjének segítségével, amelyet több hasonló követett Zugligeten és Zánkán. Az NDK vezetése nem nézte jó szemmel a táborok felállítását, úgy vélték, mindez még inkább arra ösztönzi a keletnémet polgárokat, hogy elhagyják hazájukat, a magyar kormány azonban arra hivatkozva utasította vissza a németek tiltakozását, hogy higiéniai okokból kénytelenek voltak ehhez a megoldáshoz folyamodni. A táborokban összegyűlt emberek, valamint a kempingekben tartózkodó keletnémetek között néhány nappal később egy rendezvény német nyelvű meghívóját osztogatták, amelyet gyakorlatilag meghívólevélként lehetett értelmezni egy határáttörésre: a Páneurópai Piknik augusztus 19-i eseményét hirdette a röplap.
Budapest, 1989. szeptember 11. Sátortábor a zugligeti plébánia udvarán. A magyar kormány döntése értelmében lehetővé vált, hogy szeptember 11-én kora délután elindulhasson az osztrák Vöröskereszt első négy – NDK-s áttelepülőket szállító – autóbusza a Máltai Lovagrend Szeretetszolgálata által a zugligeti plébánia udvarán ideglenesen felállított menekülttáborból a Német Szövetségi Köztársaság felé. MTI Fotó
Ellenzéki kezdeményezés
Két hónappal korábban, június 20-án Habsburg Ottó egy előadást tartott Debrecenben a helyi MDF- (Magyar Demokrata Fórum-) alapszervezet rendezvényén, és az azt követő vacsorán Mészáros Ferenc vetette fel az ötletet, hogy az Európa jövőjéről, a vasfüggöny felszámolásáról szóló beszélgetést a határ mentén kellene folytatni, a határ vonalán egy tábortüzet rakva a két szomszédos ország közeli falvainak lakosságával szalonnát sütögetve. A felvetést derültség követte, de senki nem vette azt komolyan, ennek ellenére Mészáros Ferenc megismételte az ötletét pár nappal később a debreceni MDF elnökségi ülésén, ahol lelkes szervezőtársra talált Filep Mária személyében.
Nem meglepő, hogy éppen Debrecenben, az ország keleti részén született meg a piknik gondolata, hiszen a város többezer, Romániából menekült embernek adott otthont. A magyar hatóságok menekülttáborokban helyeztek el őket a település környékén. Ha valahol, akkor éppen Debrecenben tudták és saját bőrükön érezték az emberek a vasfüggöny leomlásának jelentőségét. A szervezés rendkívül kalandos módon kezdődött, hiszen még használható telefonhálózat sem állt rendelkezésre, amellyel az ország másik végében lévő ellenzéki csoportokkal tarthatták volna rendszeresen a kapcsolatot. A visszaemlékezések szerint egy trükkel tudtak Filepék városi vonalat lopni, amin keresztül bonyolíthatták a szervezést.
Budapest, 1989. március 2. Habsburg Ottó professzor, az Európai Parlament tagja (j) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Gólyavárában rendezett találkozón. Az osztrák politikus a Magyar Zsidók Kulturális Egyesülete meghívására érkezett Budapestre. MTI Fotó: Friedmann Endre
A soproni „ellenzéki kerekasztal” egyöntetűen állt az ötlet mögé, a helyi MDF éppúgy szerepet vállalt a szervezésben, mint az SZDSZ. Eredetileg augusztus 20-ra, a magyar államalapítás ünnepére tervezték az eseményt, „Piknik a vasfüggöny helyén” címmel. Mivel az ötlet a Habsburg Ottó tiszteletére adott vacsorán fogant, így magától értetődőnek tűnt, hogy őt fogják felkérni a rendezvény védnökének. Felmerült, hogy a magyar kormány részéről is kellene támogatót keresni, hiszen bármennyire is egyértelmű volt már a rendszerváltás beköszönte, a demokratikus választások kiírása, a pártállam biztonsági szervei még működtek, nem érezhették magukat teljes biztonságban a szervezők. A választás természetesen az ellenzéki erők által ünnepelt reformerre, Pozsgay Imrére esett.
Háttérjátszma
Pozsgay azonnal elvállalta a felkérést, a miniszterelnök sem gördített akadályt a rendezvény elé, de nyilvánvaló, hogy a kormány nem volt hátsó szándéktól mentes. Németh Miklós visszaemlékezése szerint a piknik számára lehetőséget jelentett arra, hogy ezzel a „kis” határnyitással tesztelje a későbbi „nagy” határnyitás következményeit. Ebben az állításban az is benne foglaltatik, hogy a kormány számolt azzal, hogy az NDK-s menekültek megkísérlik a határáttörést. (Ez is a titkosszolgálati elemzések és jelentések ismeretére utal.) Egy ilyen eseményre válaszul akár a szovjetek, akár a Varsói Szerződés egyik-másik tagállama is ellenségesen léphettek volna fel. A miniszterelnök saját bevallása szerint még abban is bizonytalan volt, hogy az országban állomásozó szovjet hadtest tábornokai nem fognak-e fegyveresen közbelépni, ha a németek tömegesen átkelnek az osztrák határon.
Budapest, 1989. november 6. Németh Miklós miniszterelnök (k) Paskai László bíborossal beszélget a Szovjet Nagykövetség fogadásán, melyet Borisz Sztukalin, a Szovjet Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 72. évfordulója alkalmából adott. A rendezvényen megjelent a Budapesten működő külföldi diplomáciai képviseletek több vezetője is. MTI Fotó: Soós Lajos
A rendezvény szervezői minderről semmit nem tudtak, őket nem tájékoztatták a biztonsági erők a helyzet lehetséges elfajulásáról. Meglepetésként érte őket a németek megjelenése is. Ők legfeljebb az állambiztonság erőszakos fellépésétől tartottak. A nagypolitika szereplői azonban kevésbé voltak naivak. Pozsgay és Habsburg Ottó megegyeztek abban augusztus elején, hogy nem leszenek ott a pikniken személyesen, csak megbízottjaik útján fogják magukat képviseltetni. A szervezők nem ismerték a kockázatot, csak évekkel később értették meg, hogy ők vitték a vásárra a bőrüket a politikusok helyett. A kormány azzal számolhatott, ha jól sül el a történet, az élére lehet állni, ki lehet használni a helyzetet, de ha bármi balul ütne ki, az ellenzék „viszi el a balhét”. Pozsgay helyett titkárságának vezetője, Vass László, az egykori trónörökös helyett pedig lánya, Walburga von Habsburg jelentek meg Sopronpusztán. A rendezvény emblémája egy szögesdrótot átszakító fehér galamb lett, a hozzá tartozó jelszó pedig: „Bontsd és vidd!” A romániai falurombolásra célozva a következő szójáték is felkerült a szórólapokra: „Falurombolás helyett falrombolást!”
Váratlan „piknikezők”
Máig nem tisztázott, hogy kik terjesztették el a keletnémet menekültek között a Sopronhoz közeli határnyitás programját, de német nyelvű meghívókat terjesztettek közöttük, amelyhez egy részletes térképet is csatoltak, hogy eligazodjanak menekülés közben. A zugligeti táborban előző este elbúcsúztak az ott lévőktől, vagyis kifejezetten az ország elhagyására biztatták őket. A piknik szervezői a nyugatnémet titkosszolgálat akcióját feltételezték a történtek mögött, de mivel tudjuk, hogy a magyar kormány tesztként tekintett a piknikre, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a magyar állambiztonság esetleges szerepét sem.
1989. augusztus 19. A Páneurópai Piknik résztvevői a Sopron és St. Margarethen közti földúton, ahol a rendezvény idejére megnyitották a határt. Több ezer magyar és osztrák találkozott az első alkalommal megtartott nemzetközi rendezvényen: a Páneurópai Pikniken, melyet Sopron közelében rendezett meg a Páneurópai Mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum. MTI Fotó: Matusz Károly
Az óránként németül is híreket közlő Danubius Rádió is részletesen beszámolt a piknik terveiről, így a keletnémet turisták a rádióból is értesülhettek a határmenti rendezvényről. Bárhogy is történt, de augusztus 19-én délután három óra előtt öt perccel Sopronpusztánál egy nagyjából 150 fős keletnémet menekültekből álló csoport tört elő a kukoricásból, és rohant neki a határnak a határőrség és a pikniken részt vevő látogatók nagy meglepetésére. Németh Miklós azt állítja, hogy megegyezett Horváth István belügyminiszterrel a piknik előtt, hogy erre a napra felfüggeszti a határőrség szolgálati szabályzatát.
Bella Árpád alezredes, aki a szolgálatot teljesítők parancsnoka volt a helyszínen, azonban csak annyi utasítást kapott, hogy a határnyitás ellenére senki nem lépheti át a határt érvényes okmányok nélkül. Az igaz, hogy a Genfi egyezmény életbe lépése óta nem volt tűzparancs érvényben a magyar határon, ugyanakkor önvédelemből használhattak volna a katonák lőfegyvert, valamint riasztó lövéseket is leadhattak volna, amely akár pánikot is okozhatott volna. Mindez azt jelenti, hogy a határáttörés akár életeket is követelhetett volna, ha a szolgálatot teljesítő határőrök parancsnoka elveszti lélekjelenlétét. Szerencsére ez nem történt meg, az őrség félreállt és estig nagyjából hatszáz német menekülő lépett át osztrák földre a soproni határnál.
Vezető kép: Sopronpuszta, 1989. augusztus 19. NDK-beli állampolgárok rohannak át magyar területről Ausztriába egy földúton, ahol a Páneurópai Piknik nevű rendezvény idejére megnyitották a határt. Az esemény szervezője a Páneurópai mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum. MTI Fotó: Lobenwein Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS